Régebbi vendégkönyvünk bejegyzései

E részen a honlapunk 2023-as megújulása előtt beírt bejegyzéseket olvashatod. Rengeteg ukrán, orosz, angol és német nyelvű spam is volt, melyeket töröltünk.


Valaki01 – 12-22-2009,
Legyen szíves valaki írja meg, hogy mi van? Nem tudok semmit és már ki vagyok! Segítsetek!

Ackermann József – 12-22-2009,
Sajnos még mindig nem tudunk semmit, és a rendőrség is holtpontra jutott. Jelenleg a remény van számunkra.

Belső látás – 02-14-2010,
Rohadjon meg a gyilkos, vagy gyilkosok!!! Vannak látnoki képességeim, és egy belső hang azt mondja, hogy valószínűleg szervkereskedők voltak. Meglehet az is, hogy ezt a honlapot is figyelik a tettesek. Senki ne írja be a valós adatait!!!! Én azt tudom mondani: a Margit sziget este veszélyes. Szörnyű az is, hogy a futócsík bizonyos részei nincsenek kivilágítva. Arra nincsen pénz? Pedig sok hülyeségre viszont van pénz, sajnos. Persze hiába a világítás, ha senki nem akar észrevenni valamit. De azért az is visszatartó erő lehet, ha van világítás. Persze az erdős részt nem igazán lehet kivilágítani, és az veszélyes. Éjjel nem ajánlom senkinek. De egymagában lévő embernek nappal sem. Voltam már úgy, hogy éreztem a veszélyt, amikor véletlenül este futottam a Margit szigeten. Főleg a futócsík erdő melletti részein. S az nem a sötétségtől való félelem volt. NEM. Nekem vannak megérzéseim. Illetve az előbbiekben miközben ezen honlapot néztem, illetve írtam ide, olyat éreztem, hogy mintha a tettes, vagy tettesek figyelmét felkeltettem volna, s figyelnének. Lehet hogy hülyeségnek tűnik, de talán segíthet. Egy gépet pl. könnyen beazonosíthatnak megfelelő kompetenciával bíró egyének. Lehet, hogy a tettesek figyelik ezt a honlapot. Például, hogy kiderítsék, hátha valaki tud róluk valamit.

Ackermanné Joli – 02-14-2010,
Nagyon szeretnénk tudni, hogy hol van Dávid? És azt is ha, valaki bántotta őt.

Belső látás – 02-19-2010,
Elnézést. Most olvasom örömmel, hogy a Dávidról még nem biztos, hogy meghalt. Ez esetben még ezt is hozzáfűzöm: ne adják föl!!!

Ackermanné Joli – 02-19-2010,
Köszönjük az érdeklődését. Kérem, legyen szíves megírni, hogy hol olvasott friss hírt Dávidról? Soha nem adjuk fel!!!

Oorsii – 03-07-2010,
Ha akármiben segíthetek, bármiben, bár nem hiszem, hogy sokat tudnék tenni sajnos, de ha mégis, akkor szóljon! (pl. szórólap) Kitartást, biztos vagyok benne, hogy minden rendben van vele és nincs semmi baja. Vigyázzanak magukra.

Ackermanné Joli – 03-10-2010,
Szia, Orsikám! Sajnos nem tudunk, és nem tud senki semmit Dávidról. Nagyon hiányzik nekünk is, úgy mint a barátainak is. Minden áldott nap reménykedünk abban, hogy belép az ajtón. Lassan hat hónapja eltűnt, és mindig annyira hihetetlen, mintha meg sem történt volna. Köszönöm az érdeklődésed, őrülök, hogy írtál. Szia. Vigyázz magadra.

Barbi – 03-10-2010,
Szomorúan olvasom, hogy még mindig semmi hír Dávidról. Minden vasárnap reménykedve ülök le a tv elé, hogy hátha bejelentik végre a Csellengőkben, hogy megvan Dávid, épségben. Karácsony előtt is állandóan erre gondoltam, hogy talán majd hazamegy az ünnepekre – de nem. Ágit azóta se lehet elérni? Ahogy olvastam, hamarosan hazajön, akkor talán személyesen kilehet húzni belőle valami értelmes magyarázatot, az igazat. Nem hiszem, hogy Dávid magától ment volna el. Miért tette volna? Annyira szép, rendezett családja van. De bízom benne, hogy még él valahol, és hamarosan megtalálják őt. Kitartás, ne adják fel

Ackermanné Joli – 03-10-2010,
Mi is hiszünk, és bízunk abban, hogy Dávidot hamarosan megtalálják, és itthon lehet végre velünk. Ági megváltoztatta a telefonszámát nem tudunk beszélni vele. A felelősség, és a lelkiismeret elől biztosan ilyen módon menekül. Dávidról pedig nem érdeklődik. Köszönjük érdeklődését, és együttérzését. Nem adjuk fel soha!!!

Belső látás – 03-25-2010,
Tiszteletem: Igazából nem friss információ volt, csak én olvastam később. Tisztelettel: KS

Lala – 09-14-2010,
Nem akarok hülyeségeket írni (pl. hogy látnok vagyok, meg ilyesmi), de valahogy úgy érzem Dávid egyszerűen lelépett. Kíváncsi lennék, hogy nem voltak-e gondjai, esetleg pszichés, furcsa problémái, esetleg nem tudta elviselni, hogy a barátnője külföldre távozik… Képtelenségnek tartom, hogy a szigetről abban az időpontban egy embert eltüntessenek csak úgy… Mindenesetre én is figyelemmel kísérem a dolgokat

Ackermann József – 09-14-2010,
Köszönjük,hogy figyelemmel kíséred az ügyet! Nagy segítség lenne, ha minél tö ismerősödnek elküldenéd ennek a honlapnak a címét azzal a megjegyzéssel, hogy terjesszék ők is. Minden ilyen korú fiatalnak vannak gondjai a felnőtté válás küszöbén, de Dávid annyira kötődött hozzánk, a barátaihoz, a környezetéhez hogy ilyen biztos nem fordult meg a fejében. Ráadásul a rendőrség profilalkotói szerint két dolog zárható ki: mégpedig,hogy öngyilkos lett, vagy, hogy önként ment volna el. Ezek után mire lehet gondolni? Mi reménykedünk, és nem adjuk fel,míg meg nem találjuk, mert Dávidnak elő kell kerülni!

Peris18 – 12-12-2011,
Csókolom! Dávidról van már végre hír? Kitartást kívánok!

Ackermanné Joli – 02-12-2011,
Köszönöm érdeklődésed! Sajnos nincs hír Dávidról.

Nyuszi – 04-11-2011,
Nagyon sok kitartást kívánok. El sem tudom képzelni,hogy mit éreznek most. Én is anyuka vagyok… Remélem mihamarabb előkerül és mindez amit most éreznek/élnek át… csak rossz emlék marad.

Ackermann József – 04-11-2011,
Köszönjük a biztatást és az együttérzést. Mi is azt reméljük, hogy ez csak egy rossz álom.

Kitti – 05-19-2011,
Tiszteletemet és együttérzésemet szeretném kifejezni a családnak és a hozzátartozóknak, amiért ennyi idő után sem adják fel a reményt és kitartóan keresik eltűnt gyermeküket. A legrosszabb ilyenkor a bizonytalanság lehet! Több közösségi portálon is megosztom a honlapot, hátha ezzel segíteni tudok, és az ismerőseimet is erre kérem. Őszintén kívánom önöknek a legjobbakat és sose szűnjenek meg hinni! Bármikor eljöhet a pillanat, amire várnak!

Ackermann József – 05-19-2011,
Soha nem adjuk fel és igen, pontosan úgy van ahogy írta, bármelyik pillanatban beléphet az ajtón Dávid

Orsi – 11-23-2011, 19:58
Üdvözletem, Mar a kezdetektől figyelemmel kísérem Dávid és az Önök történetet. Van e valami új hír, információ róla? Sok erőt és kitartást kívánok. Én hiszem, hogy egyszer minden jóra fordul. Tisztelettel Orsi

Válasz Orsinak
Ackermann József – 11-24-2011, 10:57
Sajnos semmi, és mi is abban hiszünk, hogy minden rendbe jön, és erre az egészre úgy fogunk emlékezni, mint egy rossz álomra. Köszönjük az érdeklődést és biztatást!! Soha nem adjuk fel!!!

Saci – 03-20-2012, 17:30
Drága szülők! Tiszta szívből kívánom, hogy megtalálják Dávidot! Erőt és kitartást!

Ági néni – 04-05-2012, 21:48
Kevés időm van a nyugdíjig,és mostanában egyre gyakrabban idézem fel azokat az éveket,amelyek a hátam mögött vannak.Visszagondolok a gyerekekre,akiket tanítottam.Az utóbbi időben egyre többet gondolok Dávidra.Nem értem,mi történhetett,és nem tudom elfogadni,hogy esetleg Dávid már nincs.Én biztos vagyok benne,hogy előbb-utóbb előkerül,nem fordulhat elő,hogy nem így fog történni! Kérem,tartsanak ki! Erőt,egészséget kívánok az egész családnak szeretettel.

Válasz Ági néninek
Joli – 04-06-2012, 17:35
Drága Ági néni! Köszönjük kedves szavait. Minden percben várjuk Őt haza! Egyszer megáll az ajtó előtt és bekopog.Nem fordulhat elő, hogy ne így legyen. –

Zita – 04-14-2012, 19:12
Sajnálattal olvastam ezt a borzalmas dolgot az interneten, én nem ismerem Dávidot… de valami hihetetlen az az érzés amit most érzek, hogy így nyoma veszhet egy fiúnak! … Ne haragudjanak, hogy így ismeretlenül írtam, de sok erőt kívánok… bízom benne, hogy előkerül!

Válasz Zitának
Joli – 04-14-2012, 20:14
Kedves Zita! Köszönjük együttérzését. Mi is hiszünk és bízunk benne, hogy Dávid előkerül.

Jani (Rádió Kispest) – 05-18-2012, 12:45
A Rádió Kispest is csatlakozott a kereséshez. Délpesti regionális rádió lévén kis területet fedünk le, kis területhez szólunk igazán de a reméljük segít. Oldalunkon a bejegyzések végén Gergő bannerét is elhelyezzük, így informálva a népet. Reméljük sikerrel! Kitartást! Jani (RadioKispest)

Jani (Rádió Kispest) – 05-18-2012, 12:47
Ha tudunk valahogy Önöknek, az Ezer Lámpás éjszakájának segíteni kérem írják meg (kispestradio@gmail.com) szeretnénk valahogy tenni Dávidért, Gergőért, és a többi fiatalért és persze a családokért is!

Ackermanné Joli – 05-18-2012, 19:58
Nagyon-nagyon KÖSZÖNJÜK segítségüket abban,hogy még több emberhez eljut Dávid története, és fényképe. Reménykedünk, és bízunk benne, hogy meg lesz épségben. Végre magunkhoz ölelhetjük Őt.

Nóniusz – 05-24-2012, 08:35
Nagyon sajnálom ami önökkel történt..most voltak a Mokkában, és nagyon szoritok önöknek hogy a fiúk végre előkerüljön éppségben!Minden jót kivánok :noniusz (Évi)

Ackermann József – 05-24-2012, 12:53
Kedves Nóniusz! Nagyon köszönjük együttérzését, soha nem adjuk fel a keresését, és minden pillanatban várjuk, hogy belépjen az ajtón, vagy hírt kapjunk felőle!!

Móni – 05-25-2012, 12:31
II. kerület Csalogány utcában láttam tegnap este egy fiatal hajléktalan srácot, a kukából evett. Hasonlított Dávidra, bár sapka volt a fején.

Ackermann József – 05-26-2012, 21:37
Kedves Móni!! Köszönjük, hogy felhívásunk felkeltette figyelmét és értesít gyanújáról is! Tudna küldeni egy elérhetőséget az Elérhetőségeink oldalon megadott e-mail címünkre???? Előre is nagyon köszönjük: Ackermann család

Bogi – 06-08-2012, 15:12
Van egy kisfiam. Ha hasonló történne vele beleőrülnék. Teljes szívemből kívánom, hogy megtalálják a kisfiukat és újra magukhoz ölelhessék Őt! Sajnos segíteni nem tudok, bárcsak tudnék! Őszintén szorítok Önökért és Dávidért!

névtelen 06-08-2012, 22:58
Köszönjük együttérzését. Reméljük és hisszük, hogy megtaláljuk Őt, és magunkhoz ölelhetjük. Nem adjuk fel keresését soha, hiszen ez így nem élet nélküle.

Colombo – 06-11-2012, 01:32
Dávid tragédiája egészen biztosan a Vizoviczki László maffiózó és a korrupt rendőrök lelkén szárad! http://www.youtube.com/watch?v=2iUqoHKdZ0U

Colombo – 06-11-2012, 02:06
Itt is megnézhető: http://mno.hu/celpont_musor/a-beke-szigete-1082177 Innen pedig letölthető: http://video.mno.hu/data/videos/final/6/55182/55182_wvga.flv

névtelen 06-11-2012, 21:52
Köszönjük, hogy elküldted ezeket a linkeket, mi is láttuk már.

Válasz Colombonak
Joli Ackermanné – 06-13-2012, 21:12
Kedves Colombo! Azt állítod, hogy Dávid tragédiája is egészen biztosan a Vizoviczki László maffiózó és a korrupt rendőrök lelkén szárad! Ha biztosat, illetve konkrétat tudsz mondd el! Jelentkezz!!

Gábor – 06-25-2012, 15:18
Nincs ennek semmi infója, csak ő is elolvasta a híreket, és azt hiszi, hogy ettől már tudja a frankót 🙁 Eleve, aki egy TV sorozat főhős nyomozójának a nevét használja, az nem néz ki komoly embernek. Ebben az a sz@r, hogy az ilyen beírások tudat alatt hatnak az emberre, egy pillanat erejéig hamis reményt keltenek, ami aztán gyorsan elillan, és marad a kiábrándultság.

Válasz Gábornak
Joli Ackermanné – 06-25-2012, 22:07
Így van Kedves Gábor.

Válasz Gábornak
Lipi – 06-27-2012, 01:53
Én viszont csak egyetérteni tudok Colombóval. És könyörgök, mégis mi köze a tényekhez ahhoz, kinek mi a nick neve, miféle óvódás viselkedés ez? Ma már csak a hülye az, aki nem tudja a frankót, meg ön, kedves Gábor, mert nyilván becsukott szemmel jár! Az igazság meg úgy sem fog kiderülni, ezt is elfogják kenegetni, éppúgy mint az olajmaffia ügyeit. Ez ma Magyarországon a helyzet, minden olyan fiatal, aki a kábítószer környékére is néz, az automatikusan megvásároltja magának a belépőt ilyen helyzetekre. És sajnos Dávid is éppen ezt tette! Gábor, az ön elképzelésének annyi a valószínűsége, mint annak, hogy Dávidot az UFO-k rabolták el, és épen most a Holdon csücsül. Ami meg ott kiabál az orra előtt, azt meg fikciónak minősíti.

Kérdés Lipihez
Ackermann József – 06-27-2012, 09:59
Kedves Lipi! Honnan veszi, hogy Dávid is ezt tette (drog)? Tud valamit?? Legyen szíves ossza meg velünk, hátha végre elindulhatunk egy nyomon!!! Ha csak velünk szeretné megosztani, megtalálja a kapcsolatfelvételi lehetőségeket Elérhetőségeink című lapon. Előre is köszönjük!!!

Kris – 07-05-2012, 10:47
nagyon remélem, hogy meglesz a fiú. nekem két fiam van, sírva olvatam az oldalt. ha a nagy nem jelentkezik naponta, akkor én hívom…19 éves. de az a hajógyári szigeti ügy nagyon sok nyomozást indított el, lehet, ezért írta Colombo azt a hsz-t.

Roland – 07-09-2012, 01:33
Sok sikert, és kitartást a családnak… Nem tudok sajnos biztató szavakat írni, így csak azt írom, hogy mi veletek vagyunk…

névtelen 07-09-2012, 16:54
Köszönjük a biztató szavakat.

2012 – 07-11-2012, 00:33
Kedves Család! Lehet, hogy már megtörtént,de én átvizsgáltatnám (átvizsgáltattam volna)búvárokkal a vizet azon a partszakaszon ahol a fiuk eltűnt. Nyilván ennyi idő után már nem biztos,hogy aktuális ez,de hátha… Én öngyilkosságra gondolok, alkoholos vagy egyéb állapotban még egy ép lelkiállapotú embernek is megfordulhat ez a fejében, főleg ha tudja hogy a barátnője elmegy vagy párkapcsolati problémák adódnak… ez csak az én véleményem. Kitartást kívánok!

Válasz
Ackermann József – 07-11-2012, 14:03
A Dunát átvizsgálták szonárral a sziget körül, és le a Parlamentig 1,5 hónap után khm…khm…khm… Öngyilkosság???? Szerintünk és a profilozók szerint kizárható. Köszönjük a biztatást, nem nyugszunk míg Dávid elő nem kerül!!!!
Szülői -emberi szeretettel

Beus77 – 07-11-2012, 18:34
Kedves Ackermann Család! A pécsi eltűnt lány cikkét olvasva találtam magukra és könnyek között olvasom fiúk, Dávid történetét. 1 éves kisbaba édesanyja vagyok, és a fájdalmuk kis része bennem él tovább! Azért csak kis része, mert azt az egész hatalmas nagyon nem tudom hogy lehet épp ésszel évek óta cipelni amit a fiúk elvesztése generált! Ma ismertem meg Önöket, de nem búcsúzom! Szeretném nyomon követni sorsukat, figyelek, olvasok, kérdezősködök! Kívánom szeretettel, együttérzéssel, hogy mihamarabb lépjen be Dávid a házuk ajtaján!

Balázs – 07-11-2012, 19:28
Énis a pécsi lány cikk kommentjében bukkantam e lapra, nagyon meghat ez a történet, NE ADJÁK FEL! A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!

Kócs Lajosné – 07-11-2012, 19:30
Most akadtam fájdalommal teli soraikra , nem tagadom könny szökött a szemembe.Nem szabad fel adni a reményt és tiszta szívemből kívánom hogy ez a borzalmas dolog jól végződjön és megtalálják a fiút és lelki békéjüket.Van sok igazság az édesapa soraiban,

amelon – 07-11-2012, 19:42
nekem az a véleményem,hogy ez az állítólagos Ági barátnővalami komolyat eltitkol Gáborral együtt…. érdemes lenne őket kihallgatni részletesen főleg arról,hogy miért viselkedett furcsán Dáviddal,aki a párja volt,és miért hagyták annyiban a dolgot,mikor látták hogy nincs velük??? Nekem iis van fiúm,és soha egy percre nem hagyom szívesen magára főleg,ha érdeke,sötét helyeken megyünk…..ha meg eltűnne azonnal utána erednék!!! Nem akarom Önöket elkeseríteni,de véleményem szerint vagy emberrablás vagy gyilkosság történt….és megintcsakgyanús az,hogy mi volt az az üveg a benne lévő löttyel? Hiszen ha nem azzal ment el hazulról…..és 2-3 másik fiatal se látott nála olyat,honnan jött ez a történet? ÁGIÉK valami komolyat titkolnak véleményem szerint.

Brigi – 07-11-2012, 22:49
Amelon en is ezt akartam irni, hogy ez nekem nagyon furcsa hogy nem foglalkoztak vele hogy lemaradt, en ha a barataimmal elmegyek egyutt valahova, mindig figyelunk egymasra es egyutt maradunk megha csak a parkba megyunk akkor is. Szerintem a barati tarsasag titkol valamit.

2012 – 07-11-2012, 22:53
Tisztelt család! Az előttem szólónak adok igazat Ágival kapcsolatban… kicsit gyanús az ügy, hogy a történtek után miért kellett számot cserélni…törölni magát az oldalakról… nagyon megrázó ami törtét… én is ma találtam rá erre az oldalra…sajnos én nem tudok semmit, nem ismerem/tem a Dávidot…de szívből kívánom, hogy kerüljön elő!!!!

Marica – 07-12-2012, 09:29
Nagyon együtt érzek a családdal, ez borzalmas. Nekem egy lányom van, megőrülnék, ha nem tudnék róla éppen mit csinál. Félve írom le, de nem lehet valaki belelökte a Dunába? 🙁

Hamari Andi – 07-12-2012, 12:14
Nekem is Ági lett gyanús. Meg a barát. Ha a Dunába esett volna, nem lett volna meg a pénztárca, és a mobil. Nyilván más dolog történt, például rablógyilkosság. Egy öngyilkos se úgy ugrik a Dunába, hogy előtte eldugja a bokorba a cuccait. Én a rendőrséget egyenesen beperelném, hogy csak ilyen sokára léptek. Felháborít, hogy azt sem tudják, hol van térfigyelő kamera!!! Lassan 3 év telt el, és eredmény semmi. Azért ha elkódorgott volna, mert depis volt, vagy ilyesmi, akkor tutira nem bírja tovább, és már rég hazament volna. Nem hülyegyerek… Annyira sajnálom, ami Önökkel és Dáviddal történt. :-(((((

Nóri – 07-12-2012, 12:23
Kedves Család! Minden tiszteletem az Önöké, és tiszta szívből kívánom, hogy élve, egészségesen kerüljön haza mielőbb a fiuk! Korábban is olvastam már itt a történetüket, de most a pécsi lány kapcsán keveredtem újra ide, megint elolvastam, hogy mi történt a fiukkal. Bennem nagyon sok kérdés felmerül az üggyel kapcsolatban, és teljesen érthetetlennek tartom, hogy így megrekedt rögtön az elején az ügy! Isten őrizz, hogy ördögöt fessek a falra, pusztán logikusan végiggondolva számomra a következő dolog nyilvánvaló a fiuk történetét olvasva: Ági valószínűleg rég nem szerette már (ha szerette is valaha) szerelemből a fiukat, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy újra fel akarta melegíteni a kapcsolatot a régi baráttal, Gáborral. Furcsa ez a háromszög, ott a régi, de ott az új is, aztán előremegy a régivel, az új meg hátra marad, de senkit nem érdekel annyira, hogy visszaforduljon legalább megnézni, jön-e. Ha nekem van egy barátom, akkor nem az exemmel fogok a búcsúbulimon lófrálni, még ha nagyobb társasággal vagyok is, hanem a barátom kezét fogva, vagy legalább egymás mellett haladva megyek az úton. Tehát én nem nevezném Ágit barátnőnek, mert ez egy egyoldalú szerelem volt csak. Dávid valószínűleg szerette a lányt, a cetlire is barátnőt írt, nem azt, hogy találkozik a haverokkal. Tehát ő Ági miatt ment oda, talán nem is tudta, hogy többen is ott lesznek. Lehet, csalódott is volt emiatt, hogy nem kettesben töltik az utolsó napot, hanem ott egy egész társaság, köztük az expasi is. Ági jól láthatóan levegőnek nézte Dávidot, még csak annyira sem tisztelte meg, hogy a látszatot fenntartsa, és ne az expasival andalogjon elől, hanem Dávid mellett menjen, vagy legalább megvárja őt. Dávid valószínűleg nagyon rosszul érezte emiatt magát, csalódott volt, dühös, kiábrándult. Nem elég, hogy külföldre utazik a lány, akit szeret, de még ennyire nyilvánvalóan mellőzi is őt az utolsó estén. Ennél a pontnál kétféleképpen is folytatódhat a történet: 1. Dávid sértődötten lemarad, tesztelve, hogy mit reagál erre Ági. Tudjuk, mit reagált: semmit. Ez bizonyára mélyen elkeserítette Dávidot. NE ÚGY LEGYEN, de nem lehet, hogy hirtelen felindulásból mégiscsak belevetette magát a Dunába?! Persze kérdés, hogy ha ezt tette volna, miért veszi ki a zsebéből a pénztárcáját, telefonját….no és szeptember közepén fél 9-kor még nincs annyira sötét, hogy egy forgalmas területen senkinek ne tűnjön fel,ha egy ember beleveti magát a vízbe és nem jön fel onnét. Vagy lehet, hogy annyira közömbösek vagyunk, hogy tényleg nem vennénk észre? Bármennyire fájdalmas is, szerintem nem lehet teljesen kizárni az öngyilkosságot, mert hiába él rendezett, szép, szerető családban, hiába nem tudnánk róla elképzelni, hogy ilyesmire képes…..nem tudhatjuk, hogy egy zaklatott, rossz pillanatban mi kattan az ember agyába. Lehet, 10 perccel később már nem tette volna meg, de lehet, épp akkor, abban a másodpercben tehetetlen dühében megtette. Tud úszni egyébként? A vizet mikor vizsgálták át? Ha beleugrott volna, akkor biztosan megtalálták volna a testét???? 2. Második lehetséges verzió, hogy látva, milyen jól el van nélküle Ági és Gábor, ezt nem csendben lemaradva vette tudomásul, hanem szóváltásba keveredett velük, esetleg lökdösték egymást, és ha nem is szándékosan, de Gábor belelökte véletlenül a vízbe Dávidot. Valószínűleg ezért mond Gábor és Ági teljesen más verziót (pl. flakon, trombitavirág-tea), mint a társaság többi tagja, mert abban a pillanatban 3-an voltak ott jelen, és ezzel a mesével próbálják védeni magukat, terelni magukról a felelősséget. Mert úgy állítják be Dávidot, mint aki módosult tudatállapotban volt (a löttytől), így nem meglepő, ha esetleg vízbe esett. De ez csak egy gyenge elterelés lehet. Sokkal mérvadóbb a társaság többi tagjának vallomása. Tehát ebben a történetben a kulcsfigura mindenképpen Gábor és Ági, őket kellett volna nagyon-nagyon megszorongatni, mert ha valaki, hát ők pontosan tudják, mi történt Dáviddal, akár volt közük (tettel, akarattal) hozzá, akár nem. Azt pedig teljesen abszurdnak tartom, hogy a rendőrség széttárja a karját, amikor az egyik kulcsfigura két nappal az eset után kilóg Új Zélandra, telefonszámot cserél….azaz próbálja magát kivonni az ügy alól a legteljesebb mértékben, mintha ott sem lett volna. Kicsit sem volt gyanús ez a rendőrségnek?! Hogyhogy csak úgy leléphetett a lány?! Nem kellett volna legalább tanúként, ha nem is gyanúsítottként előállítani? Megakadályozni, hogy eltűnjön? Utána menni?! Ez számomra teljesen felfoghatatlan, hogy ilyesmi megtörténhet. Akkor ha valaki elkövet mondjuk egy gyilkosságot, simán kiröppenhet az országból, és onnastól kezdve nincs ÜGY? Egy gonddal kevesebb?! Én a sor legvégén gondolnék csak emberrablásra, szerintem sokkal kézenfekvőbb, hogy vagy pillanatnyi elkeseredettségében beleugrott a Dunába, vagy dulakodás közben belelökték, és ezért ködösít Ági és Gábor, és ezért lógott le két nap után Új Zélandra. Ha Ági jelenleg itthon van, nem lehetne megszorongatni egy kicsit? hátha sikerülne felfrissíteni az emlékeit!!!!!!!!!!!!!! Bárcsak kiderülne az igazság, és bárcsak egy szép napon betoppanna Dávid!!!!!!!! Őszintén kívánom, hogy így legyen!!!!

Válasz
Ackermann József – 07-12-2012, 17:17
Kedves Látogatók! Először is elnézést kérek, hogy nem egyenként válaszolok, de az utóbbi 1-2 nap nagyon húzósra sikeredett írásilag! De vegyük sorba: A reményt sosem veszítjük el és addig nem nyugodhatunk amíg Dávidot meg nem találjuk! A ‘barátnő, az ex barát, és egy barátnő (Zsófi) sajnos olyan állapotban volt a rendőrség szerint, hogy semmit sem tudhatnak biztosan. A hazugságvizsgálat is eredménytelennek bizonyult az ex és a másik lány (Zsófi) ellenőrzésekor. A társaság többi tagja megbízhatóbb volt részben. Öngyilkosság? 1. Dávid nagyon jól tudott úszni, és aki tud úszni az nem tud vízben öngyilkos lenni úgy, hogy beugrik a vízbe. 2. Az iratai víz, por, és sérülésmentesen volt letéve a körzeti megbízotti iroda előtti padon, amint a videókon látható. Nagyon szépen köszönjük a hozzászólásokat, a biztatást, együttérzést, és, hogy figyelemmel kísérik Dávid történetét. Kérjük minél több ismerősükkel osszák meg a honlap címét, hátha eljut ahhoz is, aki tud valamit! Higgyék el, nem adjuk fel soha!!!!

Nórinak
Ackermann József – 07-12-2012, 17:19
Köszönöm hozzászólását, ha nem baj egy kicsit később tudok válaszolni önnek. Előre is elnézését kérem!

Válasz Nórinak
Ackermann József – 07-12-2012, 22:07
Kedves Nóri! Szinte ugyanezek a gondolatok járnak a mi fejünkben is, mármint levele első részére gondolok. Pontosan ezért idézőjeles a barátnő, hát még, ha hallották volna, amikor felkerestük az édesanyját, miután megváltoztatták a telefonszámát, hogy talán jobb belátásra bírja és elmondja igazán mi történt. Az anyuka telefonja nem volt eléggé lehalkítva és tisztán lehetett hallani amit az édesanyjának mondott: Tele van a tököm ezzel az üggyel! Az anyuka pedig ügyvéd által perrel fenyegetett minket, ha nem vesszük le a lánya fényképét erről a honlapról. Nem volt kiírva a neve, el volt változtatva a kép, a lány 19 volt, tehát az ügyvéd csak az ő megbízása alapján intézkedhetett volna, de mi azért levettük a képet, mert nem akartunk vitatkozni. Ennyit a barátnő és családja segítőkészségéről, mintha mi bántottuk volna őket. A telefonszám megváltoztatása megint megérne egy oldalt ezen a honlapon, de mivel nekünk Dávid megtalálása a fontos így nem foglalkozunk velük, a sors előbb-utóbb úgyis kiegyenlítteti velük a számlát, és az nem lesz olcsó. A vízbe ugrás mint lehetőség nem jó, mert Dávid kiválóan úszott és így nem tud öngyilkos lenni. Ugyanezen okból nem lehetséges a vízbe lökés verziója sem, ráadásul, ha így lett volna, még az örvénylés sem játszik azon a részen. Olyan alacsony vízállásnál ami akkor volt, kb 300 méteren onnan sincs még igazi örvénylés. Így ha csak kapálózva i, de mindenképp lett volna ideje elérni a partot. Nézzük a fejbeverés esetét. Ha így történt volna, akkor az egész társaságnak ugyanazt a mesét kellett volna előadni, mert a barátnő és barátai már ott voltak a mólón amikor Dávid odaérkezett. Dávid után csak Valter bátyja, László érkezett később. A rendőrség miért engedte elutazni????? Ez a kérdés egy normálisan működő országban teljesen jogos felvetés lenne, de nem itt, ebben a közegben. 1. Szeptember 12-én reggel felhívtuk a 107-t és megkérdeztük, hol kell bejelenteni az eltűnést, mivel mi szülők már akkor tudtuk, valami baj van, Dávid mindig jelezte, hol van és kb mikor jön haza. De most már este fél 9-9 körül nem tudtuk elérni és ő sem jelentkezett. Azt a választ kaptuk, hogy a lakhely szerinti kapitányságon, őrsön. 2. Én sajnos akkor hajnalban mentem dolgozni így feleségem ment a helyi rendőrőrsre, megtegye a bejelentést. Elküldték, jöjjön vissza 72 óra elteltével, mivel Dávid elmúlt 18, és a nagykorúaknál ez a szabály. Feleségemmel együtt hétfőn 14-én elmentünk és megtettük a bejelentést és nagyon megkértük őket igyekezzenek mert valami nagy baj lehet. Nyugtattak minket, biztos egy lánnyal van, kamasz, majd hazajön. Itt már elkövették az első hibát, mint azt már tudjuk a bejelentést fogadniuk kellett volna, csak a keresés indul 72 óra elteltével. 3. Innen kezdve 8 napig (szept 22-ig)semmit sem csináltak, nem törődtek azzal amit mi mondtunk, mert mindenki ezt mondja ez a mi fiunkra nem jellemző, fogalmuk sem volt arról kik vagyunk, milyen család vagyunk. Ezalatt az idő alatt a lány kiutazott a világ túlsó felére, mintha mi sem történt volna. Közben mi már tele plakátoltuk a szigetet, a nagyobb forgalmi csomópontokat, metrót, vasútállomásokat, a médiákat megkerestük, nem sorolom fel mi mindent megmozgattunk. Szeptember 22-én tört ki az első balhé köztem és a helyi semmirekellő őrsparancsnok között, így kerültünk eggyel feljebb Monorra. Itt már kicsit komolyabban vették az ügyet, de 24-én megkérdeztem: beszéltek-e már a Dávid társaságában szigeten levőkkel, azt a választ kaptam, hogy nem érik el őket telefonon. Na itt kaptam a második idegrohamot, mert nekünk az első 8 napon belül személyes hangfelvételünk volt velük és mi nem vagyunk rendőrök, nincs a kezünkben semmi hivatalos eszköz ami megkönnyítette volna a dolgunkat. Október elején került végre olyanokhoz az ügy, akik tényleg komolyan veszik a dolgot és csinálnak is valamit. Ez alatt a sok idő alatt egy hajléktalan 5 napig használta Dávid telefonját, de ez ott van a történetek közt. Ennyi idő alatt 3x törlődtek a (rendőrség szerint nem létező, mi nyomoztuk ki, hogy vannak és ki üzemelteti) térfigyelő kamerák felvételei. Szóval most ennyi jött ki belőlem. Tudnék még mesélni, de visszafogom magam, egyrészt Dávid miatt, másrészt azok miatt, akik végül is tettek és tesznek az ügyben, de hozzájuk sajnos nagyon későn jutott el. Elnézést kérek, ha nem voltam teljesen érthető, de Dávid eltűnésének kezeléséről nem tudok higgadtan beszélni, írni. Remélem a lényeg érthető volt, és valami választ adtam a felvetéseire. Mindenképp nagyon hálásak vagyunk, hogy figyelemmel kíséri az ügyet és megpróbál ötletekkel segíteni. Nagyon jó dolog ez, mert így is kaphatunk olyan inspirációkat ami nekünk még nem jutott eszünkbe. Még egyszer nagyon köszönjük hozzászólását, ötleteit és egyben kérem továbbra is ossza meg ismerősei között és ahol tudja honlapunk címét, hírét hátha előbb-utóbb eljut egy olyan valakihez aki tud valamit Dávidról, vagy arról, mi történt akkor ott a szigeten. Üdvözlettel: Ackermann József és családja

Ami – 07-13-2012, 10:16
Kedves Ackermann Család! Minden tiszteletem az Önöké kitartásukért! Kívánom, hogy érkezzen el a pillanat amikor újra átölelik Dávidot! Kérdéseim: – átnézték a hajókat is amik esetleg a part mentén állnak? -mi történt abban a 10 percben, amit Valér és barátja említenek egy interjúban a Csellengők című műsor felvételén? Ebben állítják, hogy Dávid eltűik 10 percre a társalgás közepette amíg a mólón vannak. Hova ment? Egyedül ment-e?Senkinek nem mondta hova megy, csak egyszerűen felsétált a partra? A legjobbakat kívánom Önöknek!

Barbi – 07-15-2012, 18:07
Tisztelt Ackermann Család! Én már pár hete olvasgatom ezt az ügyet,valamiért mindig visszatérek Dávid ügyéhez, mert roppant érdekes az etűnése. Sajnálatosan a magyarországi rendőrök fabatkát sem érnek. Olvashatjuk Bándy Kata ügyét.Ha jól tudom, őt már rögtön el kezdték keresni, az ÖN családját meg hazaküldték, mondván hogy a 18 évet betöltötteknél ez a szabály. Azért mert Kata rendőrségen dolgozott,szerintem attól még ő se lehetett volna kivétel…..nem őt akarom bántani ezzel természetesen!! Nyugodjon Békében szegény!! EZ MAGYARORSZÁG. És borzasztó látni,hogy eleinte SEMMIT ne tettek az ügy érdekében.Mert igen persze, minden kamasz fiú/lány, ha eltűnik, elszökik / baráttal/barátnővel van… ( szerintük) de amikor holtan találják őket akkor meg csak bámulnak. Első elolvasásra is szerintem sokaknak feltűnt az Ágika viselkedése. Nem hiszem el,hogy egy nyomozó,rendőrnek ez nem tűnt volna fel, főleg hogy elutazott a lány és a mobilját is kicserélte,vagyis számot cserélt.És érdekes, hogy ennyi év után se került elő Dávid. De: 1. Ha megölték volna ott a szigeten és tegyük fel hogy a Dunába dobták volna, akkor el is sodródhatott és igy hiába kereshették volna a sziget környékén. Nem? Vagy ezt csak én gondolom így? :S 2. Önök mit szónak ehhez a cikkhez, szerintem már olvasták. http://csellengok.blogspot.hu/2011/05/ackermann-david.html Az interneten találtam! Én annyit szeretnék hozzáfűzni, nem azt szeretném hangsúlyozni,hogy Dávid öngyilkos lett volna, vagy önszántából ment volna el, csak én nagyon sok olyat tapasztalok az életben ,hogy valaki azt hiszi,hogy annyira ismeri a másikat , pl anya-gyermeke, anya-férj, vagy akárki, és végül kiderül,hogy nem is ismerte őt igazából,vagy legalábbis 1-1 titkát nem ismerte.Ezzel csak azt akarom mondani,hogy szerintem 100 % -san nem lehet elvetni azt,hogy önszántából ment volna el,vagy öngyilkos lett volna. Szerintem a barátnőnek van köze a dologhoz. Érdekes volt a reagálása a dolgokhoz. Az a véleményem,hogy néha nem az buktatja le a másikat,amit csinált, hanem ahogyan reagál….Az Önök helyében én mindenképpen ráállítanék Ágikára egy magánnyomozót,legalábbis megfontolnám azt. Én nem hiszem,hogy Dávid öngyilkos lett volna, mert a holtteste megkerült volna már valószínűleg.Bár lehet azért hallana olyat is,hogy valakinek a testét 10 v múlva találják meg. Szerintem a másik variáció az lehetett,hogy Dávid önszántából tűnt el, felhívva magára a figyelmet,főleg Ágika figyelmét, abban reménykedve,hogy a lány nem utazik el, de mivel elutazott, fél visszajönni,főleg,hogy látja,hogy Ágika nem törődik a témával…nekem ez a variáció lenne reális, viszont én ezt kizárnám teljesen, mert Ági viselkedése furcsa volt. Igy én állítom,hogy szerintem a lánynak van köze a dologhoz. De természetesen történhetett bűncselekmény is! :S Esetleg figyelhették őket messziről, bár ha csapatban vannak akkor nemtudom ki lenne az az elrabló aki az egyiket elrabolná,főleg,hogy nem tudhatta,hogy az egyikük lemarad a végén. És ha el is rabolta valaki, honnan tudta hogy nem e fog Dávid kiáltani.Ha pl leütötte hátulról, akkor meg elég feltűnő és gyanús lett volna, ha ölbe végigviszi a margitszigeten a másik irányba. Én ilyenekben gondolkodok, azért gondolom,hogy vagy önszántából ment el és pl tervezte volna,hogy hazamegy csak mivel a barátnőjét nem érdekelte ezért nem adott még jelet magáról. VAgy pedig a barátnőnek van köze a dologhoz ( a reagálásából ítélve ). De sajnos ezek csak találgatások . A rendőrség már a legelején elrontotta az ügy előrehaladását!! Remélem hogy máskor őket fogják elrabolni!! Már bocsánat.. :S Remélem hogy élve előfog kerülni Dávid ! Sok erőt és kitartást kívánok a családnak!!

kolett – 07-16-2012, 01:43
Kedves család! Sajnálom a történteket, sok erőt és kitartást kívánok mindehhez, és remélem Dávid mielőbb hazatalál! Olvasgatva a sorokat, bennem egy abszurd gondolat merült fel! Mi van akkor ha Dávid kiszökött a lány után valami úton módon?! Esetleg az ottani hatóságokkal nem tudják felvenni a kapcsolatot, legalább olyan szinten, hogy kerestessék a fiúkat? A lánnyal viszont mindenképpen fel kellene venniük a kapcsolatot, és alaposan megszorongatni, mert nagyon gyanús a történetben! És egyetértek az előttem szólókkal! Mélységesen felháborít, és elszomorít a magyar rendőrség hozzáállása! Én beperelném az illetékes parancsnokot (vagy nem tudom minek hívják), aki az üggyel lekezdett foglalkozni! Bele sem merek gondolni, hogy mekkora szívfájdalom ez egy családnak, hogy lassan 3 éve nem tudnak semmit sem a szeretett fiúkról! Nekem is van egy kisbabám, belehalnék ha vele történne valami! Még egyszer sok erőt, kitartást kívánnék, és szívből kívánom, hogy Dávidot mihamarabb magukhoz ölelhessék!

Válasz Aminak
Ackermann József – 07-16-2012, 21:48
Kedves Ami! Azt a pillanatot várjuk, amikor átölelhetjük Őt!!! A sziget körül, és a szigeten az összes zeg-zúgot átnéztük és sajnos semmi. Abban a 10 percben az egyik szerint vízért ment, a másik szerint wc-re ment, volt amelyik észre sem vette ezt a momentumot. Köszönjük a biztatást, sosem adjuk fel!!!!

Válasz Barbinak
Ackermann József – 07-17-2012, 09:11
Kedves Barbi! Nagyon megköszönöm, hogy megosztja velünk gondolatait és ötleteit. Ez jó dolog, mert azt mutatja, az embereket foglalkoztatja az ügy. A rendőrség sajnos ebben a politikai környezetben (nem kizárólag a mostani hatalombirtoklókra gondolok) olyan amilyen. Az elitnek nem érdeke a rendcsinálás. A Duna folyásirányában értesítették az ottani hatóságokat, de sajnos semmi. Az a jós oldal hasonló a többi ezotériával foglalkozó oldalhoz. Én elhiszem, hogy vannak olyanok, akik tényleg látnak valamit, de létezésükről eddig semmi bizonyíték nem merült fel. Az nem bizonyíték, ha önmaga állítja. Nem állítjuk, hogy Dávid minden titkát ismertük volna, de az biztos, hogy ha csinált volna is ilyen butaságot (eltűnni a barátnő elől), már régen előjött volna rejtekéből. Még egyszer nagyon köszönjük, hogy foglalkozik Dáviddal, és kérem, minél több ismerősével ossza meg a honlapunk címét, hátha…… Üdvözlettel: Ackermann József

Válasz Kolettnek
Ackermann József – 07-17-2012, 09:25
Kedves Kolett! Először is köszönjük szépen a biztató szavakat! Ez akkor bennünk is felmerült, de se pénze, se iratai nem voltak. Ráadásul a föld túlsó oldaláról van szó, ahova csak repülővel, vagy hajóval lehetett volna eljutni, stoppal sehogy. Így mindenképp papírok kellettek volna. A barátnővel a rendőrség felvette a kapcsolatot (2 éve itthon van), de semmi eredmény. Hozzáteszem annyira segítőkész az édesanyjával, bátyjával együtt, hogy volt fenn az oldalon egy kép róla torzítva, a neve sem volt teljesen kiírva, és az édesanyja ügyvéden keresztül perrel fenyegetett, ha nem vesszük le a képet(19 elmúlt). Mi levettük, de csak azért, hogy ne ilyen piszlicsáré dolgokkal kelljen foglalkoznunk, inkább Dávidot keressük. A rendőrségről a véleményemet már leírtam az előzőekben (amit itt lehetett). Kérem ossza meg minél több ismerősével az oldal címét, előbb-utóbb eljut olyanhoz, aki látott-hallott valamit. Az erőre, kitartásra szükségünk van, sosem adjuk fel!!!!! Üdvözlettel: Ackermann József

Barbi – 07-18-2012, 19:18
Tisztelt Család! Nekem az jutott még eszembe, hogy ha volt számítógépük, ha jól emlékszek Dávid bemutatásában olvastam,hogy értett a számítógépekhez. Azt lenyomozták ,hogy milyen oldalakat látogatott az interneten akkoriban?

Zakarias – 07-18-2012, 23:23
Elképzelhetetlen, hogy valaki három éven keresztül papirok nélkül, szabadon járjon keljen az országban. Magyarország egy pici ország, itt nincs lehetőség arra, hogy munkát válaljál, megélhetésed legyen (hacsak nem csicskaként, de azt ki vállalná jó szántából) vagy bármit is végvezvihessél iratok nélkül. Sajnos hogy a kamerák felvételei elvesztek, lehet a megoldás azon volt. Biztosan nagyon rosz a családnak ez a bizonytalanság, de minél több idő telik el annál valószinübb, hogy Dávid már élve nem kerül elő. Teljesen kizárt és elképzelhetetlen az hogy egy emberi test évekig a víz alatt maradjon valahol beszorulva, elkadva, vagy egy holtágban eltévedve? Mert ebben nem vagyok szakértő, de lehet hogy ez történt. Sajnálom, hogy ezt kell írnom. Figyelni fogom az oldat és elmondani másoknak is Dávid történetét, hátha ez segít.

Nóri – 07-19-2012, 09:07
Tisztelt Család! Nem tudom,hogy hallottak – e már arról, vagy a nyomozás során észrevették e már, hogy az iwiwen egy Kálló Csilla nevezetű lány írt Dávid eltűnése után kommentárt Dávidnak, amihez fűzött egy idézetet is, ami számomra kicsit furcsán hangzik. Bemásolom! Kálló Csilla ennyi. hijányzóól tess 🙁 nagyon rossz nélküled 🙁 mindennap gondolok rád OO remélem minnél hamarabb átölelhetlek mostmár OO nagyon szeretlek – te nem tudod h mivel játszol, vagy kivel játszol… Számomra a idézet megdöbbentő! Gondoltam megosztom ezt Önökkel, de lehet, hogy már tudnak,hallottak erről!

Nóri – 07-19-2012, 09:11
Nem mutatja jól az idézetet te nem tudod h mivel játszol, vagy kivel játszol… Nem értem, a kommentár után hogyan jön ide ez az idézet.Nekem ebből az jön le, hogy tud a lány valamit és üzen Dávidnak. Most ha valaki eltűnne és a rendőrség kizárná az öngyilkosságot és hogy önszántából bujkál, a legutolsó lenne az hogy ilyen idézetet írjak neki, holott azt se tudhatja mi történt, él e még szegény.

Válasz egyben
Ackermann József – 07-19-2012, 21:58
Igen, megnéztük és megnézte a rendőrség is milyen oldalakat látogatott, de semmi különös. Ha nem kellett volna ez alatt az idő alatt kórházba mennem, én is észrevétlen lennék, ebben az országban, ha nem állok a rendőr elé, hogy huh itt vagyok, a kutya sem állít meg. Iratok nélkül dolgozni? Hé, Magyarországon vagyunk, a munkaképes lakosság + külföldi állampolgár hány százaléka dolgozik mindenféle bejelentés nélkül??? Én személyesen is ismerek olyan vállalkozót, aki bejelentés nélkül foglalkoztat embereket, és akkor semmilyen papír nem kell. Nem tudjuk, hogy lehetséges-e beakadni, de akkor is fennáll a kérdés, mi történt, látott-e valaki valamit. Kálló Csilla egy munkatársam lánya és Dávidnak régóta barátja. Azért írta ezt a kép alá, mert ez Dávid egyik kedvenc dalának szövege, szereti Dávidot és gondolta, ha Dávid ezt megnézi, akárhol van, elgondolkodik rajta, és jelentkezik. Valamivel több, mint 2 éve írta ezt. Mindenkinek nagyon köszönjük az érdeklődést, a biztatást és kérem, minél több ismerőssel osszák meg honlapunk címét, hátha….. Köszönettel: Ackermann József

Hihetetlen
Attila – 07-27-2012, 17:36
Élősszőr is fogadják mélységes együtt érzésemet az ügyben! Édesapja vagyok egy 3 éves kislánynak és el tudom képzelni mennyi öröm gyűlt össze ennél jóval több időszak alatt Dáviddal kapcsolatban. Valóban a legrosszabb dolog történik most a szülőkkel, nagyon-nagyon megrázott a dolog! Egészen elképesztő, hogy 6 emberből egyetlen egynek sem tűnik fel, hogy nincs ott az állítólag barátjuk! Hogy létezhet ilyen? Ha ott volt a barátnője is, nem akarom elhinni, hogy ne tűnt volna fel, hogy 1km-es távon nem fogja a kezem senki és sehol nincs Dávid! Ez már önmagában is oltári gyanús! Nekem az a meglátásom, hogy NEM VOLT VÉLETLEN, hogy Dávid lemaradt, és valaki vagy valakik ezt a jelenséget próbálták tussolni az úton. A bűncselekmény több okból is necces. Ha valakinek az a szándéka, hogy megöl egy másik embert, minden nyomot igyekszik eltüntetni. Nehezen hihető, hogy épp a pénztárcája az irataival együtt egy esetleges dulakodásban kiesik a zsebből és ott marad a földön. Sehol egy vérfolt, hajmaradványok vagy ilyesmi. Az irat megtalálása a rablótámadás verziót is szerintem eléggé hihetetlenné teszi, mert hát miért nem égette el a rabló? Az egyik teóriám a papírokra, hogy Dávid maga hagyta ott valahol és valóban hozott egy döntést, hogy ennyi volt az itteni életből, eltűnök és emlékezzetek rám ezekkel. A másik, hogy esetleg dulakodás közben valahogy mégiscsak kieshetett a zsebéből. Ez utóbbira látok kisebb esélyt. Viszonylag gyorsan kellett történnie a dolgoknak, mert a buszmegállóban már felfedezték Dávid hiányát és vissza mentek keresni. Akkor, és ott, meg kellett volna hogy legyen a tárca, vagy valami. De nyente, mint tudjuk.Tudjuk, hogy vannak szerv kereskedők, de hogy valaki úgy tűnjön el, hogy szó tényleg semmi ne maradjon utána az azért elég hihetetlen. Valakit csendben kiiktatni csak valamilyen altató szerrel lehetséges, de kérdéses, hogy honnan tudta a feltételezett illető, hogy épp Dávid fog lemaradni? Megmerte-e kockáztatni, hogy az ismerősei akármikor vissza fordulhatnak? Sok a bizonytalansági faktor ebben az ügyben, ezért én első körben a szándékosság mellett érvelnék, vagyis, hogy Dávidnak ez volt a célja. A barátnője mindenképp kérdőjeles, és nem kizárt az együttes eltávozás sem. Ugyanakkor nagyon nehéz kijutni az országból igazolványok nélkül és a határátkelőkön, reptereken meg biztos csekkolták már, hogy távozott-e ilyen nevű az országból. Bárcsak ott lehettem volna aznap est! Szeretném megérteni a gyerek eltűnéseket és egyszer tetten érni egy olyan embert, aki más gyermekét akarja bántani vagy elrabolni! Azt mondom bízzanak a fiukban, lehetséges, nem ismerték elég jól. Nagyon nehéz mit mondani, ha olyan dolog történt, ami nem hozza vissza Dávidot, de egy dolgot ne felejtsenek el soha: Semmi, de semmi nincs, amit az igaz Isten ne tudna kárpótolni azoknak, akik elvesztettek valakit, akit nagyon szerettek. Nagyon sokat gondolok önökre, szinte minden héten eszembe jut ez az eset és azt szeretném a legjobban, hogy bekopogtathassak az önök ajtaján, Dáviddal az oldalamon, mindenféle nyomravezetői díj nélkül! Csak sajnos még csak nem is Budapesten lakok, elég valószerűtlen. Nagyon kívánom, hogy megtalálják és megnyugodjanak végre. Akármi is történjen, a Biblia Istene személyesen (!) tett arra ígéretet, hogy minden könnyet letöröl a szemünkről (Jel. 24:14). És ez így is lesz. Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak. Azt kívánom, hogy együtt vigadozzak önökkel és Dáviddal! ámen

Edit – 07-30-2012, 12:55
Nem lehet hogy valahogyan, de Uj Zelandra ment? Akar mas utlevelevel, s penzevel?! Ha szerelmes volt?! (Furanak talalnam, hogy egy tarsasagbol ragadnanak ki valakit a szervkereskedők?!-mert ilyeneket olvastam)

Edit – 07-30-2012, 13:29
http://www.myspace.com/davidackermann ez o? vagy valaki mas??

névtelen 07-30-2012, 21:06
Kedves Edit! Köszönjük hozzászólásod. Nem Dávid oldala.

névtelen 07-30-2012, 21:08
Kedves Attila! Köszönjük biztató szavait. Mi is keressük a válaszokat. Az igazságnak ki kell derülnie!

Doki – 08-05-2012, 19:16
A szervkereskedés ebben az esetben még ponyvaregénybe sem illő megoldás. A szerv átültetés nem úgy van kérem, hogy találomra kinézünk valaki, hogy fiatal egyerek, jó lesz ennek a szíve (veséje, mája) a vén haldokló milliomosnak. Még orvosilag megálapitott, és bizonyított összeillőség esetén is kilökheti a gazdaszervezet a beültetett szervet. Tehát elképzelhetetelen az, hogy szervkereskedők csaptak le Dávidra. A barátnő és szerelmi vonal viszont nagyon gyanus, ugyanis az eseményekből nem az derül ki, hogy a lány és Dávid szerelmesek lettek volna egymásba, és együtt jártak volna, hiszen akkor az utolsó estét, a hosszú út előtt együtt töltötték volna kettesben, de ha nem is, akkor is a társaságban legalább együtt lettek volna (kézenfogva, ölelkezve). A társaság egyes tagjai nem is gondolták úgy, hogy bármiféle kapcsolat van Dávid és a lány között, ő pedig azt mondta alány a barátnője. Nyilvánvaló tehát, hogy ha szerelemről beszélünk az egy egyoldalú dolog volt. A lány vagy csak haverként kezelte Dávidodt, vagy még haverként sem. Ebben a korban, amikor a hormonok hatására úgy változik a tinézserek tudatállapota, világnézete, mint szerek hatására a felnőtekké könnyen elege lesz egy reménytelenül szerelmes fital fiatal fiunak az értelmetlennek tünő életből. Ha az a személy jelentkezne aki az iratokat a rendörség elé tette, akkor még fény kerülne néhány részletre, nem is ártana plakátolással hirdetni a Margit szigeten és környékén. Lehet, hogy nem csak az iratokat találta meg, hanem Dávid kabátját is, de azt megtartotta, mert szüksége volt rá (hasonlokorú fiatal, esetleg szegénysorsú szülő), az iratokat pedig vissza akarta juttani. Azt viszont biztosnak tartom, hogy aki az iratokat odavitte, az nem is sejtette, hogy itt egy nagyon komoly eseményben vesz részt (tehát nem tudja, hogy mi lett Dáviddal), mert ha úgy lett volna, akkor nem vállalta volna a kockázatot, hogy odavigye az iratokat. Egy olyan, lekiismeretes emeber volt, aki tudta, hogy elveszített íratok sok bosszuságot okoznak a tulajdonosnak, és nem pedig egy bünöző, zsebtolvaj, vagy szervkreskedő, akinek még attól is tartani kelett volna, hogy megtalálják az ujjlenyomatait Egy bünöző egyszerűen a Dunába dobta volna a tárcát.

Válasz Dokinak
Ackermann József – 08-21-2012, 11:09
Kedves Doki! Először is elnézést kérek, hogy csak most reagálok hozzászólására. Ön pont úgy látja a dolgot mint mi. Ehhez az okfejtéshez nekem nincs mit hozzátenni vagy cáfolni.

Doktor – 09-04-2012, 23:22
Kedves doki nagyon rosszul tudod a dolgokat a szervkereskedéssel kapcsolatban. Nem fontos ugyanis a kivett szerveket hűteni, a donort élve is ellehet ugyanis szállítani vagy hozzá is utazhat az, akinek majd beültetik. Másrészt pedig az ember nagyon sok része felhasználható, így akár a csontjai és a bőre is, amiben már önmagában nagyon sok pénz van. Ugyan sok esetben való igaz nem találomra megy, és nem a kabátra keresik a gombot, hanem a gombhoz a kabátot, de a szervezett alvilág képes olyant produkálni, ami igenis nem zárja ki a szervkereskedők lehetőségét. De a valós helyzet lehet ennél sokkal egyszerűbb is: Vizovicki éppen arra járó kutyái, biztonsági őrei egyszerűen kapva az alkalmon, hogy őket senki nem ellenőrzi, egyszerűen éppen Dávidon élték ki a szadista, aberrált hajlamaikat. Nekik az ilyesféle adrenalin növekedés szinte kéjérzést okoz. Jól megverték Dávidot, aztán eltüntették a holttestét. Dávid barátnőügye pedig csak véletlen egybe esés.

Ackermann József – 09-05-2012, 18:45
Kedves Doktor! Érdekes amit írsz!!! Kifejtenéd bővebben???

Ü.K. – 09-09-2012, 03:38
Fene tudja hányadszor keveredek erre a weboldalra. Mert foglalkoztat a dolog, hogy hogyan is történhet ilyen. Mármint az, hogy valaki nyomtalanul eltűnjön. Mindig amikor jövök, remélem hogy lesz valami hír, valami pozitív hír… De sajnos most sem történt így. Én nem írom azt, hogy részvétem, inkább azt mondanám hogy együtt érzek, és drukkolok annak érdekében, hogy előkerüljön Dávid. Igazából, ahogy az eltűnésnek a történetét olvasom mindig felmerül bennem, hogy valaki titkol valamit. És az a valami lehet hogy a megoldáshoz vezetne. Mert a tárca, a telefon feltalálási helye rendben, ok. Na de, nem létezik, hogy együtt elmegyünk valahova, majd onnan elindulunk csoportosan, és egy ember nyomtalanul eltűnik… Amatőrként foglalkoztat a pszichológia, és a neurolingvisztika. Én Dávid írásából azt szűröm le, hogy izgatott volt, tehát várta ezt a találkozót, vagy éppen sietett. Nem is akarok okoskodni, csupán egy meglátás… Én azt nagy hibának tartom, hogy a lány telefonon lett kikérdezve. Vannak ebben az országban kiváló pszichológusok, neurolingvisztikusok, akik arcról, beszédből, hangból sokkal pontosabban meg tudják mondani, hogy az adott illető igazat mond, vagy sem. Prof. Dr. Bagdy Emőke például Magyarország egyik legjobb pszichológusa, akit (tudtommal) felkértek már nem egy nyomozásnál, hogy vizsgálja meg az adott illetőt. Vissza a téma gyökeréhez… Hogy létezik az, hogy eltűnt mögülük Dávid? Megyünk csoportosan, és akkor egyszer csak az utolsó eltűnik mint a kámfor? De ha észre is vesszük, hogy nem jön mögöttünk, akkor megállunk, és elkezdjük a nevét kiabálni ösztönösen, legalább is ez az én meglátásom. És keressük ha nem válaszol. Nem pedig legyintünk, és megyünk tovább. De lehet én vagyok túlságosan is naív…. Valami oka volt, hogy a telefonját széthullva találja meg egy hajléktalan. Gondolom szerencsétlen gyerek csalódott volt, és mérgében a földhöz vágta a telefonját. De ezt csak akkor tesszük, ha az adott illető a társaságunkban van, és szarba se vesz minket (elnézést a csúnya szóért). Tehát megállja itt a helyét az, hogy a barátnő vígan a sor elején beszélget valakivel. Ráadásul én személy szerint, ha azt veszem észre, hogy a társaságunkban valaki feszült, vagy esetleg letargikus állapotban van, akkor megpróbálok vele szóba egyedni, hogy még is mi a probléma, mi az amiért ilyen rossz kedve van. Kár, hogy a beszélgetések hangfelvételei nem publikusak. Bár, igaz hogy előbbre nem vezetne, mert maximum csak a véleményeket lehetne olvasni velük kapcsolatban. Egyébként a térfigyelő kamerás sztori: NO COMMENT… Az ügyes fiú, tud magára vigyázni, rossz pénz nem vész el szintén NO COMMENT! Miféle duma ez? Én kitartást, és minden jót kívánok a családnak. Kívánom, hogy élve találják meg a gyermeküket, és derüljön fény arra, hogy mi történt.

én – 09-15-2012, 23:57
Sajnálom, ami Önökkel történik, és tiszta szívből remélem,hogy Dávid épségben előkerül. Egy-két dolog eszembe jutott az olvasgatás közben. 1. valaki lemarad, ottmarad, eltűnik a társaságból: még évekkel ezelőtt barátnőimmel és néhány baráttal ettünk, ittunk egy kis kocsmában. Én, akkoriban elég szabad életet éltem férfiak terén, nem szép, de könnyen ismerkedtem, és ezen a többiek mindig jókat is nevettek. Ha valahol egyszer csak egy pasi ült mellettem,a többiek csak annyit mondtak: na,újabb strigula…szóval aznap este is összemelegedtem egy pincérfiúval, nevetgéltünk, pityeregtünk, elvoltunk együtt. Mikor a többiekkel együtt elindultam, úgy döntöttem mégis maradok, és folytatom, ami elkezdődött. Nem szóltam senkinek, hogy nem megyek, egyszerűen csak lemaradtam. A telefonom ki volt kapcsolva, mert lemerült, mégis egész este telt el úgy, hogy senki nem hívott. Nem voltunk buták, nem voltunk részegek, nem hagytuk a másikat soha magára…másnap zokon is vettem, hogy senki vissza sem jött értem, kiakadtam, hogy mi van, ha baj van,ha eltűnök, beránt valaki egy kocsiba…azt sem veszik észre? (nem egy jó környéken voltunk) Mikor felhívtam a lányokat, akkor mondták, hogy a villamosra várva tűnt fel, h nem vagyok ott. Hívtak, de nem értek el,viszont egyikük sem gondolt rosszra…nyilván pasizik, mi történne vele…stb. Persze így belegondolván, már ők is megértették, hogy ennek súlya van, de akkor, ott senkinek nem Ezt azért írom le, mert sajnos valóban le lehet szakadni csendben egy társaságtól, ahol sokan vannak.Valaki valakivel mindig beszélget, lemarad stb. van,hogy későn vesszük észre, h valaki hiányzik, Főleg részegen, a hangulattól fűtve. Ilyenkor a legkézenfekvőbb, hogy visszamegyünk. Nyilván, ha én akkor ott nem egy fiú miatt maradok, és nem egy nyilvános szorakozóhelyen, hanem mondjuk egy Margitszigeten a sötétben, akkor értem is visszajöttek volna. (ezért más a két eset) De ha Dávidnak ők nem a barátai voltak, a lány nem a szerelme, -mert ha nekem a szerelmem eltűnik,akkor nem az a véleményem, hogy elegem van már az ügyből-, valóban lehetséges, hogy annyiban hagyták. Lehet, hogy Dávid besértődött, nyilván jogosan,mert a hölgyike tojt rá. Lemaradt, kivonta magát a társaságból, jelezte, hogy nincs jó kedve, ezt a többiek nyavalygásnak vették. Lehet, hogy pont ezért nem indultak utána,amúgy is csak lehúzta a hangulatot. 2. az iratok és a telefon esetében bennem is az merült fel, hogy valószínűleg az egész kabátja tűnhetett el, nyilván abban volt minden. lehet a kabátot valaki elvitte, talán az mp3-at is, a telefont kidobta, mert vagy nem kellett, vagy úgy sem tudta használni. az iratokat szintén kitette vhova, amiket aztán valaki, talán egy futó megtalált hajnalban, és a rendőr Őrs elé vitte, mert jó szándékú. Én is tettem már ilyent, nem kerül semmibe. Lehet, hogy a holmijai több ember, hajléktalan kezén átfutottak. Ez sajnos megint nem utal semmire. Szinte lehetetlen végiggondolni mi történhetett, annyi minden előfordulhat. Mi van, ha pont azért nem akarták, vagy tudták visszanézni a felvételeket, mert valóban az történt,amit az előző hozzászóló írt a bizt. őrökről. Akkor nyilván okuk van eltusolni az ügyet. Nem hiszem, hogy ilyen esetben nem tudják visszaállítani a felvételt. Egyik ismerősöm őrként dolgozik egy irodaházban. A rendőrök szinte minden nap lefoglalnak egy-két kamerafelvételt, amin rajta van egy egy közlekedési baleset, kis koccanás. Ha olyan ügyben tudnak egy irodaházhoz fordulni, akkor itt miért nem tettek meg mindent, hogy időben ellenőrizzék a felvételeket. Mellesleg jó szakember, szerintem mindent vissza tud állítani. Egyszer letöröltem a fényképezőm összes képét, majd rá is fotóztam. Egy számítógépes ismerős egy programmal két perc alatt mindent előásott róla, azt is, amit több éve szedtem le. Mi van,ha tényleg összevesztek a csajjal, és a sráccal. Lehet, hogy a csaj nem akart semmit Dávidtól, de ő csúnya szóval nyomult, mi van, ha csúnyán elküldte, és Dávid valóban be volt rúgva, rossz helyzet, és tényleg öngyilkos lett, Mi van, ha valóban szar hangulata volt, senki nem hederített rá, nem érezte magát fontosnak, lemaradt szépen,mert mindenki tojt rá. Leült egy padra, és bámult ki a fejéből. Aztán tényleg bántotta valaki, kirabolták, bekóstolták. Annyi idióta van az utcán késő este. Mi van, ha ő maga vágta földhöz a telót, mert miután lemaradt felhívta a csajt,aki szemétkedett vele, veszekedtek, földhözcsapta a telefont és kóborolt a szigeten. Megint csak a rossz környék, bármi történhet,megverik…stb.. Annyi kérdés, annyi lehetséges végkifejlet. Szerintem esélytelen, hogy elkóborolt. Ennyi idő alatt mindenki visszamegy, akit szerető család keres. Ennyi jutott eszembe, azért írtam ki magamból, mert ha csak egy mondatból is bármi eszébe jut bárkinek, akkor már segített, Azért érdekes, hogy nem idéznek be senkit tanúnak, aki vele volt. Lehet, h a rendőrség tudja, h úgysem tudnak semmit. Ez már nagyon összeesküvés elmélet gyanús…de ebben az országban semmin nem csodálkozom.

Kara – 09-18-2012, 22:26
Szerintem érdemes lenne a margitszigeti kávézókba, éttermek, stb. kirakatni képet Dávidról,és még egy nagyon jó dolog szerintem söralátétekre nyomtatni a fényképét egy rövid szöveggel amit telefonszám is tartalmaz és ezt is leginkább ott a környéken oda adni a beülős helyekre. Továbbá a facebook-on csinálni neki egy külön oldalt részletes leírással magyarul és angolul is. Amúgy hallottam olyan esetet, hogy egy eltűnt személy 3 hét után került elő, azt is annak köszönhetően, hogy interneten felrakták a képeit, adatait, és valaki felismerte, és kiderült, hogy nagyon messze a lakhelyétől találtak rá, amnéziás lett, hogy mitől azt nem tudni… (ez nem annak a magyar fiúnak a története, ez az illető 12 éves koráig tudott csak visszaemlékezni, pedig több volt már mint 30) .Vannak ilyen furcsa dolgok is.. De a rendőröknél az asztalra kell csapni, hogy végezzék rendesen a munkájukat!!! És SOHA DE SOHA NEM SZABAD FELADNI!!! Még egy, kicsit szomorúbb ötlet: A margitszigeten a csatornákat átvizsgálták??? Olyan is volt már a történelemben, hogy egy sorozatgyilkos oda dobálta be áldozatait, addig nem is tudta meg senki, amíg ő be nem vallotta a rendőröknek!!!

én – 09-18-2012, 23:42
esetleg javasolnám hajléktalan körökben keresni. bár, ha tudja ki ő, és rendben van, akkor el nem hiszem,hogy szándékosan nem megy haza.:((

nn – 09-23-2012, 02:01
Semmi előrelépés????:(:(

Beus77 – 09-30-2012, 23:02
Kedves Család! Visszatérő vagyok az oldalon…reménykedve hogy valami pozitívat olvashatok…de nyilván akkor már a médiában visszhangozna….mégis miért teszem? Mert nem hiszem el, hogy valaki csak úgy eltűnik….és keresem a magyarázatot. Kívánom, hogy Dávid hazatérjen!

Válasz egyben
névtelen 10-01-2012, 20:26
Kedves hozzászólók, és érdeklődők! Minden elképzelhetőt átnéztünk, megnéztünk a Margitszigeten a Polgárőrség, és barátok segítségével. Dávid fényképe folyamatosan a vendéglátóhelyeken vannak, igaz nem söralátéteken. Hajléktalan körökben is ott van Dávid fényképe (pl.Oltalom stb.) A város összes forgalmas helyén többször plakátokat szoktunk kitenni, a Margitszigeten is, és vidéken is. Sajnos eddig nem jelentkezett senki használható információval. Soha nem adjuk fel a keresést!! A világon nem kívánunk semmi mást jobban, minthogy Dávid meglegyen. Köszönjük az érdeklődést, és a hozzászólásokat. Kérünk benneteket osszátok meg Dávid honlapját barátaitokkal, és külföldi barátaitokkal is. A faccebokon van egy oldal: rejtélyek keresése az oldal neve, ahol hat nyelven le van fordítva a keresőplakát, ezt külföldi ismerőseitekkel is megtudjátok osztani. Nagyon hálásak vagyunk minden egyes megosztásért.

Csak egy lány. – 10-19-2012, 14:10
Nagyon sajnálom ami Dáviddal történt! Borzasztó hogy a mai világban hogy tűnhet el ennyi fiatal nyomtalanul 🙁 A továbbiakban sok sok erőt és kitartást kívánok.És tiszta szívemből remélem mihamarabb éppen és egészségesen előkerül a Dávid!!!!!

Én – 10-31-2012, 13:21
Kedves szűlök! annyit tudtam tenni facebookon az angol nyelvre lefordított linket(kép) illetve az oldal linkjét elküldtem üzenetben az ország minden pontján élő embereknek! Remélem minnél többen osztják még így ismeretlenül is…tiszta szívemből remélem minnél hamarabb hírt kapnak a fiúkról!! A remény lal meg utóljára! sok sok kirartást kívánok a továbbiakban!

Zs – 10-31-2012, 17:34
Jó estét! Sose mertem ide írni, mert nem tudom szavakba önteni amit szeretnék Önöknek írni. Őszintén sajnálom amit a fiúkkal történt. Nem ér sokat amit írok, de minden nap imádkozom az Ön fiúkért is. Nincs olyan nap h nem jutna eszembe. Furcsáltam is h nincs már meg a csoport. Nagyon remélem elő kerül. Kitartást,erőt szeretnék kívánni Önöknek és Reményt továbbra is! Nagyon szívemen viselem az Önök ügyét is, persze Önök jobban! Üdvözletem.

Válasz egyben
Joli Ackermanné – 10-31-2012, 20:45
Kedves hozzászólók! Nagyon jól esnek kedves, biztató szavaitok. Kedves (Én) el sem hiszed milyen nagy segítség, a megosztás nagyon köszönjük. Kedves (Zs) igenis sokat számít, amit írsz, és az ima Dávidért, és az hogy sokat gondolsz rá. Nagyon hálás vagyok. Az erő sokszor elhagy, de újból, és újból talpra kell állni, bármilyen nehéz is, mert a reményt, és Dávid keresését nem adjuk fel!

Valaki – 11-03-2012, 01:57
Egy újabb eltűnt, 11 éves kisfiút kereső videó a YouTube-on: http://youtu.be/gCUDunPIpso Kérem tegyék fel a honlapjukra! Köszönöm!

Finti – 11-04-2012, 03:03
Sajnos ma kiderült, hogy a kissrácot egy Polcz Erika nevű kaposvári idióta brutális módon meggyilkolta. Fenn van az Iwiwen is, ha csak közben nem törli neki valaki. A tettes a nevelő apának (akinek jelenlegi élettársa a gyerek anyja) egy korábbi élettársa gyilkolta meg, az eddigi hírek szerint a szakításuk miatti bosszúból. Ennek az akasztani való való nőnek van két saját kiskorú gyereke is.

Valaki 11-04-2012, 08:57
Természetesen feltettük volna Bencét honlapunkra.

Én – 12-02-2012, 23:54
Kedves szülők! Esetleg a Twitter-re nem gondoltak,hogy ott is keresni kéne Dávidot(több nyelven is)? Talán több ember láthatná a felhívást mint facebookon…vagy több más országban élő ember,hátha.. hiszen a remény hal meg utoljára! De ez csak egy vélemény.

névtelen 12-04-2012, 21:44
Jó ötletet adtál köszönjük.

Csak Én – 12-07-2012, 02:09
Őszintén tiszta szívemből remélem hogy előbb utóbb elő kerül a Dávid!!! Igazán nincs mit! Hisz ismeretlenül is az a célom hogy a fiúk mihamarabb előkerüljön! És ha bármiben tudok segíteni megteszem!!!  Hisz a remény hal meg utoljára!!!!

Csak úgy – 12-07-2012, 15:46
Bár most jártam itt először, de idén volt a hírekben, hogy egy holttestet találtak a Dunában, a Margit szigetnél: http://www.origo.hu/itthon/20120715-holttestet-talaltak-a-margitszigetnel.html Nincs ehhez köze?

Csak úgy – 12-07-2012, 22:22
Hála a jó égnek! nem tudunk róla!, így biztos nem Dávid volt.

Kara – 12-08-2012, 09:18
Azt álmodtam, hogy Dávid üzen nekem skypon, hogy ne aggódjak érte, előbb-utóbb előbb kerül. Úgy kommunikáltunk álmunkban, hogy én nem hallottam a hangját, de ő hallotta az enyémet és mindketten láttuk egymást. Dávid legalább 10 évvel idősebbnek nézett ki, viszont vidámnak tűnt. Egy ágy volt látható mögötte, egy elég szegényes szobában volt. S mikor azt kérdeztem, hogy jól van-e, körbe nézett, és nem válaszolt. Többször megkérdeztem, de nem válaszolt. Azt tudtam csak leolvasni a szájáról, hogy azt mondta, hogy ne aggódj előbb-utóbb előkerülök. Én is furcsálom, hogy vele álmodtam, én személyesen nem ismerem őt, csak tv-ben és interneten hallottam az eltűnéséről, szoktam érte minden éjszaka imádkozni, meg megszoktam nézni ezt az oldalt, hogy van-e valami előre lépés. Lehet hülyeség volt leírnom, de hátha jelent valamit, hogy életben van, és remélem tényleg előkerül!!!

Kara 12-08-2012, 21:14
Többször elolvastam a leveled, szívbemarkoló. Köszönjük, hogy megosztottad velünk. Nagyon-nagyon bízunk, és hiszünk abban, hogy Dávid meglesz.

Az origos linkes – 12-21-2012, 12:27
Bár ez gonoszul hangzik, de néha jobb akár egy halálhírt hallani, mint halálig reménykedni információk nélkül….

Válasz Origos linkesnek
névtelen 12-22-2012, 19:06
Igazad van. A bizonytalanságnál, és a legrosszabb bizonyosságnál nincs rosszabb a világon. De mi Hisszük, és Bízunk abban, hogy Dávid meglesz épen, és egészségesen.

Sóstói – 01-05-2013, 02:34
Itt egészen biztos szervezett bűnözésről van szó, ami felett Pintér kutyái is szemet hunynak vagy akár ők is benne vannak. Szinte már minden héten eltűnik egy fiatal? Na ne vicceljünk! Tessék itt a legújabb, Budapesten tanuló brit 25 éves Daniel Gliksten egyetemista. És érdekes módon pontosan azon a környéken )egy utcával arrébb) veszett nyoma, ahonnan Ophélie Bretnacher-nek is elindult, mielőtt nyoma veszett. http://www.szon.hu/eltunt-egy-brit-egyetemista-budapesten/2159501

Gondolkodó – 03-18-2013, 11:58
Kiss Gábor, 2000. november 11-én Strehó Gergő 2006. február 11-én Ackermann Dávid 2009. szeptember 11-én Szabolcsik Andrea 2013. március 11-én tűnt el. És még könnyen lehet több ilyen eltűnés is van. Mindezek véletlen egybeesések csak?

Válasz Gondolkodónak
névtelen 03-18-2013, 21:58
Köszönjük, hogy megosztottad velünk. Mi is figyelemmel kísérjük, (kísértük). Túl sok a véletlen………..

Borsodi – 03-20-2013, 00:19
Ezek ezer, hogy valami rituális gyilkosságok, melyben valami jelentősége van a 11-ének. Vagy valami szekta vagy valami sorozatgyilkos örült állhat mögötte, aki(k) csodálatos módon a magyar rendőrségtől sok év eltelte után is zavartalanul gyilkolhat(nak). Szabolcsik Andrea holtestét közben megtalálták, most a változatosság kedvért nem a Dunába dobták, hanem a Sajóba: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/holtan-talaltak-meg-az-eltunt-sajovamosi-lanyt-2179883 És mint ahogy lenni szokott, a rendőrség bűncselekményre utaló nyomokat nem talált, és nyomozás helyett most is csak a közigazgatási eljárás fedőnév alatt az aktákat tologatták az egyik íróasztalból a másikba.

Szilvi – 03-31-2013, 20:56
Kedves Szülők! Egy pár napja nézegetem az oldalt a tejes dobozon látott fénykép miatt, illetve megnéztem az összes interjút is ami fent van a neten. Próbálom a benyomásaimat leírni én is, bár gondolom Önök már ezerszer végiggondoltak mindent, még akkor is, ha több szálon is el lehet indulni a sok bizonytalan információ miatt. Nagyon fontos szerintem az, amit a két dunaújvárosi fiú mond a egyik riportban, miszerint a mólón nem láttak Dávid és Ági között semmilyen összetartozást, semmi ölelést ami arra utalt volna, hogy Ők tényleg egy pár. Ahogy hallottam az interjúkban is, Dávid egy érzékeny fiú volt, sokszor szerelmes és így teljesen természetes, ha nagyon tetszik Neki valaki, akkor azelőtt igyekszik úgy viselkedni, főleg az Ő korában, hogy a másik fél minél jobban elfogadja. Lehet, hogy valóban ivott az úton valamit a szigetig, ezáltal is mutatván a lánynak, hogy Ő is vagány fiú még csak meg sem ismeri a találkozásnál. Az is lehet, hogy a többiek már nem láttak Nála semmilyen üveget, mivel nem egyszerre érkeztek meg. Ki is dobhatta valahol, amit csak páran láttak.Kíváncsi lennék, hogy vajon volt-e közöttük ténylegesen bármilyen viszonzott szerelmi szál, vagy a lány csak bolondította. Amikor a virág főzetéről tesznek említést, illetve arról, hogy Ágival már előtte leveleztek, hogy valamit szerezni kellene, több mint valószínű, hogy Dávid azért ajánlkozik, hogy majd Ő szerez, hogy ezzel is jó pontot szerezzen a lánynál. Kíváncsi lennék, hogy a levelezésükben szó esik-e egyszer is arról, hogy szeretik egymást, hiányoznak-e a másiknak, sajnálják, hogy el kell válniuk, vagy csak arról van szó, hogy találkoznak, mielőtt elmegy, szó sem esik a többi ismerősről és Dávid örül annak, hogy egyáltalán találkoznak, az elutazása ellenére is,mivel nagyon tetszik neki Ági. Lehet, hogy esetleg Ő volt a kezdeményező fél a levélírásban is és a kiállításra is főleg azért akart elmenni, mert Ági is ment. A lány szerette, mint barát, azért mondta ezt utólag az anyukának is, de az is lehet, hogy csak reményt keltett Dávidban, különben Dávid nem hívta volna barátnőnek az utolsó üzenetben, amit az anyukának írt.Nem tudom elképzelni, hogy egy lány ne érezze, hogy tetszik egy fiúnak. Ha Ő nem érzett semmit iránta, már eleve tisztáznia kellett volna az elején, vagy megmondani, hogy nincs az egésznek értelme így, főleg, hogy hosszú időre elutazik. Kizártnak tartom, hogy fogalma nem lett volna Dávid érzelmeiről, ha pedig volt, akkor legalább annyit megtehetett volna, hogy Vele is foglalkozik az utolsó estén és őszintén elmondja Neki, hogy csak barátként szereti. Ha tényleg fogalma nem volt, hogy mit érez Dávid és Ő csak a fejében gondolta őt barátnőnek még akkor is, ha a lány nem is bátorította esetleg, az akkor is megbocsájthatatlan, hogy valaki nem képes egy ilyen esetben őszintén elmondani, mi volt közöttük.Ez nagyon fontos pont abból a szempontból, miért nem tartott Dávid velük a villamosig.Azt azért gondolom nem mondta a lány, hogy Dávid nem is szerette őt,nem is mutatta ki soha,csak barátok voltak, pedig ezzel tudta volna magát menteni a legjobban, hogy miért nem foglalkozott Vele.Ezt nem mondta senki, tehát nem hiszem, hogy Dávid nem lett volna letört miatta. Senki nem képes normálisan elmondani, hogy mennyire volt magánál, tudott-e egyenesen járni, mivel jól senki nem is ismerte abban a társaságban, ezért nem is foglalkoztak ezzel annyira sajnos. Nem kell itt palástolni a dolgot, egyenesen meg lehet mondani ki mennyit ivott, más is csinálja ebben a korban. A rendőrségnek meg azt a hülyeséget nem kellett volna mondani, hogy a fiatalokat nem lehet felelősségre vonni, mert ittak, ezért nem lehet tudni, igaz-e amit mondanak. Én is voltam fiatal, ha valaki még el tud menni egy társasággal a villamosig, az azért annyira nem részeg, hogy ne lássa, hogy a másik milyen állapotban van. Italos állapotban tompulnak, de fel is erősödhetnek az érzelmek. Lehet, hogy a két dunaújvárosi fiú azért látta már eleve hallgatagnak Dávidot, mert ha még nem is volt csalódott, hogy többen is ott vannak, lehet, hogy előzőleg már mondta is Neki Ági, hogy mások is lesznek, hanem mert eleve nem foglalkozott Vele úgy a lány, ahogy Ő szerette volna. A lány meg az utolsó estéje lévén nem is akart kettesben maradni, az ital miatt meg már eleve fel lehetett pörögve a végére. Azt mindenképpen ki kellene zárni, hogy egyáltalán összejöttek-e egymással előtte vagy nem, mert ha nem, akkor lehet, hogy Dávid tényleg csak reménykedett.Ha viszont tényleg összejöttek előtte, akkor meg egyértelmű, hogy bántotta Dávidot, hogy hozzá sem ér a mólón. Az már a lány lelkiismeretén szárad, hogy bátorította-e, de az, hogy semmilyen módon nem lehet elérni, hogy őszintén elmondja, szerinte mit érzett iránta Dávid, ez nevetséges és felháborító. Ilyen esetben nem Ágika nyugalma a lényeg, hanem hogy az ember teljes bizonyossággal ki tudjon zárni dolgokat, hogy utána már ne kelljen ezen gondolkozni.Itt már nem csak egy ember életéről van szó kedves Ági! Nem magunkat mentegetni, hogy én szerettem a Dávidot stb stb… Azt nem érti ez a lány, hogy itt senkit nem érdekel, hogy Ő mit érzett iránta, hanem az, hogy ebből Dávidnak mit és hogyan adott elő, mert az alkohol miatt igenis magába fordulhatott a lány viselkedése miatt, nem hiszem, hogy a többiek zavarták. Mikor el-elhagyta a társaságot az is figyelemfelkeltés volt a részéről,hogy Ági hívja vissza, rá is játszott szerintem egy kicsit szegény, tehát az egy nagy hazugság, hogy vízért ment vissza… Ha ezt is mondta Dávid, akkor vagy kifogásból, hogy ne kelljen a csalódottságát tovább mutatni és eszébe nem volt velük menni tovább, vagy tényleg csak kitalálták, hogy magukat mentsék azzal, hogy Dávid nem volt szomorú. Ha annyira fontos lett volna Neki az arc kiállítás, mint Ági, akkor velük ment volna. A többi ismerős tényleg csak ismerős, nem barát, fogalmuk nem volt mi játszódik le Dávidban szerintem. Az összetört telefon szerintem is csalódottságra utal, ahogy mások is írják előttem. Azt nem tudom elképzelni, hogy magától vízbe ugrott volna, de ez a legszomorúbb, hogy senki nem képes megmondani, hogy ittasság szempontjából milyen stádiumban volt, mert egyedül akár ihatott is tovább a csalódottságra és baleset történhet így sajnos. Itt már az esti órákról beszélünk, sajnos van olyan, hogy valaki épp nincs a futóúton a mólónál, ha Dávid oda ment vissza, mivel a telefon is ott volt. Az esti órákban szerintem már nem annyian sétálnak ott, mint nappal.Többször voltam én is a szigeten délutántól estig. A túlsó partról sem néz arra a pontra feltétlenül oda valaki este. Lehet, hogy ittas állapotban esetleg úszni akart és előtte letette a dolgait, amit másnap meg is talált valaki. Szeptemberben még tart az indián nyár, bár nem tudom mennyi alkohol kell ahhoz, hogy valaki ruhában ússzon, gondolván, hogy majd megszárad vagy egyszerűen nem érdekli akkor. Mindenesetre a Duna szempontjából a rendőrségnek nem csak a Parlamentig kellett volna keresni. A Dunát ennél sokkal nagyobb bizonyossággal kellett volna kizárni. Ha csak Rajnay Zoltánra gondolok, az Ő teste sem akkora távolságot tett meg az Óbudai szigetről, ahol nem engedték be a szórakozóhelyre előtte, mint a Margitsziget-Parlament távolság. Őt is a Batthyány térnél találták meg, ami azért elég messze van onnan. Ahogy édesapám mondta egyszer, a Duna tényleg egy simlis, zavaros folyó, egyes helyeken félelmetes is, ha az ember nem vigyáz és beleesik a korláton ülve mondjuk, egyszerre csak Baján találja magát.A francia lányt is Csepelnél találták meg azt hiszem a Lánchídtól.Itt a rendőrség semmilyen szálat nem vágott el rendesen teljes bizonyossággal, a térfigyelő kamerákról nem is beszélve. A szigeten nem maradt Dávid, az teljesen egyértelmű a kamerák ellenére is, nem akkora hely, hogy ne lehetne megtalálni ott.Az Arc kiállításon gondolom nem látta senki és Ágiék sem találkoztak Vele ott. Áttörés szempontjából egyértelműen abban reménykednék, hogy jelentkezik az, aki megtalálta az iratait, mert ha azok a móló közelében voltak, mint a telefon, akkor azt csak Dávid tehette ott le szerintem. Ha valahol máshol a szigeten és nem a mólónál, akkor viszont az esti órákban, kissé ittasan több rossz dolog megtalálja az embert, mint józanon, így ha el is vitte valaki, az csak kidobhatta az iratokat, nem teszi a rendőrség előtti padra. Sajnos az is lehet, hogy egy külföldi találta meg, a Margitszigeten sok van, így lehet nem is tud róla, milyen fontos lenne, hogy hol találta meg.Külföldön nem is szórólapot terjesztenék róla az eltűnéssel kapcsolatban, hanem valahogy azt emelném ki, hogy ki találhatta meg ennek a fiúnak az iratait és hogy hová tette le, ahol megtalálták. Azt nem tudom elképzelni, hogy Dávid kitette az iratait, hogy senki ne találja meg, illetve valaki említett amnéziát is a főzet miatt…Ez azért nem lehetséges, mert akkor már rég előkerült volna és az országot sem tudja elhagyni így. A szigetet biztosan kizárnám és a magamtól eltűnök verziót is, szerintem a rendőri hibák miatt csak a Duna és az elrablás lehetséges. A lányt ne adják fel, mindenképpen derítsék ki, milyen stádiumban volt Dávid, talán a lelkiismerete is megszólal egyszer, főleg, ha neki is lesz gyermeke. Ő az egyetlen aki meg tudja mondani, hogy volt-e valaha is rendes kapcsolat közöttük előtte, amitől ha meg is fosztotta az utolsó estén, legalább Önök tudni fogják, hogy csalódottság miatt a Dunát sem lehet kizárni. Gondolom minden sort elolvas a lány ezen az oldalon is, én biztosan ezt tenném. Ha Dávid magának nem is ártott volna a csalódottság ellenére sem, az lehet, hogy inkább szeretett volna egyedül maradni, mint egy jókedvű, de idegen társasággal. Ha esetleg kiült a korlátra és előtte letette a dolgait, nem kell túl nagy mennyiségű ital, hogy megcsússzon. Ha pedig nem is kevés italt és esetleg mást is fogyasztott, akkor nem hiszem, hogy az úszás tudása ellenére nem történhet tragédia. Hallottam már italos állapot miatti fulladásról is sajnos, kiváló úszás tudás mellett is.Nem tudom, hogy pénz volt-e nála, mert ha a többiek még esetleg tényleg látták, hogy tud menni, italt az ő távozásuk után is vehetett még, főleg ha előtte is ivott. Olyankor sajnos sokszor előfordul, hogy egy fiatal nem tudja, hol a határ és itt a lánnyal való viszonya is sokat nyom a latban, ezért lenne fontos kideríteni ezt. Kívánok Önöknek nagyon sok erőt!

Válasz Szilvinek
Zak – 04-04-2013, 20:26
Megtalálták Daniel Gliksten holtestét: http://www.borsonline.hu/20130404_visszaadta_a_duna_daniel_holttestet Szintén Dunaújvárosnál ahol Kiss Gábor és Víg Alexandra holtestét is megtalálták. A rendőrség szerint természetesen most is öngyilkosság történt. Ja, persze, mi más. Nyilván Elvis Presley is él még és éppen a legújabb lemezét írja… Dávid olyan volt amilyen, teljesen felesleges ezen meditálni. Aki nem látja, hogy itt egymással összefüggő esetekről és szervezett bűnözésről van szó, annak nagyon nehéz a felfogó képessége!
Hmm

EGYEMBER – 04-05-2013, 21:38
Facebookon olvasgattam egy csoportban és ezt találtam https://www.facebook.com/gergo.renkes most nemtudom hogy ez kamú vagy mi de a profilképe egyezik a dávid képével

Válasz Zaknak
Szilvi – 04-06-2013, 08:54
Egy szóval sem mondtam, hogy a szervezett bűnözést ki kell zárni kedves Zak…ez az ügy nem felfogó képesség kérdése szerintem, de mindegy… Dávid eseténél akkor is felvetődik még egy csomó más kérdés is, pusztán abból kifolyólag, hogy nem tartott a társasággal és teljesen nyilvánvaló, hogy a szülei szeretnék tudni, miért fordult vissza….gondolom nem azért, hogy a szervezett bűnözés kezére játssza magát, még akkor is ha esetleg ez történt vele

Érdekes – 04-10-2013, 14:37
Ki ez a Renkes Gergő??????? Dávid képét használja profilképként…

Válasz Szilviának
Joli Ackermanné – 04-11-2013, 22:00
Kedves Szilvia! Nagyon sok érdekes dolgot írtál. Köszönjük, hogy ennyit foglalkoztál Dávid ügyével.

Válasz Érdekesnek
Joli Ackermanné – 04-11-2013, 22:07
Sajnos nem tudjuk, hogy ki az a Renkes Gergő, de ki fogjuk deríteni. Felfoghatatlan számunkra is, hogy van aki (akik) Dávid fotójával regisztrál. Minden évben van egy-két ilyen eset, egyébként ez a második ebben az évben. Gyomorforgató, rossz ízű szórakozás. Dávid soha nem regisztrálna saját fotójával. Köszönjük észrevételed. Üdvözlettel.

Zsófia – 05-22-2013, 02:03
Kedves Szülők! Én először látogattam az oldalukra és szívből remélem,hogy előkerül Dávid fiúk!!! Kitartást kívánok Önöknek!!! (az ominózus illetőt -Renkes Gergő- pedig most néztem….felfoghatatlan,hogy milyen beteg emberek vannak…!

Válasz Zsófiának
Joli – 05-24-2013, 21:18
Kedves Zsófi! Köszönjük kedves szavaid.

Hena – 06-12-2013, 15:45
Ezt a történetet Gergő kereső oldalán is megosztottam :Nekem siker történetem van, a remény miatt meg kell osztanom Önökkel. Az unokatestvérem tűnt el. Télen az erdőben a legnagyobb mínuszokban. Epilepsziás, gyógyszerek , telefon nélkül. A rendőrséghez fordultunk, első éjjel kihozták a kutyát, aki az erődszélén nyomott vesztett. Másnap kivezényelt 15 gyalogos rendőrt, akiket nekünk kellett kivezetnünk az erődből , mert eltévedtek. Fordultunk a polgárőrséghez, akik azt mondták, csak rendőrségi kérésre indulnak keresni, de azt nem kaptak. Fordultunk egy mentőcsapathoz, akik segítséget ígértek és kaptunk volna is, de oly annyira le voltak terhelve, hogy csak 2 nap után tudtak volna elindulni. Fordultunk a vadásztársasághoz , akik szintúgy érdekesen álltak hozzánk. Azonban egy vadász…. A 3. nap a család által szervezett kereső csapat személy autója több volt, mint a rendőröké, akik erdőbe terepre 2 személykocsival felszerelés nélkül jöttek ki majd 2 óra keresés után, elmentek. A család 4 napig reggeltől éjszakákig kereste,barátokkal ismerősökkel, tudtuk mit kell tennünk , láncot alkotva mindenhova benéztünk . Az eltűnést irányító rendőr, jött és közölte hagyjuk abba , a keresését már nem találjuk meg élve , semmi esélyt nem lát senki arra ,hogy életben van ilyen mínuszokban éjszaka az erődben. Mi kértük, csináljanak valamit, hozzanak reflektorokat az erődbe, sajnos süket fülekre találtunk. Azt mondta majd jön az általunk megkeresett mentő csapat az Ő kutyáik a holtak is megtalálják. Azt mondta Ők nem látnak esélyt a sikeres megtalálásban. Majd 5 nap este jött a telefon. Egy vadász tudott rólunk és elment szétnézni hátha sikerrel jár, hisz Ő ismeri az erdőt ,és előbb a ruháit, majd később Őt találta meg az avarral takarta be magát. Ki volt száradva , tüdőgyulladása volt, és magas láza. Ezért maradt életben. A láz nem engedte kihűlni, láz görcs nem történt a mínuszok miatt. Azt mondák órái voltak hátra. Sok idő a felépülése, ma sem emlékszik a dolgokra, de velünk van. Azóta sem tudjuk mi történt és hogyan,de itt van, és él. Azóta hiszek a csodákban, és bízom az Önök csodájában is. Üdvözlettel : Hena

Válasz Henának
Joli Ackermanné – 06-13-2013, 21:46
Kedves Hena! Egy igazán megérintő, és megható történetet osztott meg velünk. Nagyon örülünk, hogy sikeresen megkerült a fiú. Ez valóban egy csodálatos és reményt keltő történet. Hisszük, és reméljük Dávid is sikeresen előkerül. Köszönjük a biztató szavakat! Köszönjük a bejegyzését. Továbbra is minden jót kívánunk Nektek!

Vélemény – 06-19-2013, 12:38
Mióta a honlapra látogatok , folyamatosan gondolok Dávidra minden egyes nap. Kutatok , keresek az interneten. Nem vagyok sem nyomozó, sem látó, kívülről és racionálisan szemléltem a tragédiát és minden azzal kapcsolatos dolgot. Véleményem szerint nagyon sok mindent ki lehet zárni. Az öngyilkosságot,mint olyat teljesen. A víz nem vetette ki a testet sehol. Az öngyilkossághoz nem elég egy pillant, ha csak nem egy pillanatnyi elme zavar, ami szintúgy kizárt,mert ha ez történik nem teszem le a telefonom, és az irataim. Mivel az elmondottak alapján, mély érzésű volt, szinte kizárt hogy egy pillanat alatt beugrik a Dunába. Ha öngyilkos, akkor nem így teszi, hanem magába fordul és órákig mereng míg megteszi. Azt is kizártnak tartom,hogy valaki belökje, mert előtte dulakodni kellett volna, akkor ott volna szemtanú vagy fültanú, ha más nem a dulakodás hangját hallani kellett volna,ráadásul egy test nem zuhan be hang nélkül a Dunába. A szerv kereskedelmet is kizárom, mennek ezek a hírek,de alapos kutatás után ezt is ki lehet zárni. A szerv kereskedelem ennél bonyolultabb, mint hogy találomra kiválasztanak valakit és megölik. A szervkereskedők az Ő esetében nem tudhatták biztosan a vércsoportot, illetve megfelelő donor lenne -e, rizikó faktor, ha így is van a gazda test kilökheti , és még sok más dolog. Ezért nem fizetnek milliókat.A szervkerekedők nem úgy dolgoznak, hogy valakit kinéznek elrabolnak és megölik. Az időpont a 11-i dátum kulcs lehet. Több fiatal ember is akkor tűnt el. Én a legvalószínűbbek az ember rablást tartom. A világ több pontján vannak , olyan szekták , akik például más országokból elrabolt embereket dolgoztatnak. Akár kábítószert állítanak velük elő. A szekta nagyon is lehetséges, a szekták szabályhoz ragaszkodnak, ilyen lehet a 11-i dátum , mely az elrablások dátuma , 2003 óta volt egy pár ilyen. A szektáknak az emberek agyát teljesen átmossák , átprogramozzák, úgyhogy nem nehéz elraboltatni egy taggal , ezt ők toborzási technikának nevezik. Mivel a bűn-és bűnhődés fogalmát a saját kedvük szerint manipulálják, így a tagokban a lelkiismeret felébredése sem lehetséges. A szekták nagy része erőszakos hajlamú, és bármit megtesznek a finanszírozásukért, és hogy titok övezi körül őket. Egy ilyen tragédia lehetséges pillanatok alatt , bárhogy is maradt le a többiektől, percek alatt elrabolták így. Találgatásokba nem akarok bele menni,de ha így volt az országból kivihették, és így ezzel el is tűntek a nyomok. Az elraboltakat szegényes körülmények között elzárva tartják , míg nem megy keresztül Ő is agymosáson, és csak dolgozni viszik ki. Ez az én véleményem, ami nem megalapozott, csak a logikailag egy átlag emberként végig gondolva. Ha ez így van akkor Dávid él valahol,és ara vár kiszabadítsák.

Vélemény – 06-19-2013, 16:12
A másik ötletem,hogy ha környezetvédelmet akart tanulni, akkor az egyenes arányban van azzal,hogy szerette a természetet és mindent ami azzal kapcsolatos. Lehet épp egy olyan szervezethez csatlakozott önszántából, akik valahol a világtól elzárva nomád életet élnek. Pont ezért hagyta ott az iratait , akár Ő is oda tehette sértetlenül az őrs elé , hisz neki már nem volt rá szüksége, ahogy a telefonjára sem. Ismerhetett esetleg olyan embereket, vagy az interneten vagy bárhol megismerkedett olyas valakikkel, akik eldöntötték , ezt az életformát választják, és nem véletlenül maradt le a többiektől. Betöltötte a 18-at és úgy döntött Ő így akar élni.Esetleg ezt tudhatta Ági is azért nem akart beszélni Önökkel, bár ez ellen sok minden szól. Esetleg ha visszagondolnak mondott-e valami olyasmit,mennyire jó lehet az olyat élet. Talán az ott lévő társaságon túl kutatni kell az akkori barátok között kivel mit beszélt vagy egy esetleges elszólás is érdekes lehet.Így évek múltán talán kevesebbé óvatosabb, ha ezt az utat választotta. Nem tudom hogyan ,de utána kellene nézni hány ilyen nomád gyülekezet van Magyarországon . Lehetnek akár egy erdőben is, ténylegesen kizárva a külvilágot . Lehet pont azért ment egy számára szinte idegen társaságba, ahol csak Ágit ismerte, hogy a gyanúja se merüljön fel ennek. Valahol él az a fiú, nem nyelhette el a föld. A lóra lefestett kép alapján, befolyásolható is egy kicsit, és ha elhitte a természet és a nomád élet az igazi boldogság, akkor esetleg lehetett ez is. Én szeretném hinni ez történt és azt hogy egyszer haza megy önökhöz. Ezek az ötletek tényleg csak feltételezések és ne haragudjanak, ha kéretlenek a szavaim.

Válasz Véleménynek
Ackermanné Joli – 06-20-2013, 13:06
Kedves Heni! Nem zavar. Az itteni szektákat leellenőrizték. Nem ismerünk volt szektást. Az a baj, hogy nem tudok ilyen emberekkel beszélni. Külföldön meg végkép nem tudok szektás helyekről. Lehet, hogy a külföldi…. magánnyomozó feladata lesz. Elképzelhető, amit leírt. Biztosan élnie kell, valahol. 1000%, hogy önszántából nem ment el. Teljesen kizárt minden téren, beleértve barátnő, ismerős, akárki, hogy nem ment el senkivel önszántából. A telefonját szerintem biztos, hogy szándékosan taposták össze a szigeten. A telefon állapotából ítélve. Valószínűnek tartom, hogy segítségért akart telefonálni. Nagyon-nagyon sokszor átgondoltam, átgondolok mindent, minden egyes nap percében, órájában. Meg kell lennie Dávidnak!! Hiszem, és tudom, hogy így is lesz. Mindennap olyan, mintha most ment volna el éppen, és nemsoká jön haza. De sajnos minden nap éjjel rá kell ébrednem, hogy nem jött, de majd reggelre itthon lesz, ha nem reggel akkor délután, vagy este vagy bármikor betoppanhat. Köszönöm szépen, hogy leírta véleményét. A cikkeket kérem. Üdvözlettel: Joli

Robbie – 08-11-2013, 00:42
Csak ez nem itteni, hanem nemzetközi szekta lesz:

József – 08-16-2013, 22:22
Biztos van valami, amit a barátok nem szeretnének elmondani, amin elindulhatna a nyomozás. Biztos összebeszél a társaság és egy kulcs momentumot nem nyőgnek ki, ami a nyomozás kulcsa lehet. Esetleg még egyszer ki lehetne hallgatni őket, vagy nem tudom, én ilyen dolgokra gondolok. Esetleg valami új esemény történt?

Válasz Józsefnek
névtelen 08-20-2013, 22:37
Kedves József! Köszönjük, hogy írtál. Sajnos nincs új esemény.

Válasz Robbienek
névtelen 08-20-2013, 22:40
Kedves Robbie! Köszönjük a linket, elemezzük.

Vera – 09-03-2013, 06:02
Régóta követem figyelemmel az oldalt, még a szigeten láttam a plakátot Dávidról. Egyszer, egy éve már akartam írni, de úgy éreztem, fájna, amit írnék, így végül nem küldtem el. Valószínűleg most sem lesz benne több köszönet, de talán nem haragudnak meg rám. Sajnálom, hogy nem került elő, s el nem tudom képzelni a fájdalmat, amit éreznek, de szerintem lassacskán jobban járnának, ha beletörődnének, hogy Dávid valószínűleg meghalt. De kívánom önöknek, hogy ne legyen igazam. A barátnő viselkedésébe nem hiszem, hogy túl sokat bele kellene látni. Minden bizonnyal nem érdekelte őt a fiuk, de ez ebben a korban nem egy nagy dolog, szerelmek jönnek és mennek. Ha az ő oldaláról nézzük, akkor pedig még érthető is, hogy elég kellemetlen számára ez az ügy, amit szeretne minél inkább elfelejteni. Nem állítom, hogy ezek túl nemes emberi tulajdonságok, de nem vagyunk tökéletesek. Saját véleményem szerint, s az eltelt időt tekintve arra gyanakszom, hogy Dávid öngyilkos lehetett. Elhiszem, hogy önök nem ilyennek ismerték, s a profilozók is juthatnak ezzel ellentétes eredményre, de kellően illuminált állapotban, a csalódás hatására korántsem elképzelhetetlen, ahogy egy sima baleset sem. Az meg, hogy valaki jól úszik, ebből a szempontból lényegtelen, ittasan vajmi keveset segít rajta. Ági meg, ha miatta lett Dávid öngyilkos, vagy veszett oda valamilyen úton-módon, azt hiszem, érthető, hogy nem akar ezzel a felelősséggel szembesülni, s ezt is meg tudom érteni. Mindenki őt okolja, holott amit tett, hogy figyelmen kívül hagyta a fiút, az alapesetben ánem kellett volna, hogy bármi rosszhoz vezessen (max. egy kis csalódás). Az adott helyzet neki sem egyszerű, a közöny, meg amit hallhattak a telefonon át, szerintem megjátszott, felvett tulajdonság. Mindezzel együtt remélem, hogy nincs igazam , s előkerül Dávid, de ez tényleg csoda lenne. Nem tudom, hogy az önök cipőjében le tudnám-e zárni, s elfogadni a helyzetet, de külső szemmel, érintettség nélkül ez tűnik a legjobb megoldásnak. Remélem, soraimat nem veszik zokon és őszinte részvétem önöknek!

Vélemény – 09-06-2013, 21:22
Nekem ez a mondat szúr szemet (az egy barát gondolatai című versből az oldalon): Épített egy faházat, mert nem bírta a családot Ez alapján azt gondolom, él, jól van, csak elment. Hogy miért, azt a család vagy tudja, vagy sejti. Külső emberre nem tartozik. Talán figyeli is a róla megjelenő cikkeket, írásokat. S talán, ha megbizonyosodik afelől, hogy ami miatt elment, megváltozott, hazamegy. Szívből remélem, hogy ez áll az egész eltűnés mögött.

Válasz Verának!
névtelen 09-09-2013, 22:00
Igen negatív történetet írtál. Ha úgy lett volna, ahogy gondolod, akkor is meg kellett volna lennie Dávidnak. Továbbra is keressük Őt, a reményt és hitet nem adjuk fel. Meg kell lennie, ezért pozitívan gondolunk Dávidra, ami segíteni fog abban, hogy megtaláljuk. Köszönjük, hogy írtál.

Válasz Véleménynek
névtelen 09-09-2013, 22:27
Érdekes történetet írtál, de mint magad is leírtad Zoé (barátnője) verséből kiragadtál egy mondatot. Ne folyunk bele a vers elemzésébe. Kamasz gondolatok, éppen ez a mondat , szöveg rímelt a versbe, zenéjéhez. Jó volt a kapcsolatunk, tehát nem reális, amit írtál. Ha belegondolsz, szerinted csak úgy a semmiből épít egy faházat? Miközben a fél ország keresi, és senki nem látja Őt soha, pénz és ruha nélkül és stb. ne mélyedjünk bele. Igenis szereti a családját, és tudja, hogy mi is szeretjük Őt. Soha nem tenne ilyet, hogy önszántából elhagyjon minket. Nálam jobban nem ismeri senki, mert én vagyok a szülő anyukája. Köszönjük, hogy ennyit időt fordítottál írásodra.
Gyerekeket akartak rabolni Debrecenben

Robbie – 09-26-2013, 14:54
Ne tessék nyilvánvaló hülyeségeken meditálni, hogy Dávid szerelmi élete így, meg úgy. A válasz egyértelműen a politikus maffia és cigányok körében található. És most ki is bújt egy szög a zsákból: http://www.dehir.hu/bulvar/diaklanyokat-akartak-elrabolni-debrecenben-a-rendorseg-nem-veszi-komolyan/2013/09/24/ Ezen tessék csak komolyan elgondolkodni, mert ennek a fele sem vicc!

Válasz a válaszra
Vera – 03-20-2014, 05:29
Megértem, ha az én gyerekemről lenne szó, valószínűleg én sem tudnám feladni. A bizonytalanság lehet a legrosszabb. Még egyszer sajnálom, ha bántó dolgot írtam, nem állt szándékomban. Dávid remélem, mihamarabb előkerül. Megérdemelnék már a válaszokat. Üdv: Vera

Pista – 04-25-2014, 15:23
Most láttam, hogy a facebookon valaki László Horváth néven Dávid képét tette fel profilképnek még 2012. dec. 26-án (Karácsonykor). Amúgy régen sokat nézegettem a Dávidról és más eltűnt fiatalokról szóló oldalakat, mostanában nem volt időm rá sajnos. Most sincs sok időm, de annyit leírnék, hogy azokkal a hozzászólókkal értek egyet, akik szerint nem önszántukból tűntek el és sok ilyen eset között lehet összefüggés… Egyébként némelyik helyszínen, ahol eltűnt valaki, volt úgy, hogy nagyon rossz érzésem lett, amikor arra jártam még régen, az ismert esetek előtt, az egyik helyen még úgy is éreztem, mintha valaki nagyon rossz szándékkal figyelne, pedig nem láttam senkit ott. Én egyébként ritkán járok azokon a helyeken, mert messze lakom tőlük, de már több, mint 20 éve is néha nagyon rossz érzés fogott el néhol…

névtelen 07-01-2014, 17:07
Valami újdonság? Mi történt azóta ?

Selanne – 09-13-2014, 12:31
Az igazságban az a jó,hogy mindig ott van valahol!

Megjegyzés
Laci – 10-16-2014, 01:25
Évekkel ezelőtt meglehetősen magam alatt munkanélküliként sétáltam egyszer a Margit szigeten. Alig volt ott valaki, de nem is hiányzott senki, az idő is elég pocsék volt, úgyhogy akkor ez környezet tökéletesen illett a hangulatomhoz. Akkor láttam először a fákra kitűzve Dávid fényképét. Mivel ráértem, alaposan megnéztem a helyszíneket, gondolkodtam ezen az egészen. Majd időről-időre eszembe jutott ez az egész. Nekem valahogy nagyon furcsa ez az egész… Aztán szépen, lassan sikerült rendbe tenni a dolgaimat és kiment a fejemből ez az egész. De most megint eszembe jutott, azért látogattam el ide. Szóval, a lényeg: őszintin sajnálom, hogy még mindig semmi pozitív eredmény nincsen. De most is ugyanazt gondolom, mint akkor: Dávid egyszerűen elment… Persze semmi jelentősége ennek a gondolatnak, hiszen nem is ismerem sem őt, se senkit, akinek köze lenne hozzá. Éppen ezért nem is fontos…

Válasz egyben
Joli – 11-09-2014, 22:25
Kedves vendégkönyv látogatók! Ne haragudjatok, hogy válaszolatlanul maradtak kérdéseitek. Nem tudunk konkrét választ adni a mai napig sem, 62 hónap várakozás és bizonytalanság……. Dáviddal kapcsolatban június elején információkat kaptunk egy hölgytől. Az ügy megfelelő helyen van, de még nem kaptunk tájékoztatást. Semmi sem lényegtelen amit írtok, minden fontos számunkra. Köszönünk minden megosztást!

vámpír
Indigó – 01-24-2015, 17:57
Lehet, hogy vámpírrá vált. Nem viccből írom. Igenis léteznek csak jól titkolják.

indigónak
névtelen 01-24-2015, 21:18
Az ilyen érzéktelen hülyéket amilyen te vagy le kéne tiltani az internetről. Szórakozz a saját családtagjaiddal miután hülye fantasy filmeket nézel meg, és belezúgsz Patiszonba.

lehülyézés
Indigó – 01-25-2015, 12:33
Ne zaklass, ne sértegess! Én nem szórakozok. Mindenki abban hisz, amiben akar. Én pedig okkal írtam, amit írtam és segítő szándékkal. Igenis egy látnok ismerősöm ezt érzi. Komoly vámpíros témájú weboldalak is vannak egyébként. Például: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/az-igazi-vampirokrol továbbá:www.vampir.cc és még sorolhatnám. S azok akik azzá válnak, el kell hogy hagyják állítólag a családjukat. Nem rosszindulatból írtam semmit, de ha valakit rosszul érintett, akkor elnézést. Nem gondoltam bele abba, hogy nem mindenki tartja elképzelhetőnek a létezésüket. Témát lezártam és felejtsük el egymást.

Bogi – 02-23-2015, 14:53
Arról szeretnék érdeklődni ,hogy a júniusi információkkal mi a helyzet vezettek valahová? Szurkolok nagyon ,hogy előkerüljön . Kitartás

Válasz Boginak
névtelen 02-25-2015, 21:15
Sajnos nem vezettek sehová az információk. Köszönjük érdeklődésed, továbbá a sok megosztást, ami közelebb vihet Dávid megtalálásához.

Zsófi – 03-06-2015, 19:01
Kedves Szülők! Hogy áll most Dávid ügye, merre halad a nyomozás? Önök hogy vannak lelkileg, mi ad Önöknek erőt, kapaszkodót ebben a nehéz helyzetben? Kitartást kívánok, és reménykedjünk…

Válasz Zsófinak
névtelen 03-18-2015, 21:15
Kedves Zsófi! Elnézést egy kicsit megkésve válaszolok, de nem volt egyszerűen erőm , hogy válaszoljak Önnek. Szemtanút, szemtanúkat keresünk továbbra is, bármilyen apróság is nagy segítség lenne, hogy tovább haladjon az ügy . A mai napig nem tudjuk feldolgozni, hogy Dávid az egyik napról a másikra nincs meg, azóta megállt az idő számunkra. A mindennapokat túlélésnek nevezem, a várakozás lelkileg felemészt. Nagyon sokszor kell erőt meríteni, hogy fel tudjunk állni ebben segít nagyobbik fiúnk is. Dávid nélkül számunkra nincsenek ünnepek, mérhetetlen szívfacsaró fájdalmat érzünk mindhárman. Erőt pedig a hitt ad, és a remény, hogy holnap már biztosan itthon lesz.

Patrěcia – 04-01-2015, 14:37
Kedves szulok .. Ne haragudjanak , tudom hogy nem konnyu aszt amit atelnek 🙁 szeretnem megkerdezni van e valami hir a Davidrol .. Koszonom

Fo – 05-06-2015, 12:51
Tisztelt Szülők!Lehet,hogy már igénybe vették vagy nem hisznek benne…de nem gondoltak még arra,higy megkérdeznek egy látót.Lillaking nagyon sok esetben segített,az újságok is tele voltak/vannak Vele.Hátha mondana valamit

Kedves Érdeklődők
névtelen 05-10-2015, 18:22
Kedves Érdeklődők! Sajnos nincs hír Dávidról, csak a borzasztó, szörnyű várakozás. Látók, jósok, megkerestek minket a legnépszerűbbek is többek között. Mindeni mondott egy történetet, mesét, vagy egy szót ….. . Egy-két történetet természetesen meg is nézett a hatóság, de nem valósult igaznak, csak kitalációnak. Ha igen nagy tudással bírnának a látók, jósok akkor ebben az estben biztosan meglenne minden eltűnt gyermek, és ember, sőt a bűnözők is. Negatív tapasztalataink vannak, történetet kerekíteni konkrétumok nélkül szerintem mindenki tud. Mi csak azt az egyetlen egy szemtanút, szemtanúkat várjuk, hogy jelentkezzen, ha majd a lelkiismerete úgy dönt!

Fo – 05-11-2015, 13:03
És lehet tudni,hogy miket láttak a jósok? A kamerafelvételek sem rögzítettek semmit? Ha a fiataloknak gyanus a sztoriuk miért nem vitte őket a rendőrség hazugságvizsgálatra?

Fo – 05-11-2015, 21:41
Ismeretlenül is nagyon felzaklat ez az eltünés….Valahogy nem tudom elhinni,hogy valakit csak úgy elnyeljen a föld,ilyen a világon nincs.Tudom,hogy 1001 verziót és véleményt olvastak már és Önök is a létező összes lehetőséget átrágták.Én két dologra gondolok.Az egyik a kamerafelvételek hiánya miatt a járőröző kidobókra,amit fentebb már irt valaki.Ugye azota hallani olvasni ezekről a kidobokról mindenfélét milyen durvák voltak.Na meg röhejes és furcsa,hogy a rendőrségnek nem az volt az első dolga,hogy vissza nézze a felvételt.Szerintem igenis válaszok lehettek azokon a képkockákon.Csak sajnos ennyi év után ez már úgy is tárgytalan.A másik elképzelésem az,hogy Dávid esetleg drogozhatott.Lemaradhatott azért is,hogy bevegyen,elszivjon valamit a barátok tudta nélkül.Ettől (főleg ha ivott rá vagy előtte) kerülhetett olyan önkivületi állapotba,hogy sajnos valami rossz történt Vele.Az iratait,telefonját pedig el is hagyhatta.Akár el is mehetett valamerre a szigetről és máshol kellene keresni.Erdős,elhagyatott részen a környéken.És sajnos egy tántorgó ember arcát nem jegyzik meg.Aztán bármilyen baleset érhette és kerülhetett olyan részre ahol tényleg nincs szem előtt. Sajnos tapasztalatból tudom,rengeteg olyan embert ismerek aki drogozik és a szülei még csak nem is sejtik,nem is veszik észre pedig nagyon jó a kapcsolat köztük.Elképzelhető,hogy kiprobált Dávid azon az estén valamit,amitől teljesen elszállt.Olyat is ismerek aki bedrogozta magát és olyan állapotba került,hogy télen a mínuszokba eldobálta a ruháit az úton,meztelenül rohangált egy körforgónál.Szerencsére a barátai utána mentek és haza vitték.Szóval attól még,mert jó kapcsolatuk volt és rendes fiú volt,időnként vagy akkor egyszer bevehetett valamit amitől elkábult,hallucinált vagy rosszul lett…elindult valamerre…és történt egy baleset.Én nem kizárólag a Margit szigetre és közvetlen környékére gondolnék csak.Hosszú volt az éjjel bármerre elindulhatott.Nagyobb területet kellett volna átfésülni…Persze ez csak az Én elgondolásom.Nem akarom megfejteni az ügyet,bár tehetném…szívesen segítenék.Egyszerűen nem hiszem el,hogy egy nyom sincs hát nem vihették el az ufók.A magándetektív sem jutott semmire?Mindenesetre szívből kívánom,hogy kapjanak végre válaszokat és kerüljön elő Dávid.2 dologban hiszek.Az egyik az,hogy a világon nincs semmi olyan ami egyszer ne derülne ki.A másik pedig az,hogy amit szívből nagyon szeretnénk az előbb utóbb teljesül.Egy valamit kérem fogadjanak meg és tartsák be.Minden este úgy feküdjenek le,hogy előtte bármilyen lehetetlennek is tűnik már néha adjanak hálát az Úrnak,hogy megtalálják a Dávidot.Minden este szívből és bízva az Úrban köszönjék meg,hogy megtalálták.És ha tényleg tudnak bízni az Úrban,Ő segít.Higgyék el.Megjegyzem nem vagyok szektás,sem Jehova… de hiszek az Úrban és kimerem jelenteni az egész világnak,hogy sosem hagyott cserben.Bízzanak Benne!Mert az Úr eljön és csodát tesz. Imádkozom Önökért

Válasz Fo -nak
névtelen 06-26-2015, 22:32
Kedves Fo! Köszönjük, hogy ennyit foglalkoztál Dávid ügyével.

Dr – 12-28-2015, 07:04
Kedves Fo, az úr csupán az ön kábítószere! Ennyi erővel egy kis heroint is reklámozhatna itt. Normális ember egyikkel sem él.

Fo – 03-07-2016, 20:24
Kedves Dr! Mindenki abban hisz amiben akar.Kedves hozzászólás.Biztos segít.

alibaba – 04-08-2016, 13:55
kedves ackermann csalad , nagyon sajnalom a tortenteket en csak most hallottam az esetrol . annyit szeretnek hozza fuzni hogy itt a baratok tobbet tudnak de valami okbol megdumaltak hogy nem beszelnek.. millio ilyen esetet lattam mar es hallottam is es sajnos vannak olyan esetek hogy soha vagy csak evek mulva derulnek ki mert valamelyik mar nem birja a hallgatast.. en nem adnam fel a kerdezoskodest es ha kell akkor egy poligraf tesztet is vegeznek.. koszonom hogy elmondhattam velemenyem.. es meg egyszer kitartast a csaladnak es bar csak segithetnek tobbett.

Edit – 07-29-2016, 19:07
Érdeklődni szeretnék, hogy van-e valami fejlemény? Köszönöm válaszukat

névtelen 07-31-2016, 13:56
Kedves Edit! Sajnálattal kell leírnom, de nincs fejlemény. Köszönjük érdeklődését.

Egy Édesanya – 07-31-2016, 20:34
Kedves Ackermann csalŕd! Lehet,hogy butaság a gondolat,de nem lehetne valamilyen programmal egy idősebb képet csinálni Dávidról és azt közzétenni?Biztos változott ennyi idő alatt,és talán könnyebben felismerné úgy bárki,aki látja.Nem okoskodni szeretnék,csak próbálok gondolkodni.Az állítólagos barátokban pedig ennyi év után pláne lehetne annyi,hogy elmondják az igazat,mert azt nem hiszem,hogy ahányan voltak,annyi verziót mondjanak.Egyszer ők is lesznek szülők,gondoljanak bele! Önöknek kitartást,és szívből kívánom,hogy Dávid mihamarabb kerüljön meg épségben,egészségben!

dr.B – 08-02-2016, 02:55
Először is szeretném együttérzésemet kifejezni. Anyaként tudom,ez egy szülő legrosszabb rémálma. Az alap történetet és az összes többi verziót(a flakon a löttyel,Dávid nem volt józan,stb.) ismerve,minél többet gondolkozom annál jobban összekavarodnak a dolgok és az érzések bennem. Ismeretlenül is azt mondom,Dávid biztosan nem önszántából ment el. Aki el akar tünni bármilyen okból (besokall,új életet akar kezdeni,esetleg menekül valami/valaki elől) az nem hagy levelet az édesanyjának. Ha mégis akkor idővel-amint kialakította az új életét- jelentkezik,legalább egy telefonhívással. Sok műsort nézek amik eltűnt emberekről szólnak,olyan nincs,hogy valaki teljesen eltudjon tűnni,előbb útóbb valakinek látnia kell! 30-40 éve még el lehetett tűnni,de manapság nem. Dávid képét rengetegen látták és láthatják mindennap. Ha valahol élne egy új életet,akkor valakinek már látnia kellett volna.Az eltűnésekor mégcsak 18 éves volt,elképzelhetetlennek tartom,hogy önszántából,önerőből meg lépett és azóta gond nélkül ellátja magát,sosem szorult orvosi ellátásra és senkinek sem volt ismerős. Fentebb említette valaki a nomád életmódot folytató közösségeket. Ezt sem tartom valószínűnek. Akik tudhatnak ilyenekről azok tudnak is róluk,csupán hagyják őket úgy élni ahogy akarnak. De ilyen esetekben,gyanítom körbe néztek ezekben a közösségekben és/vagy legalább kérdezősködtek. Ugyanakkor hallottunk már olyanról,hogy egy eltűnt személy valami miatt emlékezetét vesztette,úgy éldegélt tovább,hogy arra sem emlékezett hogy hívják. Nekem ez is furcsa,ha esetleg baleset következtében valakinek lesz egy olyan fejsérülése ami ezt eredményezi az többnyire kezelésre szorul. Verző fejjel akkor is segtséget kérnék ha nem tudnám a nevemet sem. Olyan nincs,hogy valaki csak úgy kódorog egy olyan sérülés után ami miatt emlékezetét vesztette. Ha mégis,az szemet szúr,ha másnak nem akkor járőröző rendőröknek. A pozitívabb lehetősegeket ésszerűen átgondolva,nem tudok arra a következtetésre jutni,hogy Dávid önszántából ment el és épségben,boldogan telnek a napjai. Egy 18 éves fiú,rendezett családi háttérrel nem tudna így eltűnni. Nem volt semmilyen ügye ami kiatt esetleg a hatóságoktól tartva ezt az utat választotta volna. Egy baráti/haveri összejövetelt követően tűnt el. Ha meg akar lépni,akkor minek ment volna el a találkozóra. Ilyen hirtelen senki sem tud dönteni,főleg nem egy fiatal fiú. Sok idő és sok dolog vezet el egy embert ahhoz,hogy mindent hátra akarjon hagyni és a családját sem tájékoztatva eltűnjön. Akkor már egy fokkal valószínűbb az öngyilkosság,de ez sem egy pillanat alatt fészkeli be magát valaki fejébe olyannyira,hogy meg is tegye. Volt ismerősöm aki öngyilkos lett,komoly csatát vívott magával hónapokon át mire meg tudta tenni. Az életösztön sokkal erősebb annál,hogy pillanatnyi csalódás hevében valaki azonnal véget vessen az életének. Ezt is kizárnám. A leányzó viselkedése valóban furcsa. Elképzelhetőnek tartom,hogy van valami amit nem mond el. De a lelkiismerete szép lassan dolgozik,ha van valami amit nem mondott el,előbb útóbb elfogja. A szervezett bűnözést még esélyesnek tartom. Biztos forrásból tudom,hogy a Margit sziget egyes részei este valóban veszélyesek. Talán Dávid,levált a társaságtól miután nem úgy sikerült a találkozás a lánnyal ahogy elképzelte. Gondolta sétál egyet és ekkor kelthette fel a figyelmét az esetleges elrablóknak akik követhették a sziget olyan részére ahol kevesen voltak. Este 8-9 körül a kis tónál sincsenek már emberek,de több olyan rész van ahol könnyedén és feltűnés nélkül el lehet vinni bárkit. Felmerült a kérdés,hogy honnan tudhatta bárki hogy Dávid leválik a társaságtól. Nem tudják,de ezek az emberek órákat képesek a forgalmasabb részeken tölteni és kifigyelni mikor indul el valaki egyedül. Többen írták Vizoviczkit. Cáfolnék mindent vele kapcsolatban amit itt leírtak. A hajógyári sziget nem a Margit sziget,nem is ugyanott van. Nem szent ember,drog,prostik,korrupció van a számláján. De ne vigyük túlzásba az összeesküvés elméleteket. 15 évesen Vizo helyein buliztam,mindig biztonságban éreztem magam és sosem esett bántódásom,sőt a Hajógyárin töltött 8 évem más esetekről sem esett tudomásom. Később Vizo helyein dolgoztam,tudok egyet s mást,bizton állítom,teljesen értelmetlen a feltételezés,hogy ehhez neki vagy az embereinek köze lenne. Mit is kerestek volna a Margit szigeten az ő emberei? Értelmetlen. Tehát véleményem szerint a két legvalószínűbb lehetőség : 1. : Dávid ott hagyta a brigádot,hogy kiszellőztesse a fejét,sétáljon,gondolkodjon. Ezt észre vették azok akiknek észre kellett venniük. Követték és a megfelelő helyen,valamilyen módszerrel elvitték. Semmiből sem tart egy rongyot az arcaba tolni és pár méterrel arrébb már várhatta is egy autó. Ha valaki mégis lett volna a közelben,meg lehet magyarázni egy kicsit sokat ivott a barátom-mal. Én sem gondolnék egyből emberrablásra egy fiú esetében és annyiban hagynám. Ha ez történt és reálisan gondolkodunk akkor még mindig esélyes,hogy Dávid él. Ahogy fentebb írta valaki, a ‘kabátot a gombhoz’… Talán még nem volt rá szüksége senkinek. Ebben az esetben ez a legjobb kimenetel. De sok rázós sztorit ismerve,ennyi év után sajnos nem sok esélyt látok erre. De amíg él az ember addig hisz. Hiszem,hogy ha Dávid előkerül,akkor élve fog előkerülni. 2. : A második lehetoséget jobban átrágva az elsőhöz lyukadtam ki. Ebben az esetben a társaság hagyta ott Dávidot. Talán az állapota miatt,talán volt egy kisebb vita esetleg dulakodás ami miatt ott hagyták. Ezután szintén megtörténhetett amit az előbb leírtam. Egy illuminált embert még könnyebb elvinni. Ez részben választ adna a lány reakcióira. Hiszen ha tudja,hogy ők hagytak magára valakit akinek nyoma veszett ezután akkor erősen munkálkodik a szégyen és a bűntudat benne. Ezt sajnos van aki úgy kezeli,hogy eltitkolja a dolgot,fél a kővetkezményektől és attól,hogy mások és önmaga szerint is ő lesz a hibás. Ez gyakori emberi reakció. Főleg a fiataloknál,akik még nem mindig tudnak helyes döntéseket hozni. Tehát az is elég valószínű,hogy egy veszekedés után váltak szét és Dávidra ekkor csaptak le. Mindkét verziót reálisnak látom. Zűrös 18 éves voltam,nehéz élettel,fele ennyire nem keresett volna a családom,mégsem lettem volna képes eltűnni előlük! Ha eltűntem volna az biztosan nem őnszántamból történt volna. Összegezve az a meglátásom,hogy a lány valamit elhallgat. Ha mást nem akkor azt,hogy ott hagyták Dávidot egyedül (talán magatehetetlenül),ezért érthetően hibásnak érzi magát és nem óhajt szembesülni vele. Főleg ennyi idő után. Minél több idő telik el annál nehezebben állna oda a szülők vagy a hatóságok elé és mondaná azt,hogy nem mondott el mindent. 18-19 évesen mindenki menekül a felelősségre vonás elő,főleg ha még saját magával is küzdenie kell mert talán tudja,helytelen dolgott tett azzal,hogy elhallgatott dolgokat. Ha közben telnek az évek akkor még nehezebb ezzel szembe nézni,mert utána azzal is szembe kell,hogy talan ha időben elmond mindent akkor Dávid már rég meg lenne. Én mindenesetre így ennyi év után megpróbálnám felkeresni a lányt. Hátha az évek alatt dolgozott a lelkiismerete és csak egy kis kezdő lökés kéne ahhoz,hogy elmondja az amit esetleg elhallgat. Azóta már ő is felnőtt,változott,másképp lathatja a dolgokat. Talán már ő is szülő,ha az akkor könnyebb lehet hatni rá hiszen ő is mindent tudni akarna ilyen helyzetben. Ez a lány talán egy olyan szál amin még nem mentek végig. Az idő mindenképp meghozza a megoldást vagy így vagy úgy. Valami vagy valaki elő fog kerülni és lesznek válaszok! Teljes szívből kívánom,hogy Dávid tudjon válaszolni mindenre,hogy újra átölelhessék a szülei. Vagy legalább szólaljon meg valakinek a lelkiismerete. Elnézést a hosszú gondolatmenetért és azért ha esetleg butaságokat írtam. Minden jót kívánok az Ackermann családnak!

névtelen 08-05-2016, 18:46
Kedves Édesanya! Készült idősítettkép Dávidról, de annyira nem az Ő arcát, vonásait adta vissza, hogy inkább nem használjuk fel keresésére. Ha Ön esetleg tud valakit, aki profin ezzel foglalkozik megköszönjük, ha feltudnánk venni vele a kapcsolatot. Ez év februárjában kértük a fiatalok ismételt meghallgatását, de még nem kaptunk értesítést. Köszönjük a biztató szavakat.

névtelen 08-05-2016, 19:21
Kedves Dr.B Többször végig olvastuk levelét. (Elnézést a késői válaszért.) Milliószor végig gondoltuk mi is a lehetséges verziókat minden egyes nap, hiszen egy pillanat sincs, hogy ne Dávid járjon a gondolatainkban. Minden egyes bejelentés,telefon meg lett vizsgálva, ellenőrizve, sajnos eredménytelenül. Egy hajszálnyi nyom, talán egy fél mondat, bármi amin ellehetne indulni évek óta erre várunk. De nem történik érdemleges bejelentés, amin ellehetne indulni újra. Ez év februárjában kértük a fiatalok újra meghallgatását, de még nem tudunk semmit ez ügyben, nem tudok még semmit mondani. A lelkiismeret igen megszólalhatna, higgye el még a felajánlott nyomravezetői összeg sem mozgatta meg az ügyet.A mindennapok kínzó fájdalmát érezzük, hogy nem tudunk fiunkról semmit. Dávid keresése, a remény, és a várakozás az amit egyelőre tehetünk. Köszönjük, hogy ezt mind leírta nekünk, és nem utolsó sorban a biztató szavakat.

Egy Édesanya – 08-06-2016, 08:07
Kedves Ackermann család!Sajnos nem ismerek senkit,aki ilyennel foglalkozna.Esetleg nem lehetne valahova feltenni ez irányban egy kérést,felhívást?Nagyon sokan szurkolunk Önöknek Dávid megkerülése ügyében,így biztos sokan megosztanák,továbbítanák a dolgot és talán lenne valaki,aki profin ért a dologhoz. Szomorú,hogy február óta nem történt semmi az ismételt meghallgatás ügyében.Nem is értem!Bezzeg ha az asztal mögött ülők gyerekeivel történt volna valami,tuti hogy a térfigyelőkamerákat is rögtön megnézték volna. Kedves barátok-akik ott voltatok Dávid eltünésekor-bízok benne,hogy olvassátok ezt azt oldalt.Üzenem nektek,hogy ennyi év után most már mondjátok el a szülőknek vagy a rendőrségnek az igazat,mert nektek tudnotok kell,hogy mi történt akkor Dáviddal.Gondolkozzatok!!Dávid szüleinek joguk van tudni,hogy mi történt a gyermekükkel,joguk van tudni az igazságot,bármi legyen is az. Kedves Ackermann család,kívánok Önöknek erőt,kitartást és kívánom,hogy Dávid épségben megkerüljön mihamarabb!

Válasz Egy Édesanyának
Az Édesapa – 08-08-2016, 15:13
Köszönjük biztató szavait!!
Válasz Csenge nevű üzenőnek
Az Édesapa – 08-08-2016, 15:17
Kedves Csenge (ha így hívják)! Mivel a megadott gmail címre nem lehet választ küldeni, így ide írom le Dávid utolsó telefonszámát: +36 20 5517868 Hátha olvassa ezt az üzenőfalat. Üdvözlettel: Az Édesapa

Én – 08-08-2016, 17:54
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20160422/csellengo-gyerekek-nyomozas-internet/ Keressék meg . Gyálon lakik.

Marcsi – 08-08-2016, 20:03
Tisztelt Ackermann család! Csak ma olvastam történetüket és azonnal beugrott egy másik cikk, amit nem régen olvastam. Talán segíthet Önöknek. Mellékelem a cikket és a hölgy elérhetőségét. http://www.nlcafe.hu/eletmod/20101102/lattam_hogy_apukamat_autobalesetben_veszitem_el/ http://dreamstheather.gportal.hu/ Erőt és kitartást kívánok Önöknek! Tisztelettel: Marcsi

timotiyong – 08-09-2016, 02:31
Dávid valószínűleg bedrogozva és öntudatlanul ott kóválygott, ezt pedig valaki kihasználta. Lehet hogy kipróbálták rabolni, de ő védekezett, ezért leszúrták, majd a holttestét eltüntették. Az is lehet hogy szervkereskedők, vagy egyéb háttérhatalmi körök elraboltatták. Pl. az USA-ban évente több százezer fiatal tűnik el, őket emberáldozatként megkínozzák és megölik, vagy gyerekpornót forgatnak velük. Ez egy olyan összeesküvés, amiben a kormányok és a titkosszolgálat is érintett. Persze nem mindig kell ilyen extrém lehetőségre gondolni, lehet hogy simán öngyilkosságot követett el, amit a feltételezett drog simán kihozhatott belőle. Magára erősített valami súlyt, majd beleugrott a vízbe, ez bevett öngyilkossági módszer, az hogy a búvárok nem találták meg a holttestét, semmit sem jelent.

Manó – 08-19-2016, 23:36
Hogy Te milyen okos vagy,…….ba@od13

Maya03 – 08-26-2016, 03:05
Kedves Ackermann család. Rettenetes helyzetben vannak és el sem tudom képzelni fájdalmukat még ennyi év után is, de mégis szeretném együttérzésemet kifejezni. Nagyon sok erőt és kitartás kívánok az egész családnak. Remélem az édesapa is meggyógyul, legyen erős hiszen a családjának szüksége van magára! Már régebben is hallottam illetve olvastam erről az esetről, szinte minden információt elolvastam, meg néztem. Ezernyi feltevés született de sajnos semmit nem lehet biztosra tudni amíg ki nem derül a teljes igazság. Az a gond rettenetesen kevés a biztos információ, hiszen az a bizonyos társaság tagjai is különböző kép mesélték el a történteket. Úgy gondolom vannak dolgok amit nem mondanak el az esetet illetőleg. A barátnő elég gyanús számomra. Ha van egy párom, szerelmem akkor egy társaságban is a közelébe maradok, figyelek rá. Főleg ha valóban szedtek,szívtak,ittak valamit hiszen nem akarnám hogy bántódása essen annak akit szeretek. Szerintem így lett volna normális. Nem azt mondom hogy ők tettek valamit vele, szimplán nem érdekelte őket Dávid. Hogy hova ment, miért ment el. Ha így lett volna abban a percben mikor észlelték hogy nem tart velük vissza mennek és meg keresik. Talán akkor nem történik ilyen szörnyűség. Véleményem szerint ebbe hibásak. El nem tudom képzelni hogy lehet csak úgy ott hagyni valakit, még akkor sem ha akkor láttam először az illetőt, főleg nem egy ilyen veszélyes helyen. Véleményem szerint teljességgel kizárt hogy önszántából nem ment haza és hagyta el a családját. A kérdés már csak az mi is történt vele. Két dolgot látok reálisnak és lehetségesnek a körülményeket tekintve. Az első hogy baleset történt illuminált állapotba bele esett esetleg a vízbe. Akkor is meg fulladhatott így hogy ha tudott úszni, az ilyen szerek mindenkire más és más hatással vannak. Bár nem tudom hogy el tűnhet e egy holttest a vízben. Viszont itt nem stimmel a telefon, hiszen az a telefont elvileg szét esve találta meg egy hajléktalan a lépcsőn de ha valaki zsebéből ki esik egy telefon a sim kártya szinte biztos hogy nem esik ki belőle. Második reálisnak gondolt feltevés az az lehet hogy el rabolták. Az hogy miféle céllal az már teljesen mind egy. Az ilyen emberrablások áldozatait a legtöbb esetbe külföldre viszik. Az hogy él e még az attól függ mi céllal vitték el. Nem tudom a szigeten találtak e dulakodásra utaló nyomokat vagy valami olyan nyomot amiből következtetni lehetne a történtekre. Ami szerintem sokat segíthetett volna a nyomozásban az a kamerák felvételei lettek volna, de hát ez gondolom már teljességgel kizárt. Elképzelhetetlennek tartom hogy senki nem tud semmit. Valakinek tudnia kell valamit. Ez lehet akár egy apróság, egy gyanús kocsi, akármi. Ami talán el tudná indítani a rendőrséget egy bizonyos irányban. Úgy gondolom egyszer minden kiderül. Tudom ez kevés vigasz a család számára. Jó lenne újra kihallgatni a társaságot, hátha lenne valami apróság vagy akár egy új információ ami eszükbe jutott. Ha meg titkoltak valamit akkor hátha a lelkiismeretükre hallgatva el mondanák az igazságot. Esetleg a rendőrségnek újra megvizsgálni a nyomokat, nem e hagytak ki valamit. Sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakban. Vigyázzanak magukra hiszen csak egymásra számíthatnak. Közösen kell ezt túlvészelniük és bizony erősnek kell lenni és reménykedni hogy hátha egyszer kiderül mi történt. Nem mondom hogy tudom mit éreznek mert nem, és szörnyű hogy maguknak ezt meg kellett tapasztalniuk, de az tudom hogy lelkileg tönkrementek és ez hatással van az egészségi állapotukra is. Mind a sok rossz dologgal szemben amíg nincs fejlemény ott van a fiúk szívükben az emlékeikben. Azt tudom javasolni hogy gondoljanak a szép emlékekre az együtt töltött időkre hiszen nem maradt más sajnos, ebből tudnak erőt meríteni és persze egymásból! Mindenképp figyelni fogom a fejleményeket. Sajnos én sem tudtam többet segíteni csak úgy éreztem írnom kell ide. Köszönöm.

Maya03 – 08-26-2016, 03:56
Ami még érdekes számomra hogy az anyuka ha jól emlékszem azt mondta a mokkában hogy 19:30 kor hívta először a fiát és akkor már nem volt kapcsolható. Nem tudom pontosan mikor indultak el a mólóról de lehetséges hogy ebbe az intervallumban még együtt lehetett a társasággal. Nyilván a telefont ő is kikapcsolhatta volna, de miért tett volna ilyet? De ha még együtt voltak abban az időben akkor a telefonnal mi történt? Lehetséges hogy ez nem is fontos de ez így fel tűnt gondoltam meg osztom.

Maya03 – 08-26-2016, 04:19
És elképzelhető ha ez így történt ahogy írtam hogy Dávid még a társasággal volt (állításuk szerint) mikor édesanyja hívta fel de akkor már a telefon össze volt törve akkor lehetségesnek tartom hogy a társaságban történt valami ami rosszul sült el. Plusz a rendőrség ellenőrizhette volna azt a lány telefonjába hogy tényleg hívta e Dávidot mikor észlelték hogy eltűnt. Mert ha a társaságba történt valami és tudták hogy a telefon szét esett (és mivel a sim kártya is ki volt esve belőle azt valaki kézzel távolította el valószínűleg) akkor miért hívta volna a lány? ( Maximum hogy tudjon erre hivatkozni. Bár ezt már lehet túlságosan túl gondoltam, de inkább le írtam, még ha nem is így történt hátha. Nem tudhatjuk

Egy Édesanya – 08-27-2016, 09:56
Kedves Ackermann család! Igazából csak elgondolkodtatott Maya03 gondolatmenete.Vízbe esve akár véletlenül,akár szándékosan ugorva vagy esetleg hirtelen felindulásból belökve,nos ez teljességgel kizárható szerintem is.A teljesen száraz iratok és a mobiltelefon az egyszerű magyarázat rá.Az nem is derült ki eddig,hogy Dávid iratait ki tette a körzeti megbězott irodája elé? Kérdések kavarognak bennem azzal kapcsolatban is, – bár lehet hogy ěrták valahol csak én nem láttam -hogy a szülőket ki tájékoztatta Dávid eltünéséről.Valaki jelentkezett Önöknél a társaságból,hogy Dávid eltünt,vagy akár azzal hogy otthagyta a társaságot vagy ők csak mentek tovább a kiállításra nélküle? A barátnő esetleg tudta az Önök telefonszámát,felhěvta Önöket? Amúgy az is foglalkoztat,hogy Dávid eltünése óta a társaságból bárki érdeklődött e ennyi év alatt Dávid felől,vagy mondták e,hogy próbábálják újra felidézni a történteket,próbáltak-próbálnak e segíteni? Azt én így laikusan teljesen kizárom,hogy Dávid önszántából ment volna el.De tételezzük fel,hogy barátnője miatt még is elment esetleg.Azt akkor sem hiszem,hogy ennyi év alatt ne jött volna vissza,hiszen egy szerető család várja őt minden nap haza.Még arra is gondoltam,hogy oké,esetleg elment és utána nem mert haza menni,mert szégyellte magát,hogy egy lány miatt ilyet csinált.Na de könyörgöm,,azóta hány év telt el!Kizárt dolognak tartom,hogy még ha jó helyen is van és jól érzi magát,hogy ne üzent volna a szüleinek,hogy köszöni jól van,csak nem szeretne haza menni.Akaratlanul is láthatja,hallhatja hogy keresik a szülei,ha akalma,lehetősége lenne rá,biztos jelentkezne.Szóval szerintem nem önszántából veszett nyoma,sajnos. Kérek mindenkit,aki olvassa az oldalt,ha bármit tud Dávidról,akár most,vagy csak az eltünésével kapcsolatban,jelentkezzen a szülőknél!!Akár névtelenül is tegye meg ha tud valaki valamit,mert gondoljanak bele,milyen elviselhetetlen lehet a szülőknek a gondolat,az érzés,hogy fogalmuk sincs mi történt a gyermekükkel,hogy látják e még valaha. Kedves Ackermann család!Kicsit hosszúra sikeredett hozzászólásom,de sajnos a sok momentumhoz nem is lehetne röviden.Kívánok Önöknek jó egészséget,kitartást,valamint,hogy minél hamarabb valami pozítív fejlemény legyen Dávid ügyében!

Vanda – 08-29-2016, 16:50
Tisztelt Ackermann család! Borzasztóan sajnálom, ami Dáviddal és a családdal történt, el se tudom képzelni, mekkora fájdalmat okozhat a régóta tartó bizonytalanság és bármiféle kiindulási nyom hiánya. Számos elmélet született már arról, mi történhetett, és nyomok, bizonyítékok hiányában tényleg nem lehet egyiket sem kizárni. Én mégis úgy gondolom, hogy sajnos a legegyszerűbb forgatókönyv lehet az igazi, és Dávid egyszerűen egy szerencsétlen baleset áldozata lett, amelynek bűnösei sincsenek. Mindent elolvasva nekem az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Dávid lemaradt a többiektől, majd mikor már egyedül volt, véletlenül beleesett a folyóba. Valamiért nem tudott kiúszni, felszínen maradni (az alkohol erre egyszerű magyarázat lehet), a testét pedig azért nem találták meg, mert későn kezdték keresni, addigra sajnos sokáig sodródhatott a Dunában. Pár gondolat: 1. Nekem annyira nem furcsa, hogy a 18-20 év körüli fiatalokból álló csoport nem kereste Dávidot, miután észrevették, hogy nincs velük. Ők még azért elég gyerekfejjel gondolkoznak, nincs akkora félelem- és felelősségérzetük, és szerintem egy átlagos pesti 18-19 éves fiatal nem gondolja úgy, hogy a Margitsziget veszélyes is lehet. Először is nem volt még késő éjszaka, viszonylag kora este volt. Akkortájt azért elég sokan vannak még a szigeten, én évekig jártam késő este (akár 10 után is) futni, fiatal nőként, és nem volt bennem félelemérzet. Voltak más futók, voltak fiatal csoportok, elég sok helyen ki volt világítva, szerintem ezek a fiatalok bele sem gondoltak, hogy Dávidnak baja eshet egyedül a szigeten. És gondoljunk csak bele, hány ennyi idős fiatal megy haza éjjel egyedül? Akár ittasan is? Rengeteg. Nem mindenkit kísérnek haza buli után, sokan gyalogolnak egyedül hazafelé sötét, kis utcákon, elhagyatott falvakban is, ami nekem veszélyesebbnek tűnik, mint a Margitsziget. 2. Nem tudjuk, Dávid miért szakadt le. Lehet, hogy összeveszett előtte a barátnőjével, Ágival. Aki a leírások alapján nem is volt igazán a barátnője – szerintem Dávidnak tetszett a lány, kapcsolatot akart vele, de Ági csak húzta az agyát, és talán az elutazása előtt, pont azon az estén közölte Dáviddal, hogy nincs esélye nála. Ezért nem visekelkedtek egy párként a szigeten, ezért beszélgetett Ági az exével Dávid helyett. Persze felmerül a kérdés, hogy Ági ezt miért nem mondta el később – lehet, hogy Ági arra gondolt, Dávid öngyilkos lehetett, és nem akarta hogy úgy tűnjön, miatta lett öngyilkos. Szóval ki akart maradni ebből az egészből, valószínűleg azért, mert amúgy sem akart Dávidtól semmit, úgy érezte, a fejlemények sem tartoznak rá. Nem szép viselkedés, elítélem, amiért nem működött jobban együtt a családdal, rendőrséggel, de szerintem ő sem tud többet Dávid eltűnéséről, egyszerűen csak ki akart szállni az ügyből. Szóval simán lehet, hogy Dávid azért maradt le, mert Ági visszautasítottta, vitatkoztak. Így érthető, ha nem volt kedve az est többi részét a társasággal tölteni, szerintem simán lemaradhatott direkt. 3. Ha jól vettem ki, Dávid csak Ágit ismerte a társaságból, és valószínűleg Ági sem táplált mélyebb érzelmeket iránta, sőt lehet hogy le is akarta rázni. Ez szerintem megmagyarázza a többi fiatal közönyét az eset előtt és után – egyszerűen nem ismerték annyira Dávidot, hogy érdekelje őket. Persze ebbe nekem is furcsa belegondolni, mert én egy ilyen ügyben alapnak érezném, hogy bármilyen információval segítem a nyomozást a hallgatás helyett, még ha teljesen idegenről is van szó, de nem minden fiatal gondolkozik így sajnos. És lehet, hogy tényleg nem tudnak többet annál, mint amit elmondtak. Az, hogy különböző verziókban mesélik a sztorit, szerintem annak az eredménye, hogy féltek, hogy valami folytán gyanúba keverednek, és páran kitaláltak egy sztorit. 4. Dávid iratai, telefonja – ez egy érdekes pont. Ha ezek a kabátzsebében voltak, lehet, hogy levette a kabátját (nekem mindig nagyon melegem van az alkoholtól), és utána, kabát nélkül esett a Dunába. A kabátot valaki elvitte, a cuccait a földön hagyta, majd valaki azt találta meg úgy, hogy fogalma sem volt, milyen szomorú esetnek lett ezzel részese. A telefonra bárki rátaposhatott szórakozásból, de akár Dávid is dühében, miután összeveszett Ágival. 5. Ha Dávid túl közel ment a vízhez, elveszthette az egyensúlyát (alkohol), beleeshetett a vízbe, és nem tudott mit tenni (alkohol). Az is lehet, hogy esés közben már a fejét is beütötte és elájult, így főleg menthetetlen lett volna. Ahogy írták, a rendőrök későn kezdték keresni, a Duna simán elsodorhatta messzebbre a testét. Ez a verzió magyarázatot adna arra, hogy: 1.) A fiatalok miért nem keresték a társukat, miért nem tudnak semmit. 2.) Miért nem találtak semmi nyomot, miért nem látták sehol Dávidot. 3.) Miért nem volt gyilkosságra, erőszakra utaló nyom. 4.) Miért nem találták meg a holttestét. De elismerem, hogy a megtalált telefon, igazolványok miatt ez a sztori sem stimmel teljesen. Ezért azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valakivel dulakodott (mondjuk egy hajléktalannal, akinek kellett a kabátja), és aközben lökték/esett bele a vízbe. Tudom, hogy nem segítek semmit ezzel a hozzászólással, de sokat gondolkoztam Dávidon és szerettem volna leírni, én hogy látom azt az estét. Az egész családnak továbbra is kitartást és rengeteg erőt kívánok!

Ibo – 08-31-2016, 01:20
Tisztelt Ackermann család! Sehol nem olvastam arról, hogy a megtalált pénztárcán a rendőrség keresett-e ujjlenyomatokat? Szívből kívánom, hogy megtudják mi történt Dáviddal, mert a bizonytalanság a legszörnyűbb a világon 🙁

Kutató – 09-17-2016, 10:22
Azoknak, akik 2009.szeptember 11-én a Margit-szigeten járva fényképeztek: https://www.facebook.com/MagyarorszagEuropa/photos/a.492118520819649.113990.486577374707097/1232467996784694/?type=3

Rozi – 11-10-2016, 15:20
Kedves Ackermann család! Esetleg kutyákkal keresték Dávidot a szigeten? Nem tudom, hogy ennyi év után vannak-e még szagminták, de nem érne meg egy próbát?

Milán – 02-09-2017, 13:01
Rozi, sajnos ennyi év után már nincs szagminta.

Ajánlat
Slimbarszki Károlyné – 03-05-2017, 00:25
Kedves Család! Ajánlanám http://lillaking.hu/ -et, aki maga több esetet oldott meg a Rendőrségnek is. Egyik ismerősöm esete is az ő közreműködésével derült ki. A bizonytalanság nem jó.

Egy Édesanya – 03-19-2017, 13:29
Kedves Ackermann család! Amennyiben nem veszik tolakodásnak szeretnék érdeklődni,hogy több mint egy év telt el azóta hogy kérték a fiatalok újbóli meghallgatását.Megvalósult ebből valami,sikerült előrébb jutni,van új pozitív fejlemémény Dáviddal kapcsolatban? Bízva a legjobbakban,üdvözlettel Egy Édesanya!

E – 05-02-2017, 16:29
Kedves Család! Már régen jártak az oldalon… Elnézést,hogy ilyet kérdezek.Tele van a rendőrség oldala ismeretlen azonosításra váró holttestekkel.Nem lehet,hogy köztük van Dávid?Bocsánat,hogy ilyen borzasztó kérdést tettem fel.Csak eszembe jutott,hogy annyi ember eltűnik az országban és annyi holttestet,maradványt találnak…lehet,hogy sokszor előkerül egy régóta keresett személy,csak nincs beazonosítva..

E – 05-11-2017, 09:45
Lehet tudni,hogy mit mondtak a látnokok?

rozalia – 05-12-2017, 01:46
sorozatgyilkos vegezhetett Dáviddal es a Hajo gyar kornyeken eltunt fiatalokkal is

névtelen 05-12-2017, 01:53
nekem a z a megerzesem, hogy kulonbozo kulsejunek megjatszott sorozatgyilkos szedi aldozatait.Lattam olyan filmeket,ahogy a gyilkos, emberrablo rendornek volt feloltozve.Ha David allapotat kifigyelte egy bunozo, akkor akar nyiltan is elkiserhette barhova ,azzal a jelszoval, hogy levagy tartoztatva ,igy senkinek sem tunhetett fel,hogy eppen egy emberrablas folyik fenyes nappal.En honapokig gondolkoztam ,hogy mi tortenhetett Daviddal.Ha David kabultan meg 10 percre elment a tarsasagtol ,es ha nemerezte jol magat,azt konyu volt egy bunozonek kiszemelni es kovetni.A rendorsegnek egy orult sorozatgyilkost kellene keresnie.Agi meg egy felelotlen egysejtu ,akinek akkora agya sincsen mint egy amobanak.Mindannyian felelotlenek!!!

Bélaa – 05-24-2017, 23:33
Hogy, lehet, hogy az utolsó telefonszáma Dávidnak kicseng hosszasan ?

Telefon
Kinga – 05-25-2017, 09:14
Bélaa, valószínűleg kiadta a szolgáltató ismét.

Telefon
Az apa – 05-29-2017, 14:31
Az az utolsó előtti száma volt. Az utolsó szám hívásakor A hívott számon előfizető illetve szolgáltatás nem kapcsolható a válasz.

Napsi – 06-12-2017, 20:19
A fiuk szeretnek minden kacatot felgyűjteni a szobájukba..legalábbis a tesóm meg a barátom is ezt csinálja. Tudom nem olyan a lelki állapotuk, és még mindig hazavárják Dávidot, de ha eddig még nem tették volna meg szerintem nézzenek szét hátha akad vmi kis apró nyom( asztal mögött, ruha zsebekbe, könyveibe stb) Mivel a barátnője nem foglalkozott vele lehet olyan helyre is ment amit gyakran látogatott( ahol megnyugszik, vagy megszeretett volna nézni a közeljövőben).. esetleg azokat a területeket átfésülni!!!

Valaki 2017.junius – 06-22-2017, 20:13
miért nem tudom be küldeni a üzeneteimet? választ kérek

László M. – 06-26-2017, 19:40
Kedves Szülők! Biztosan ezerszer végigjártak minden lehetséges utat Dávid felkutatására. A tejesdoboz-ügy kapcsán jutott eszembe, hogy az a fénykép, ami a flakonokon is látható a fiukról, már nyolc éves. Azóta – ha kis mértékben is – változhattak a vonásai, esetleg komolyabb, férfiasabb lett. Talán egy törvényszéki grafikus segítségével kellene rajzoltatniuk egy olyan képet, ami a mostani külsejét tükrözheti. Nyilván rettentő nehéz ez is, éppenséggel szakállat is növeszthetett stb… De talán érdemes lenne megpróbálni. Rengeteg ember imádkozik Önökért. Az elszántságuk, kitartásuk mindenki számára példa. Üdvözlettel: ml

KataKata – 12-17-2017, 15:35
Kedves Szülök! szeretném kérdezni,hogy van.-e valami fejlemény manapság Dávidról? -másik dolog nekem ,az a gondolat kering a fejemben,hogy még ennyi év után is azokat kellene ki kérdezni akik akkor ott voltak Dáviddal, mert olyan hihetetlen,hogy semmit se tudnak felőle!

Válasz többeknek
Az édesapa – 12-17-2017, 22:19
Kedves Napsi, László M., és KataKata! Az önök által felvetett ötletek nekünk is eszünkbe jutottak. Sajnos semmi. A jelenlevők újra meghallgatása szintén felmerült, és kértük is a rendőrséget erre, de eddig, ahogy előzőleg is, úgy azóta sem igyekeznek a kezdeti ej ráérünk arra még hozzáállásukon változtatni. Tehát még mindig ugyanannyit tudunk, mint a legelején. Köszönet mindenkinek aki figyelemmel kíséri az ügyet. Az édesapa

KataKata – 12-19-2017, 11:43
Kedves édesapa! szeretném megkérdezni,hogy a magánnyomozónak nincs olyan engedélye,hogy ő kihallgassa Ágit, és a többieket? Hisz ő is nyomozó nem? A nyakukra kellene járni,hogy hallgassák ki őket,sőt a Tv képernyőre tenni ezt a egészet, akkor talán mozdulnak is!Tv hatást tud gyakorolni rájuk szerintem, na meg a magánnyomozónak kell lennie olyan engedélyének,hogy ki tudja hallgatni őket nem? Nagyon drukkolok ,hogy meglegyen, minden kiderüljön végre már, mert olyan titokzatos dolgok ezek, és nem értem a miértek a miértjét! Az is fura,hogy senki nem tud semmit, senki nem látott semmit hmm! Biztosan akik vele voltak azok tudnak igazán sok mindent hiába tagadnak,elő kell venni őket! Sok kitartást és minden jót!

Mr. Zaccmester – 12-25-2017, 04:03
Kedves édesapa, szerintem Ági akkori barátjának, aki szintén a társasággal volt a szigeten, neki köze lehet Dávid eltűnéséhez. Meg kellene hallgatni hazugságvizsgálatot alkalmazva Ágit, és akkori barátját is! Más megoldás nincs szerintem. Kérvényezni kell, hogy hazugságvizsgálatnak vessék alá Ágit, és a társaság összes tagját akár. Véleményem szerint bűncselekmény történhetett, de remélem nincs igazam. Üdv. László

Barbi – 12-25-2017, 15:08
Tisztelt Család! Én teljesen egyetértek a előttem írókkal a Zaccmesterrel Katakatával! Miért nem tesznek lépéseket minden áron,hogy megtörténjen végre az,hogy akik akkor ott voltak, és Főleg Ági körében,azokat újból ki hallgatni,alá vetni őket hazugságvizsgáló alá is, és a Tv.- bele vonni,sőt a magánnyomozóknak kell lennie olyan engedéllyel,hogy ki hallgassa őket szerintem!Nem?? Biztosan eltitkoltak dolgokat,nem mondták el azt ami történt amit tudnak!!! Onnan lehetne elindulni, és megtudni mi is történt ,mert szerintem hallgatnak elhallgatják azt amit tudnak!!! kérem válaszoljon nekem, hogy mennek.-e tv csatornához?? lehetősége van.-e magánnyomozónak kihallgatni azokat kik ott voltak akkor?? át.-e nézték a számítógépet rendesen mert lehet a sorok között volt valami ami akkor nem volt fontos de át nézve most fontos lehet?? na meg aprólékosan át nézni a ruháit, holmijait, mindent mert lehet ott van valami ami ad információt, esetleg azokat a barátokat újból megkérdezni akivel igen jó viszonyt ápolt Dávid mert lehet neki el elmondott olyan dolgot ami fontos lehet! kitartást kívánok és Áldott Békés karácsonyt, bár tudom ez nem lehet az Dávid miatt!

Q – 12-29-2017, 21:43
Tisztelt Szülők! Kegyetlen leszek,elnézést..de Dávid biztosan nem él már. Így eltűnni,elszakadni egy Családtól(pláne nem is volt Rá jellemző és oka sem volt,hogy ezt tegye a Családjával) nem lehet ennyi ideig.Miért tenné?? Nem vagyok nyomozó,de számomra egyértelmű,hogy baleset vagy öngyilkosság történt.Ittak is,drogoztak is.Senki sem tudja milyen állapotba kerülhetett tőle Dávid..hozhatott egy rossz döntést.Hiába nem jellemző rá..nem így ismerték…kábult állapotban az ember nem beszámítható.Elég egy kósza gondolat vagy egy rossz lépés.. A teste vagy egy teljesen kieső,észrevehetetlen helyen lehetett..vagy a Dunában.Ha Dunába került felakadhatott bárhova..vagy egy hajó…nem részletezném..Sajnálom. Vannak ilyenek,hogy sosem derül ki mi történt,mert nem volt ott más..csak Ő.

Mr. Zaccmester – 01-04-2018, 21:43
Utolsó válaszoló, sajnos igazad van teljesen… 🙁 Az egész Magyarországi szakaszát át kellett volna vizsgálni a Dunának, északra Vác fele is. De számomra az a leginkább gyanús, hogy szinte meg se mozdították a kis ujjukat sem Dávid eltűnésére…

gabesz – 01-05-2018, 20:05
Megérintett a dolog,TÖBBSZÖR is elolvastam újra és újra…… Sajnos nekem elég ,,egyszerűnek tűnik a dolog.. A Gábort kellene egy kicsit befenyíteni,sztem ő sokkal többet tud,mint gondolnánk,ő volt aki a legrosszabbul tüntette fel Dávid Állapotát,és már a nyomozók kérdései előtt elkezdett járni az arca….Sztem a füvet i ő vitte….Talán Dávid rosszul lett tőle,ezek beparáztak és a Dunába dobták….. DE NAGYON REMÉLEM CSAK TÉVEDEK ÉS MÉG ÉL!!!

Anonim – 01-06-2018, 18:43
Az Ackermann család egymillió forintot ajánlott fel annak, aki bármilyen információval tud szolgálni Dávidról, mióta 2009. szeptember 11-én eltűnt. A Margitszigeten lévő térfigyelő kamerák felvételeit a rendőrség csak október végén kérte ki, addigra viszont azok már törlődtek. Tavaly az Origo megkereste Dávid szüleit: kiderült, hogy Ágit poligráfos vizsgálatnak vetették alá, és igazat mondott. A nyomozók szerint a társaság nem volt olyan állapotban, hogy emlékezzenek, mi történt – Kedves szülők! Ez igaz amit a origo írt?

Barbi – 01-07-2018, 14:11
kedves szülők! Eszembe jutott, hogy meg van.-e az,hogy ki tette oda a padra Dávid iratait??Ez fontos lenne pedig,de nem hallottam erről,hogy az a személy aki oda tette meg van.-e?? Olyan érzésem van,hogy azok a íratok még aznap este kerültek oda a padra,hogy amikor mennek a Rendőr őrsre meglegyen,de vajon miért tette oda?? Miért kellett,hogy Dávidnál ne legyenek semmi íratok???Biztosan történt valami,amit a ott lévő fiúk lányok elhallgatnak! azt olvastam valahol,hogy kivonultak a helyszínre kutyások és több órán át keresték Dávidot de hiába!Ez igaz???? nagyon rejtélyes ez a dolog és meg kellene oldani a ügyet ennyi év után! Valakik mélyen hallgatnak biztosan de ők azok a személyek akik ott voltak a mólón!!! Kizártnak tartom,hogy ők nem tudnak semmit sem, és az nem lehet kizáró ok,hogy ne lehessen kihallgatni őket mert ittak! Én Ágit el se hagytam volna utazni, na és a többieket is be hívattam volna de megmondtam volna nekik,innen egyik se megy ki addig amíg a igazat el nem mondják az tuti! Vagy pedig a rendőrök nem is akarták megtalálni ,mert valakinek a csapatból érdeke volt,hogy ne találják meg,Áginak,aki nem akart segíteni, lecserélte a számát is, akkor milyen barátnő volt ő?? És akik azt mondták,hogy a Ági nem is törődött a Dáviddal ott a mólón na meg egész idő alatt nem is beszélt vele hanem a ex pasival beszélgetett, ez nem fura?? Akkor Ági nem szerethette igazán a Dávidot ha így viselkedett vele a búcsú napon! Miért nincs semmi nyom? Az is meglehet,hogy onnan a szigetről elvitték őt máshová és ezért ha a ott levőknek volt kocsijuk ott is kellett volna nyomokat keresni, sőt házkutatást tartani. Kérem ha van valami akkor írják meg! Jó lenne ha esetleg valami cég feltudna ajánlani akár 10 millió forintot is,hogy legyen valami nyom Dávidról.lehet akkor már lenne valami megmozdulás! Kitartást és minden jót kívánok!

Érdeklődő – 01-08-2018, 18:52
Kedves szülők ,kedves ide látogatók! Szokott ide járni valaki??? ha igen akkor a véleményét, gondolatát miért nem írja le?? kedves szülők… Kérem ha olvasnak,akkor válaszoljanak,hogy történt már valami az ügyben,hogy ki lettek hallgatva Ági és társasága?? Kérem válaszoljanak ha olvassák!

HANNA – 01-09-2018, 19:05
Tisztelt szülők! nagyon sajnálom,hogy ez történt,és kérdezném,hogy van.-e valami új hír? nagyon szeretném ha kiderülne mi történt? A Dávid pénztárcáján voltak ujjlenyomatok abból ellehetett volna indulni nem? és azt hallottam a rendőrség több hibát követett el, akkor fel kellene jelenteni őket, és nagyobb összegű kártérítést kérni, és azt felajánlani annak aki eltud vezetni oda,hogy kiderüljön mi is történt! nagyon sokat hibázott a rendőrség!Mikor a kameráknak a vincseszterét későn kérte ki, és még sorolhatnám! A lényeg az,hogy derüljön ki mi is történt akkor! Ha a rendőrség kifizeti a nagy összegű kártérítést akkor egy nagy összeget kellene felajánlani annak aki tud adni pontos információt és akkor lehet ,hogy pontot lehetne tenni a végére! nagyon sok minden kavarog bennem,hogy mi is történhetett ott akkor,de nagyon gyanús nekem,hogy akik ott voltak, és elindultak össze vissza beszélnek, és nem vették észre mi lett Dáviddal!Ha meg a Ági a barátnője volt akkor miért nem foglalkozott vele?Miért a ex baráttal beszélgetett?Újból. és újból ki kellene hallgatni őket,főleg Ágit, Zsófit, a ex barátot ,de mindenkit,aki a igazat mondja az nem keveredik abba bele ha többször ki kérdezik, hazugságvizsgálóra rá kötni, ha nem vétkeztek akkor benne lennének! Ha ott a lépcsőnél voltak a iratai és a telefon is,akkor ott kellett történnie valaminek! az is megfordult bennem,hogy a Dunán lehetett valami csónak amibe beletették, akkor ,és az vitte valahová Dávidot… ez csak gondolat! Akkor valamiért kikerültek a írtai,de miért? Ő tette ki? Vagy valakik direkt elvették tőle?? Mi van akkor ha valaki csónakkal vitte el onnan a part szakaszról. este volt már, a csónak csendes és akár odébb a vízben a motorcsónakot be is lehet indítani vagy a Duna sodrása is viszi hmm..

Válaszok
Az Édesapa – 01-12-2018, 14:25
Kedves Látogatók, Hozzászólók, Érdeklődők! Előre szólok, hosszú az írás, de olvassák végig! Volt, aki megkérdezte, járunk-e ide egyáltalán, olvassuk-e a bejegyzéseket? A válaszom: igen, minden nap, napjában többször is megnézzük a vendégkönyvet, hátha jön valami információ Dávid hollétéről, mi történhetett, vagy egy ötlet, ami nekünk még nem jutott eszünkbe. Sajnos eddig semmi olyan új információ, ötlet, javaslat, sugallat, amivel közelebb jutnánk Dávid tartózkodási helyéhez, vagy kideríthetnénk mi történhetett ott a szigeten, nem bukkant fel. Remélem nem sértődik meg senki (és tovább gondolkodik, ötletel), ha nem külön-külön válaszolok mindenkinek, hanem egy bejegyzésben próbálok reagálni az ötletekre, kérdésekre (kérdésekből van elég nekünk is). A magánnyomozó előbb kérdezte ki (pontosabban együtt tettük) a történetben szereplőket, mint a rendőrség. A TV nagyon jó lehetőség a nyilvánosság elérésére, de egyetlen média sem fogja ostorozni a rendőrséget, kompenzálásra, tevékenységre kényszerítve őket a kezdeteknél elkövetett semmittevés miatt. Ezt sajnos mi sem tudjuk bebizonyítani, mivel papíron mindent megtettek és mindent előírás szerint. Ági barátjának lehet valami köze Dávid eltűnéséhez, sőt Áginak is, sőt bármelyiknek. De ezt mi nem tudjuk kideríteni, akiknek meg kellene tenniük, azok nem nagyon mozdulnak. Az újbóli kihallgatást kértük. Poligráfos vizsgálat volt, KETTŐ szereplővel és a szakértő szerint eredménytelen volt a vizsgálat. Az Ágit tudtunk szerint nem hallgatták meg poligráf használatával, sőt a mai napig nem tudjuk, hogy meghallgatták-e egyáltalán. Már akkor úgy tűnt, jó kapcsolatai vannak a családnak. Dávid ruháját, holmiját, számítógépét átnéztük többször is, de mi nem találtunk nyomot. A számítógépének merevlemezét a rendőrség bekérte, átvizsgálás céljából, nem találtak semmit ÁLLÍTÓLAG! Ez azért fontos, mert ígéretük szerint semmit sem törölnek, mégis, amikor visszakaptuk a HDD-ket, az alap operációs rendszeren kívül más nem volt rajtuk. Viszont azt nem tudhatták, hogy a gépről csináltam egy komplett biztonsági mentést, mielőtt átadtam volna a winchestereket, így tulajdonképp csak azt kellene tudnunk, miért töröltek róluk mindent. A Duna átvizsgálása megtörtént október végén a parlamentig, MÁSFÉL hónappal Dávid eltűnése után!!! Vácig azért én sem gondolom, hogy vizsgálódni kellett volna, mert a Duna egy irányba folyik, igaz, bármi megtörténhet. Igen gabesznek igaza van, Gábor vitte a valamit, haragudott is Dávidra, mert, az ő szavaival Dávid „az ő barátnőjét nyúlta le”. Az Origo cikkéről igazán nem tudok véleményt mondani, mert, ha nekünk, Dávid szüleinek sem mutattak semmilyen jegyzőkönyvet Ági meghallgatásáról (akár poligráffal, akár anélkül), akkor az Origo honnan szerezte az értesülést? Ezt vehetjük nyugtatgatásnak, vagy újságírói költésnek is (nem jó nekik a hatóságokkal szembehelyezkedni). Kutyások? A kutyás mentőcsapat vezetőjét 1 hónappal Dávid eltűnése után sikerült kicsalogatni, és a 2 darab kutyát az autóból KI SEM VETTE, mondván „ennyi idő elteltével nincs értelme”. A rendőrség szerint nekik ehhez semmi közük, de azért fura, hogy az illető felhívott és elmondása szerint engedélyt kapott a rendőrségtől, hogy a szigetre menjen. Mindezt azután, hogy megemlítettük, a Magyar Gárda felajánlotta, akár 300 emberrel jönnek átkutatni a szigetet. Az egy jó kérdés, Ági milyen „barátnő”. Igen mi is felajánlanánk többet is, ha tehetnénk. Rendőrségtől kártérítés? Azt hiszem erre már fentebb válaszoltam. Az összes felvetés már nekünk is eszünkbe jutott, és amit lehetett végignéztünk, végigjártunk. Remélem kaptak válaszokat kérdéseikre, ha mégsem az csak azért lehet, mert mi sem tudjuk mi történt. Nekünk jelen pillanatban a remény van, és a reményünket erősíti a tény, hogy igenis vannak olyanok, akiknek nem közömbös Dávid története, és nem hagyja őket nyugodni amíg biztosat nem tudunk. Ez a honlap azért van, hogy akinek van valami ötlete vagy tud valamit, ossza meg velünk, akár névtelenül, akár közvetlen üzenetküldéssel, hátha egyszer………………………. Továbbra sem adjuk fel!!! Köszönettel az Édesapa és az Édesanya

AGGÓDÓ !!! – 01-14-2018, 17:27
Kedves édesapa! Nem értem azt,hogy miért törölték a merevlemezt ,ha azt mondták semmit se törölnek onnan??? Nem lehetett rá kérdezni ott a rendőrségen??? lehet ők találtak valamit rajta titkos mappát vagy akármit , és meg kellett semmisíteni! Én nem értek annyira ilyenekhez de vannak olyanok akik nagyon értenek,és megmutatta olyannak, hogy ott háznál nézze át, és elemezze. sokat gondolkodók és szeretném ha kiderülne mi is lett Dáviddal!Annyira hihetetlen, hogy semmi se derűl ki! Ha a Ági családjának már akkor is jó össze köttetései voltak akkor ott a pont !!! mert nem kizárt, hogy épp azt mondták nincs kamera a szigeten… Direkt ÍGY ALAKÍTOTTÁK a egészet,hogy semmit se találjanak! Lehet Ági szülei oda nyomtak a illetőnek egy vastag borítékot ami a ügyet megakasztotta ,csak látszólag és felületesen mozgolódott a ügy… Sok FURA dolog van , és nem értem a miértek miértjét! és mindig csak oda tudok kilyukadni,hogy ott akiknek tudni kell fontos dolgokat és akik elhallgatják a igazságot azok akik ott voltak a szigeten Dáviddal! sokszor sokat gondolkodók mi,hogy lehetett… Most ennyi de akik olvassák írjatok ide ,hogy mit gondoltok, lehet majd lesz valami ami alapján el lehet indulni! Akkor azóta a édesapa megmutatta a mentet merevlemezt valakinek aki át nézte még egyszer meg még egyszer mert lehet akkor van ott valami. Dávid a testvérével nem volt olyan viszonyba,hogy neki elmondott volna olyan dolgokat amit nem szeretett volna a,hogy kiderüljenek, mindenkinek vannak olyan dolgok, de lehet Dávid félt,hogy a testvére vissza mondja szüleinek és gond lehet belőle! most kívánok sok erőt és kitartást, és megoldást! Esetleg lehetne keresni valami céget aki feltudna ajánlani egy nagy összeget annak aki tud konkrétumokat, volt már ilyen, mivel akkor lehet valakinek megered a nyelve! A Tv nem azért kell, hogy a tv .-ek noszogassák a rendőrséget,hogy fizessenek,hanem a nyilvánosság miatt,hiszem ha többször benne van a tv ben esetleg sokkal nagyobb a esély,hogy jelentkezik valaki! és azt tudják bizonyítani,hogy a rendőrök azt mondták,nincs kamera a szigeten, hisz tudták ők nagyon jól.hogy van! És az is tény,hogy csak MÁSFÉL hónap után keresték a Dunába , de az rengeteg idő, ez is olyan ami miatt igen is a felettesnél vagy ahol kell belehetne perelni őket mert a sok hiba miatt lettek ezek a dolgok! megint tv elé kellene vinni a ügyet!!!

Mr. Zaccmester – 01-14-2018, 22:15
Egyetértek teljesen az előttem levő válaszolóval. Most is azt tudom leírni, hogy nekem Zsófi gyanúsnak tűnik. És úgy érzem a csoportból ő könnyen megtörhető viszonylag. Úgy érzem olyan információk birtokában lehet a lány, ami alapján közelebb lehetne jutni ahhoz, mi történt az nap délután, este Dáviddal igazából. Zsófit kéne megtörni valahogy. Hogy miért így érzem nem tudom, ez csak megérzés. Jó pár éve meditálok napi szinten és nagyon sokszor vannak megérzéseim, és bevillanásaim. Zsófit keressék elő minél előbb, ennyit tudok tanácsolni! Ami Ági apját illeti, nem ismerem őket, de előttem úgy jelenik meg, mint egy sikeres vállalkozó aki eléggé befolyásos és 100 millió fölöttire tippelem a család vagyonát. Szerintem megkenhették a rendőrséget, én is erre gyanakszom. Ilyen nincs, hogy 10 éve eltűnik lassan egy srác, és nincs se híre se nyoma!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AGGÓDÓ !!! – 01-15-2018, 18:33
Kedves szülök ! Én Egyetértek // Mr. Zaccmester rel // Én is sokat agyalok mindig Dáviddal kapcsolatba. Zsófi volt a Ági barátnője,neki több mindent kellett tudnia mert Ági őt beavatta biztosan, és még ennyi év után is lehetne elő venni és ő belőle ki lehetne szedni dolgokat! Én is azt érzem, hogy Ági szülei tehetősek nagyon, hisz azt finanszírozni, hogy 8 hónapot kint tanuljon a lánya Új- Zélandon nem kevés pénzbe kerül ! Ez a egész ügy teljesen olyan,hogy az miatt nem találnak semmit se, mert nem is akarnak!!!! Tuti le lettek fizetve, hogy eltusolják a ügyet, ezt érzem !:( azért volt az is, hogy olyan sokára nézték át a Dunát.. nagyon nagyon sok idő a MÁSFÉL hónap !! Amikor a Dávid eltűnt akkor is mindennel el lett a idő tolva! Nem tudom elhinni, hogy a rendőrség nem tudja nincs tudomásuk arról, hogy hol van kamera ! EZ NEVETSÉGES!! NAGYON IS TUDTÁK,hogy hol van! FURA,hogy üresen adták vissza a merevlemezt , én biztosan olyannal aki ért hozzá át nézetném sokszor azt ami le lett mentve, kell ott lenni valaminek, de lehet a ember elsőre másodra elsiklik felette, vagy van rejtett mappa ,lehet olyat csinálni, hogy elrejtünk mappát abba bele teszünk olyan dolgot, hogy aki laikus vagy nem néz bele jobban a gépbe fel se tűnik neki, nem szeretném magam ismételgetni mindig!! Jut eszembe,hogy amikor Dávid eltűnt több napja nem volt meg, akkor a rendőrségnek rá kellett volna állnia mindegyik részvevőnek a telefonjára… Le kellett volna hallgatni a telefonokat, abból is biztosan el tudtak volna indulni,de nem hiszem,hogy volt ilyen dolog! ? További kitartást, és megfelelő lépéseket kívánok a család számára. és ha van valami új hír ,akkor várjuk!

galamb – 01-28-2018, 15:43
Nincsenek véletlenek. Aki a kapcsolati háló felrajzolta, az sejt valamit. A társaság igazabbik fele valószínűleg mentőtanúnak lett odainvitálva, a másik három tüntette el Dávidot. Ki szervezte a bulit, ami nem is volt buli. Főleg azt kutatnám, ki szólt a tanú hármasnak fejenként. Nem igazán életszerű, hogy egy testvérpár egy drogos lány búcsúztatóján találkozik egymással. Sántít. Ennyi különböző életkorú, tartózkodású, iskolatípusú ember csak akkor jöhet össze, ha van egy kapocs. A drogos lány. Vecsési gimnazista és dunaújvárosi főiskolás, drogos 18 éves, volt hapsi a jelenlegi nőjével, akik még ismerik is egymást. Na ne… Erőltetett dolog és az is volt!!! De ki hozta össze a társaságot, vagy kinek az ötletére jött össze egy ilyen heterogén társaság? Akik csak egyszer egy bűntény erejéig jöttek össze az életbe?! A bűnös hármas azért hazudik, hogy kuszáljon. Pedig egyszerű: a tanúk igazat mondanak, a többi dumát el lehet felejteni. Én nem is Dávidra kérdeznék rá a tanúktól, hanem a másik három esetleges gyanús mozgására. Ki javasolta a mólót? Mert onnét alélt embert be lehet úgy lökni a Dunában, hogy szerencsés esetben sosem derül ki. Ki javasolta, hogy induljanak el??? Fiatalok egyébként teljesen életszerűen vízipipával sétálnak péntek este kiállításokra… Az indulási időpontok valószínűleg azért szórnak, hogy ne tűnjön fel, csak a sötétedésre vártak. Aznap 19:07-kor volt. Az elkövetés profi munka, megfosztva azonosítóitól, sim-kártyától. Nem akarták, hogy az esetlegesen előkerülő hullát valaki azonosíthassa… Nagy kérdés, hogy miért? Féltékenységből biztos nem… Vagy Dávid tudott valami mást vagy a drogos csajt akarták megfélemlíteni, esetleg az apukán bosszút állni, bár az öreg nem néz ki maffiózónak. Nők sok minden logikátlanságot csinálnak, de nem randevúznak a jelenlegi és volt hapsijukkal egyszerre, főleg nem a mostani csajával. Ez nagyon sántít… Szerintem Zsófi szerepénél lehet feltörni az omertát. Aztán Új-Zéland… Ne legyünk naivak, ahhoz pénz, meg sok minden kell. Sokunk Ausztriáig nem jut el. Miből? Ezt is megvizsgálnám. Lehet, hogy a kiscsaj csak egy mágnes volt… Dávid és a drogos csaj kapcsolatát vizsgálnám időrendben a kiscsaj pénzmozgásaival összevetve. Ki finanszírozta Új-Zélandot? A válság kellős közepén!!! Ez pont olyan, mint a „Bárányok hallgatnak”, az igazság benne van a sztoriban, csak le kell fejteni körüle a maszlagot. Rá kell állni a bűnös hármasra, anyagilag, pszichésen olyan helyzetbe sodorni őket, hogy köpjenek. Ehhez pénz kell és egy elszánt nyomozó, aki ki meri ugratni a nyulat bokorból. Nem a monori körzeti megbízott, mert az az uzsiját sem találja. Létre kell hozni egy alapítványt, abból finanszírozni a magánnyomozókat, bevételi forrásnak pedig a médianyilvánosságot és az internetet felhasználni… Én egy nullával nagyobb összegre gondolnék. A neve pedig legyen: VÉRDÍJ.

EGYETÉRTEK GALAMBBAL!!!
Visszatérő olvasó. – 01-28-2018, 18:10
sziasztok! most olvasom a előttem levő hozzászólást, és én látok benne logikát,és szerintem igaza is lehet! Írjátok le ti is akik itt olvasgatnak mit gondolnak erről??? Írjatok bátran!!!!

Mr. Zaccmester – 01-29-2018, 04:41
Én is javasoltam már régebb óta, hogy Zsófi körül kellene megmozgatni a történéseket, és valóban egy magánnyomozó tudna itt csak érdemben segíteni!

ÉRDEKLŐDŐ – 01-30-2018, 16:18
tisztelt Édesapa! Biztosan olvasta a hozászolásokat már, és mi a véleménye ???Kérem reagáljon írja le! Várjuk !

Válaszok
Az Édesapa – 01-31-2018, 10:35
Szeretnék mindenki kérdésére és javaslatára reagálni, de van, amikor csak olvasom a hozzászólásokat és ugyanazok a gondolatok forognak a fejemben. Zsófit megtörni? Mi nem is kérdezhetjük, mert az a hivatalos szervek dolga (lenne). Az Ági édesapja Dávid eltűnése előtt 2 évvel hunyt el. Galambnak: A honlapon található kapcsolati hálót, azok elmondása alapján, akik ott voltak ÉN rajzoltam, jó lenne, ha tudnék, sejtenék valamit. Akkor már rég nem lenne távol Dávid, vagy legalábbis tudnánk hol van, mi történt ott a szigeten. A barátnő (Ági) előző pasijának (Gábor) nem a jelenlegi barátnője Zsófi, hanem az Ági osztálytársa, barátnője. Esetleg az apukán (rajtam?) akartak bosszút állni? De nem nézek ki maffiózónak? Erre mit reagáljak??? 🙂 🙂 🙂 Egyébként sok olyan dolgot vet fel ami bennünk is felmerült, de nincs lehetőségünk ellenőrizni, mert a hivatalos szerveknek van ezekre jogosítványuk, ők pedig…………… Magánnyomozó sem hallgathat ki senkit, ha az illető nem kíván beszélni vele, ezt csak hivatalos szervek tehetik (sajnos). Remélem mostani és előző hosszabb írásomban leírtak szerint érzik a helyzet visszásságát. MI TOVÁBBRA SEM ADJUK FEL!!!!

galamb – 01-31-2018, 16:56
Tisztelt Édesapa, Úgy gondolom, hogy pénzzel mindent el lehet érni, megvenni. Meg kell találni, meg kell fizetni az alkalmas egyéneket. Az idő megoldja, a pénz meggyorsítja a folyamatot. Ha már mindent átgondoltak ezerszer, akkor kerítsen valakit, akinek magas az IQ-ja és próbáljanak elvonatkoztatni a konkrét tényektől, hátha úgy rájönnek valamire. És pénzt gyűjteni, nyilatkozni, web, esetleg könyv pénzszerzésre és jutalmak felajánlása…

Mr. Zaccmester – 02-03-2018, 03:45
Ezzel csak az a gond kedves Apuka, hogy nem fog soha az ügy egyről a kettőre haladni, és Önök örökös bizonytalanságban lesznek! 🙁 Zsófit komolyan gondoltam, hogy tudhat valamit, és nyílván úgy értettem a megtörését, hogy a hivatalos szerveken keresztül kellene valahogy kiszedni belőle azokat a bizonyos információkat, aminek mai napig valószínűleg tudatában lehet csak mélyen titkolja és lapít! Sajnálatos, hogy a magánnyomozók nem tudnak semmit tenni, viszont mindenképpen hivatalos úton kellene valamit lépni, különben nem fog kiderülni semmi! Előző válaszoló jól látja, hogy a pénz segít itt már csak ilyenkor szinte. Szívből kívánom, hogy majdnem 10 év után legyen már egy kis előrehaladás az ügyben, mert minket kívülállókat is elkeserít Dávid eltűnése! 🙁 Mélyen együttérzek Önökkel és sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakban! Üdv. Laci
Eltűntekért alapítványt kellene létre hozni.

Alapítvány – 02-04-2018, 23:22
http://www.hogyankell.hu/Alap%C3%ADtv%C3%A1nyt_alap%C3%ADtani

Alapítvány – 02-04-2018, 23:58
Hogyan kell alapítványt alapítani? Az alapítvány kedvelt nonprofit szervezeti forma, amelyet valamely közérdekű célból, elsősorban nem gazdasági tevékenység végzésére lehet létre hozni. Ez a cikk segít áttekinteni egy alapítvány létrehozásához szükséges információkat és tennivalókat. [szerkesztés]Lépések Mindenek előtt döntsd el, határozd meg azt a közérdekű célt, amelynek érdekében az alapítványt létre kívánod hozni. Ez ne egyedi, saját célod legyen, hanem a köz javára vagy egy közérdekű eszme védelme érdekében kialakított cél legyen. Találj ki egy beszélő nevet az alapítványodnak. Ez nem lehet sem azonos, sem nagyon hasonló már meglévő alapítvány nevével. Az alapítványokat nyilvántartó bíróságoknál lehet névellenőrzést kérni. segíthet egy ügyvéd is. Találd ki azt is, hol lesz az alapítvány székhelye, ahol működni fog. Ez lehet egy iroda, egy lakás, de akár egy ügyvédi iroda székhelye is. A székhelyszolgáltatásért általában havi fix díjat kell fizetni. Mekkora alapítói vagyonnal indítanád el az alapítványt? Ezt el kell döntened, sőt, a vagyon felhasználásának szabályait is ki kell majd alakítanod. Az alapítványt a kezelő szerv irányítja, tehát ki kell gondolnod a kuratórium összetételét, a tisztségviselők személyét. Ha felügyelő szervet is szeretnél, akkor már alapítvány alapításában konzultálj szakemberrel is, mert valószínűleg nagyobb méretű alapítványt szeretnél majd a szokásosnál. Az alapító maga lehet ugyan kuratóriumi tag, de nem lehet döntő befolyással a döntéshozatalban. Erre figyelned kell! Ha mindez megvan, készítsd egy alapító okiratot, melyben a fenti részleteket leírod. Ebben segíthetnek jogászok, mert az alapítvány bejegyzése a hibátlan okirat és annak mellékletei (pl. kuratóriumi tagok elfogadó nyilatkozata) nélkül nem fog sikerülni. Az alapítvány szabályszerű bejegyzését az ügyészség is figyeli, a bejegyző végzést a bíróság neki is megküldi, és fellebbezési joga is lesz. [szerkesztés]Tippek Ha 1%-ot szeretnél gyűjteni a személyi jövedelem adókból, akkor beszélj könyvelővel ügyvéddel, mert erre nem minden alapítvány és nem az alapításkor azonnal jogosult, hanem jogszabályban lévő speciális szabályai vannak. Ha pályázathoz csinálod az alapítványt, tájékozódj a pályázati feltételekről is előzetesen, sőt, keress egy nonprofit pályázatokban jártas tanácsadó irodát, biztosan lesz 1-2 hasznos ötletük számodra. Csak olyan kuratóriumi elnököt vagy tagot kérj fel tisztségviselőnek, akikben bízol és tudod, hogy az alapítvány vagyonát csak az alapítványi célok érdekében használja majd fel. [szerkesztés]Amire szükséged lehet Alapítvány alapításához kell egy alapítói vagyon. Egy néhány tízezer forinttól kezdődő bármekkora összeg lehet, elsősorban attól függ, milyen célt szeretnél megvalósítani ebből. Alapítvány bejegyzéséhez nem kötelező, de hasznos a jogi képviselő (ügyvéd), aki már csinált ilyet. Így nem neked kell majd küzdened a bírósági hiánypótlásokkal. Kell egy megbízható kuratórium, egy közösségi helyiség és a műköséd megkezdéséhez szükséges minimális infrastruktúra. Ha hosszú távra tervezed, érdemes egy arculatot is adni az alapítványnak (logo, szlogen stb.), mert így a pályázatoknál és az szja 1% gyűjtésénél is könnyebben megértik céljaidat. Tehát hasznos lehet egy grafikai és/vagy egy PR cég. [szerkesztés]Figyelmeztetések Az alapítvány csak a jogerős bejegyzéssel jön létre, addig nem működhet. Tehát nem olyan, mintegy cég! Ha a bejegyzés előtt aláírsz a nevében, vagy pénzt gyűjtesz, jogszabálysértést követsz el. Az alapítvány alapító okirata a bejegyzés után csak kivételes, ritka, a jogszabályok által megengedett esetekben módosítható csak. Ezért nagyon fontold meg, mit írsz bele, mert aztán nemigen módosítható! [szerkesztés]Kapcsolódó videók [szerkesztés]Kapcsolódó források, hivatkozások Alapítvány alapítása 6 egyszerű lépésben + 1-2 tipp egy alapítványi bejegyzésekben jártas ügyvédi iroda szerint Alapítványt is kezdd a startlapon, ahol sok hasznos összegyűjtött infót találsz majd Ingyenes jogszabálykereső az alapítványi szabályokhoz

ÉRDEKLŐDŐ – 02-06-2018, 17:32
SZIASZTOK! Olvastam ezt a alapítvány dolgot! mivel a szülőnknek nincs pénzük, mert írta már ezt többször is. olvastam ezt a Alapítvány dolgot! talán abból lehetne a költségeket fedezni ami kell , hogy Dávidhoz közelebb lehessen jutni. Ti mit gondoltok erről??? Mondjátok el véleményeteket! Én csak aggódók, szeretnék segíteni de ti is lássátok ,pénz nélkül nem megy! A adó 1% a alapítvány javára több mindenki oda is adná gondolom! Írjatok!!!! Édesapa mit gondol??? és ti többi olvasó?

Mr. Zaccmester – 02-07-2018, 01:12
Támogatom maximálisan!

ÉRDEKLŐDŐ – 02-07-2018, 16:46
kedves Édesapa! Nincs erről véleménye,hogy kellene egy alapítványt alapítani?

?
??????? – 02-07-2018, 21:58
??????????????????????????????????????? ???????????????????????????????????????
Édesapának!Támogatnám a Alapítvány létrehozását!

Visszatérő Olvasó! – 02-09-2018, 14:12
Tisztelt édesapa! régebb óta járok ide fel, mert érdekel a Dávid sorsa, szeretném ,ha megtalálnák már! sok mindenben gondolkodtam, és mások is, sajnos nem megy a ügy előre! 🙁 Én TÁMOGATNÁM a Alapítvány létrehozását! mert abból lehetne foglalkozni Dávid eltűnését is! És lehetne finanszírozni a nyomozókat és sok minden mást is! Úgy kell létre hozni azt a alapítványt,hogy a adónak a 1% oda lehessen majd ítélni! Van még egy gondolatom… Aki felajánlotta a 1 millió forintot, azzal beszélni kellene,és esetleg oda adná azt a pénz a alapítvány elindítására ami Dávid miatt jön majd létre, és ha megalakult már akkor abból lehet majd nagyobb összeget is felajánlani annak aki segít Dávid megtalálásában! Mást nem tudok ajánlani, mert ugye a szülőknek nincs saját tőkéjük erre! Megkérem a Édesapát,hogy reagáljon erre,és fejtse ki a véleményét! és az is aki ide jön fel olvasni, az írjon is! Látom egy valaki egyetért már! köszönettel, és kívánom,hogy haladjon a ügy előre,és Dávid legyen meg végre már !

Cukor – 02-09-2018, 15:29
Kedves szülők! Régóta csendes követője vagyok az oldalnak mert én sem tudok megnyugodni 🙁 Mikor elmeséltem a férjemnek az esetet, annyit fűzött hozzá hogy A barátnőt meg az exét megkeresném és addig ütném míg el nem mondja valamelyik mi történt, ha belehalnak is. Ha a mi gyerekünk nem lenne meg ennyi ideje, nem mindegy lenne akkor már nekem? 🙁 Az meg végképp kiakaszt, hogy ha Ági úgyis csak bunkózott Dáviddal aznap, úgy alakította az eseményeket hogy ne kettesben legyenek, ott meg mellőzte, akkor minek hívta el? Vagy ha érezte hogy változnak az érzései (ez egy lánynál óráról órára is bekövetkezhet), miért nem dobott egy SMS-t, hogy Bocsi, mégsem jó a mai nap. Mert akármi is történt, ha Dávid aznap nem megy ki a szigetre, ma otthon lenne a családjával.

Cukornak, Édesapának!
Visszatérő Olvasó! – 02-09-2018, 18:20
Igazat adok abban amit leírt ide! mi a véleménye arról,hogy lehetne létrehozni egy Alapítványt? És abból fedezni a felmerülő költségeket majd! és azt hiszem sok-sok valaki oda adná a adójának a 1% ,azért,hogy végre előrébb legyen a elrekedt ügy,és derüljön ki már mi is lett vagy van Dáviddal! Kérek szépen mindenkit,aki ide látogat a oldalra,az írjon ,és írja le a véleményét! köszönöm. Tisztelt édesapa! Kérem reagáljon a ALAPÍTVÁNNYAL kapcsolatban,hisz szerintem meg kellene azt lépni,létre kellene hozni!

Zsófi lehet a kulcs
Mr. Zaccmester – 02-09-2018, 22:31
Továbbra is azt mondom, hogy Zsófi lehet a megoldás. Szerintem Dáviddal baleset történt kábítószer által és mai napig nagyon hallgat a lány. Szoktak nagyon erős megérzéseim lenni emberekről, sokszor egy teljes név és életkorból le tudom írni egy ember személyiségét fotó nélkül is. Nem nevezem magam látónak és ilyen kóklereknek. Régen sokat meditáltam egy bizonyos időben és kifejlődött bennem egy ilyen érzékenység. Dávidról azt érzem egy nagy gyerek jellemileg. Nagyon nyitott a világ felé, és sokszor sajnos meg is tévesztették már naivitása miatt. Jó lelkű mindenkin segíteni próbáló srác, aki mindig meg akart másoknak felelni nyughatatlanul, nagyon vágyott az elismerésre, ő tipikusan az az ember szerintem aki extrán igényli a figyelmet és a gondoskodást. Nem igen ismer félelmet, és sokszor konokul dönt és valahol szerintem a végletekben gondolkodik, nincs nála igazán középút. Támogatom maximálisan az alapítvány létrehozását és teljes szívemből kívánom együtt érezve Önökkel, hogy valahogy Zsófiból sikerüljön kiszedni a mélyen eltitkolt részleteket. Hiszem és bízom benne, hogy menni fog. 32 éves srác vagyok, nincs feleségem se gyerekem, de Dávid eltűnése óta ismeretlenül is felkavar mindig a története, akárhányszor elolvasom. Nem hagy nyugodni engem sem az eltűnése így ismeretlenül is. 🙁 Hiszem, hogy hamarosan kiderül mi is történt igazából Dáviddal. Addig is kitartást Önöknek és soha ne adják fel a hitüket!

Kedves Mr. Zaccmester!
Visszatérő Olvasó! – 02-09-2018, 23:16
Nagyon is egyet tudok érteni Önnel vagy veled Kedves Mr. Zaccmester. A Édesapa azt írja, hogy minden nap ide feljön többször is… De akkor miért nem válaszol?? Lehet történt valami? És nem jön fel, és nem is látta azt amit írtunk? engem is aggaszt ez a dolog mi Dáviddal történt! Szeretném ha előrébb jutna a dolog,és meg is oldódna! Mivel nincs anyagi fedezetük Dávid szüleinek,ezért csak azt a egy megoldás létezhetne a ALAPÍTVÁNY létrehozása! ui: Tisztelt Mr. Zaccmester. lehetne nekem privátban pár kérdésem felé?egy email cím esetleg kaphatnék?

Pitypang – 02-10-2018, 07:26
Kedves szülők! Az Echo Tv-ben láttam a riportot tegnap Önökkel. Pár éve hallottam már az esetről. Rákerestem a hírekre, átnéztem itt az oldalukat. Rengeteg kérdés nyitott maradt az ügyben. Végigolvasva a hozzászólásokat azért látszik, hogy sok embernek élénk a fantáziája vagy sok NCIS-t néz. 2015 áprilisában Gyálon eltűnt egy fiú, Rinyu Patrik, mindenki szervkereskedelemről beszélt, már Ukrajnában is keresték az állítólagos tettest kamerafelvétel alapján, mígnem pár nappal később előkerült a szomszéd kútjából, ahova részegen esett bele. Egy bűncselekmény néha sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Én nem tudom, hogy a Margit-szigeten milyen maffiózok várnak az aktuális áldozatokra, de azt igen, hogy évekig, 2010-2012 körül minden gond nélkül végig tudtam sétálni hajnalban a kollégáimmal munkából hazafelé vagy befelé este 8 után… Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehetett a fiú külső körülmények, tettesek áldozata, de túl sok a kérdés és a gyanús jel a drogos banda körül. Ezek a fiatalok, akik már nem gyerekek, igenis közvetlenül vagy közvetve hozzájárultak Dávid eltűnéséhez! Decemberben Szolnokon belefulladt a Tiszába egy gimnazista fiú, napokig keresték. Utoljára a barátaival volt, buliból mentek haza. De valahogy senkinek nem tűnt fel, hogy nincs mellettük… Persze. persze. Ahogy feltűnt ez a drogos bandában is. Akinek vaj van a fején az a drogos Ági lehet elsősorban, ő biztosan többet tud, mint, amit elmondott, már csak a hozzáállása is erre mutat. Ő vajon átélt néhány álmatlan éjszakát az eset óta, mint Dávid szülei? A lélek ugyanis nem felejt, háríthatunk, ihatunk, drogozhatunk, de belül mindig ott lesz a válasz. Ami felszínre fog kerülni egyszer. Mindegyik havernak van felelőssége ebben az ügyben. Teljesen mindegy, hogy ők tették-e amit tettek, de az biztos, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy egy fiú nyomtalanul eltűnjön, és hazudozva a rendőrségnek tereljenek. Ha be voltak szívva, és ezért nem pontosak a vallomások, még gyanúsabb, ugyanis abban az állapotban sok dolgot csinál az ember, amire aztán nem biztos, hogy akar emlékezni. Ezek a ma már felnőttek, néha azért nézzenek a minta családi életük mellett (bár ki tudja ilyen előélettel..) tükörbe. Az is kérdés, hogy milyen barátnője volt Dávidnak drogos Ági. Valamiért azt érzem, hogy nem szerelmi szál volt ez, a raszta viselkedéséből mindenképp ez jön le. Eleve nem hívja meg a búcsú drogpartira az exét, ha szerelmes. (Hagyjuk, a barátok maradtunk süketelést..) Az viszont számomra nem elképzelhetetlen, hogy Dávid miatt ment oda a gyerek. Valamelyik gyerek kapcsolatban állhatott befolyásos vagy rendőr rokonokkal, hogy nem adták oda a kamerafelvételt? Igazából ez az egész ügy szempontjából kérdés, hogy ki maszatolta el az ügyet, amiért nem indulhatott forró nyomon a nyomozás, kutyákkal is akár. Ha akkor kutyával kimennek a rendőrök, már sokkal többet lehetne tudni. Bármi történt Dáviddal, előtte valaki elvette a cuccát tőle (az is lehet, ő tette), és a padra tette… hm.Utána akár kocsiba is tehették (itt viszont befigyelhet egy esetleges külsős szerepe, de valamiért azt érzem, ha így is történt, akkor is köze lehet a drogosokhoz.) Az biztos, hogy a föld nem nyelte el Dávidot. Ahogy telik az idő, sajnos egyre biztosabb, hogy ez a történet nem fog happy enddel végződni, pedig ezt kívánom a családnak, és megnyugvást. A közvetlen és közvetett bűnösöknek pedig álmatlan éjszakákat, és ne feledjék, hogy 10-20 év után is lehet egy bűncselekményért életfogytot kapni, mint a győri eset is bizonyítja. Ennek tudatában éljék az életüket, semmi sem marad büntetlenül (lelki értelemben főleg nem). Üdvözlettel Budapestről…

Cukor – 02-10-2018, 10:12
Az alapítványra reagálva: nekem úgy rémlik, van már valami hasonló jellegű társulás, esetleg a Csellengőknek vagy a Mindum Kinga eltűnt emberekért csoportnak nincs ilyen kötődése? Hogy ne kelljen újat bejegyeztetni, de lehessen valahová utalni, közleményben a nevével ami csak Dávid keresésére megy. Közben eszembe jutott még egy történet, pár éve Ongán (Borsod megye), eltűnt Lencsés Bence. Szintén egy társasággal volt kint a helyi bánya tavak partján, ahol jelen volt többek között a barátnője és annak új barátja. Bence azért ment velük hogy tisztázzák a helyzetet: most akkor vége van, mi van, kit választasz. Bence este nem ment haza. Keresni kezdték, a társaság tagjai lapítottak. Pár nap múlva a vízből előkerült a holtteste 🙁 Ekkor bevitték kihallgatni a jelen lévőket, akik szintén össze-vissza beszéltek, végül annyit beismertek hogy: hát megverték ugyan Bencét, persze a vízbe kerülésről nem tudnak semmit… Az édesanyja a facebookon annyit írt, az ő keze is meg van kötve, a hatóságok nem verhetik ki az igazat senkiből tehát ha nincs vallomás, akkor megreked a nyomozás és kész. Hozzátette, mikor nagy nehezen megkapta a jegyzőkönyvet, nagyon érdekes részleteket olvasott, de nem beszélhet róla… 🙁

Édesapának!!!
NEM SZÁMÍT – 02-11-2018, 16:46
Tisztelt mindenki! Én nem értem,hogy a édesapa miért nem válaszol a sok mindenkinek aki írt? Hisz ő érte ,és Dávidért vagyunk itt! Továbbra is aki ide látogat, KÉREM ÍRJON ide, és írja le a gondolatát!

Visszatérő Olvasónak
Mr. Zaccmester – 02-12-2018, 01:40
Az email elérhetőségem: bebolaci@gmail.com Remélem valahogy Zsófiból sikerül az édesapának, vagy más úton kiszedni az eltitkolt részleteket!

Mr. Zaccmester – 02-12-2018, 01:43
Szerintem az édesapának rengeteg dolga lehet, dolgozniuk is kell, megélni valamiből. Továbbá szerintem ő olyan ember, aki inkább egyben szeret bőven kifejtve több kérdésre válaszolni. Türelem, majd fog írni ha lesz hozzá ideje, és ereje!

Anonim – 02-20-2018, 18:44
szia édesapa! érdeklődni szeretnék ,hogy van.-e valami hír Dávidról? Látom elég régóta nem jár ide senki sem!Kihalt a oldal sajnálatos módon!

INCI – 02-22-2018, 12:03
Jó napot,jó estét, ! Tisztelt apuka! Szeretném kérdezni, hogy van.-e valami hír Dávidról? Látom sokan írtak már ide, de apuka még nem volt itt,nem válaszolt!Biztosan akik ide jönnek, és írnak, nagyon aggódnak Dávidért, és jól esne nekik pár szó is a apukától! Talán annyira nem elfoglalt, hogy tudjon válaszolni,ha már ide jönnek ,és itt együtt aggódnak, és szeretnének segíteni!

névtelen 02-22-2018, 12:04
Jó napot,jó estét, ! Tisztelt apuka! Szeretném kérdezni, hogy van.-e valami hír Dávidról? Látom sokan írtak már ide, de apuka még nem volt itt,nem válaszolt!Biztosan akik ide jönnek, és írnak, nagyon aggódnak Dávidért, és jól esne nekik pár szó is a apukától! Talán annyira nem elfoglalt, hogy tudjon válaszolni,ha már ide jönnek ,és itt együtt aggódnak, és szeretnének segíteni!

Hagyják már nyugton az apukát
Mr. Zaccmester – 02-22-2018, 16:48
Hagyják már nyugton Dávid édesapját! Ha lenne új fejlemény Dáviddal kapcsolatosan, már biztosan írt volna ide, vagy az internetes portálokon fent lenne esetleg hírként. Van elég gondja szerintem a családnak, majd ha lesz idejük és erejük úgyis fognak írni ide! Dávidért való aggódásból ne csináljunk már itt egó fényezést, szinte napi szinten az édesapát zaklatva! Én is aggódom Dávidért, több levélben is leírtam a nézeteimet, véleményemet, de ettől még nem kellene másokkal erőszakosnak lenni! Vagy szívből segít az ember, vagy azért, hogy népszerű legyen, és elmondhassa én segítek, de utóbbi nem szívből jön, és erre azt mondom, hogy kár a gőzért! További szép napot mindenkinek!

Mr.Zaccmester
Eric – 02-26-2018, 00:07
Ilyen stílusban egy nővel nem beszélünk semmilyen körülmények között! A Tiszteletet meg kell adni,és itt a pont! Szégyellje el magát,és kérjen Bocsánatot!

névtelen 02-27-2018, 01:20
Szerintem tisztelettudóan leírtam a véleményemet, hogy nem kell állandóan ide irkálni ugyanannak az embernek 2 naponta ugyanazokkal a kérdésekkel. Ha lesz fejlemény, vagy lesz ideje Dávid édesapjának biztosan írni fog ide. Nem hiszem, hogy lenne miért is szégyellnem magam. Én nem fogok itt személyeskedni senkivel, csak már nekem volt terhes, hogy ugyanaz az ember két naponta commentel és zaklatja Dávid édesapját itt. De végül is mindenkinek saját dolga mit tesz az életével. Szép estét!
csak 1 vélemény

Kinga – 02-27-2018, 16:19
Remélem, kiderül, mi történt Dáviddal. Szerintem a társaság ártatlan, az, hogy elszívtak többen egy füves cigit, attól nem kerülnek agresszív állapotba illetve nem fog nekik kiesni semmi emlékezet. Nem történt volna másképp, ha mondjuk csak isznak. Szerintem nem tehetnek Dávid eltűnéséről. Aki elszúrta a z egészet, az a rendőrség: nem keresték időben kutyákkal, nem kérték ki a kamerák felvételeit. Egyszerűen pancserok voltak, nem hinném, hogy el akartak volna tusolni bármit is. Emberrablásnak is elég furcsa helyszín és időpont lett volna. Szerintem Dávid észre vette, hogy elhagyta a tárcáját és telefonját, visszafordult megkeresni. Ekkor történt valami. Amit csak ő fog tudni elmesélni, ha előkerül. Esett már folyóba jó úszó, akinek sajnos már csak a testét emelték ki a vízből. Lehet, vele is baleset történt. Nem tudom, volt -e már ereje a szülőknek a rendőrség honlapján az azonosítatlan holtesteket? Sosem tudni.. 🙁

Demonboy – 04-21-2018, 02:13
Az elképzelésem szerint Dávid beeshetett a Dunába és a rajta lévő ruhája beakadhatott egy hajóba, ami kivitte valahová külföldre.

Laci – 04-22-2018, 01:03
Sajnos akármi is történt,már nem hinném,hogy kiderülne. 🙁

Demonboy – 04-24-2018, 13:01
Én arra is gondoltam, hogy Ági segített Dávidnak eltűnni valami miatt, bár ez hülyeség, de kitudja…

ggg – 05-21-2018, 03:37
Legyetek vegánok mindannyian 🙂

Anonim – 05-26-2018, 00:47
Lehetnek emberrablók, mert sok évvel ezelőtt amikor általános iskola alsó tagozatában jártam, az egyik osztálytársam beült egy kocsiba vadidegenek közé. Kisgyerek volt még akkoriban nem volt veszélyérzete. És a szülei vették észre, és ők is akadályozták meg, hogy elvigyék, elrabolják őt. Nem tudni kik voltak, mit akartak, mi lett velük. Lehettek emberkereskedők, pedofilok, de az biztos, hogy hátsó szándékaik voltak.

Kinga – 07-01-2018, 17:26
Ez csak urban legend…,hasonló bukkan fel időről – időre közösségi oldalon is.

Kékfény
Csillag – 07-03-2018, 01:27
Sziasztok! ma láttam a a tv.-be,hogy 10 éve eltűnt egy kislány ,és keresték mindig minden hol de, meg lett ,meg!és 10 év után újra be hívták a tanukat, és meghallgatták őket, és a egyik tanú által, meglett a kislány, de már nem élt! ha itt is rendesen foglalkoznának Dávid ügyével, és újra és, újra elő vennék, és kihallgatnák a tanukat lenne lehet valami belőle, amin ellehetne indulni!A föld nem nyelhette el csak úgy, meg kell találni a utat arra felé, hogy mi is történt, kellene a újságoknak írnia róluk, felhívás a tv-be, és mindent megmozgatni, hogy megtalálják a Dávidhoz vezető utat!

névtelen 08-07-2018, 11:42
Senki se jár már ide!

Pisti – 09-16-2018, 02:53
Sziasztok! Jár ide még valaki? Akkor jelezze! Dávidra gondolok,hogy mi történt vele? Olvastam,hogy a soroksári futónő gyilkosát 5 év után megtalálták..Na meg azt,hogy amikor nem ment haza,már másfél 2 óra múlva kutyákkal vonultak ki keresni, és a kutya megtalálta. Akkor hol van itt a igazság? Dávidnál ez miért nem történt meg? Valami nagyon gyanús nekem ,és akik igazán tudhatják mi is történhetett akkor ott,az azzok mind hallgatnak,miért? Van már valami hír Dávidról?Már nem keresik?

12345 – 10-21-2018, 03:20
??? Lehet Dávidot is Viziviczkiék intézték el mint sok mindenki mást..

Mimóza – 10-26-2018, 02:04
17 éves labdarúgó, Strehó Gergő február 11-én este fél 10 körül tűnt el nyomtalanul. Aznap egyik osztálytársával szórakozni indult a Mogyoródi úti középiskolai kollégiumból. A szórakozóhelyre, ahova tartottak, még nem lehetett bemenni, ezért Gergő inkább hazaindult. Barátja az Árpád híd budai hídfőjénél látta utoljára, azt hitte, a fiú taxiba ült és hazament. Később osztálytársa hiába próbálta hívni, nem vette fel a telefont, amely hajnalban már ki sem csörgött. A keresés először Strehó Gergő lakhelyén, a Nógrád megyei Szécsényben kezdődött. A rendőrök meghallgatták a családtagokat, majd sorra vették azokat, akik utoljára találkozhattak Gergővel. Azonban hiába kérdezték ki a fiú ismerőseit, a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek biztonsági embereit, a környékbeli boltok alkalmazottjait, az aznap dolgozó taxisofőröket és az éjszakai buszok vezetőit is, a keresés nem vezetett eredményre. A nyomozóhatóság ezek után közigazgatási eljárásban vizsgálta az eltűnést, mivel a rendőrség akkori tájékoztatása szerint a széles körű adatgyűjtés során nem merült fel annak a gyanúja, hogy a fiatalember bűncselekmény áldozata lett. Édesapja szerint ugyanakkor az akkori rendőrség nem tett meg mindent a megtalálása érdekében. Szerinte íróasztal mögül intézték a dolgokat, és „komolyabb hozzáállással” kellett volna nyomozni. -AZ ÉJSZAKA URÁNAK LETARTÓZTATÁSA UTÁN VETTÉK ELŐ ÚJRA AZ ÜGYET Gergő eltűnését hat évvel később, 2012 nyarán kezdték újra vizsgálni, miután Vizoviczki Lászlót és több magas rangú rendőri vezetőt 2012. május 31-én őrizetbe vettek. Az eset ugyanis annak a szórakozóhelynek a közelében történt, amelynek Vizoviczki volt a tulajdonosa. Márpedig a vállalkozó remek összeköttetései révén egészen letartóztatásáig és birodalma megtépázásáig el tudta érni, hogy szórakozóhelyeit ne zargassák „feleslegesen” a hatóságok. A vád szerint Vizoviczki sérthetetlensége érdekében magas rangú rendőri vezetőket, illetve más hatósági embereket milliós összegekkel korrumpált. A Vizoviczki László nevével fémjelzett vesztegetési-korrupciós ügy vádirata szerint Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője, Hopka Lajos, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori irányítója, Kalmár Tamás, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetője, valamint Koblencz Attila, a BRFK volt felderítő nyomozója is milliós fizetést kapott a Vizó-birodalomtól, emiatt velük szemben vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Debreceni Törvényszéken jelenleg is eljárás zajlik. -TÖBB ELTŰNÉST IS VIZSGÁLTAK A RENDŐRÖK „Az a felelős rendőri magatartás, ha azokat az eltűnési ügyeket, amelyek a Hajógyári-szigethez köthetők, a szervezet leporolja, azaz újra megvizsgálja annak érdekében, hogy ne maradjon nyitott kérdés” – nyilatkozta még 2012 nyarán Fülöp Valter, a BRFK egykori bűnügyi helyettese Strehó Gergő, illetve a többi, gyanús körülmények között a Hajógyári-szigeten eltűnt vagy megölt fiatal kapcsán. Strehó Gergő után néhány hónappal később, 2006 júniusában hasonló módon veszett nyoma a szigetről egy másik labdarúgónak is. R. Zoltán eltűnése éjjelén adott magáról életjelet utoljára, amikor telefonon beszélt meg találkozót a barátjával, aki azonban hiába várta őt. Fél óra múlva már a telefonja is ki volt kapcsolva. A fiatalember szombaton még játszott hazai pályán a Gödöllő ellen, majd este szórakozni indult barátaival. A Hajógyári-sziget egyik diszkója előtt látták utoljára. A fiatal sportoló egy nemzetközi könyvelőcégnél dolgozott, eltűnése után családtagjai, barátai, ismerősei minden követ megmozgattak, hogy megtalálják. Mindhiába. A fiú holttestét másfél héttel később találták meg a Duna partján, a Batthyány tér környékén. Azonban hiába porolták le néhány éve ezeket az ügyeket, egyelőre nem került elő olyan használható információ, amely miatt nyomozást lehetett volna elrendelni. Strehó Gergőt például a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság továbbra is eltűntként keresi. -Egy, szintén a szigeten történt gyilkosság feltételezett felelősei azonban már bíróság előtt állnak. A vád szerint a Dokk diszkó két biztonsági embere a 21 éves H. Gézát megverte, majd testét a Dunába dobta. A fiatalember holtteste 2011. december 3-án került elő a sziget melletti Duna-szakaszon. Közigazgatási eljárás indult, de az ügyet a rendőrség 2012 június közepén újra elővette, mivel ellentmondások merültek fel a korábbi eljárás során, ráadásul a nyomozásba bevont fizikusszakértők szerint az áldozat önmagától nem kerülhetett a vízbe. A két kidobót, B. Ádámot és Z. Alfrédot 2012. július 26-án vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba. A Fővárosi Főügyészség pedig társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt ellenük vádat. A vádirat lényege, hogy Z. Alfréd és B. Ádám biztonsági őrök voltak a Hajógyári-szigeten található Dokk nevű szórakozóhelyen, ahol 2011. december 2-án a későbbi áldozat, H. Géza barátaival italozott. A 21 éves, ittas fiatalember a hajnali órákban véletlenül a vállával nekiment az egyik vádlottnak, aki erre fellökte a sértettet. Miután a fiatalember felállt és továbbindult, a kidobók úgy döntöttek, hogy ittassága miatt kikísérik a szórakozóhelyről. A vád szerint a fiút mindeközben szidalmazták, nadrágját lehúzva félmeztelenre vetkőztették, és a fagypont körüli hőmérséklet ellenére kivitték a szabadba. Ezután a parkolóban B. Ádám gyomron rúgta a sértettet, majd az eljárás során nem azonosított személyek is ütötték, rúgták úgy, hogy ezalatt a két vádlott a karjánál fogva tartotta őt. Az eszméletlen, félig meztelen fiatalembert ezután a biztonsági emberek egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták – áll a vádiratban. H. Géza holttestét másnap hozzátartozója találta meg. A sértett a bántalmazás miatt súlyos májsérülést szenvedett, de halálát a vízbe fulladás okozta. -Feltételezhető az is, hogy egy rendőrt is megöltek a Hajógyári-sziget környékén. Az utolsó információ a Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályán elsősorban kábítószeres ügyekkel foglalkozó nyomozóról az, hogy 1995. június 8-án reggel magához vette szolgálati fegyverét és iratait, majd elindult otthonról, és az Árpád híd felé vette az irányt. Szabó János zászlóst másfél hónappal később holtan emelték ki a Dunából. A helyszíni szemle során fulladásos halált állapítottak meg, azonban később kiderült, a zászlóst fejbe lőtték. Az akkori sajtóhírek szerint a legvalószínűbb, hogy kábítószeres ügyben ment a Hajógyári-szigetre, és drogkereskedők ölték meg. Mivel a rendőrök semmilyen nyomon nem tudtak elindulni, két éven belül, 1997-ben lezárták a nyomozást. Ez az ügy is Vizoviczki László letartóztatása után került ismét előtérbe, de a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint náluk végül nem indult nyomozás. Pedig a rendőr egykori főnöke, Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője is arról beszélt egy vele készült, néhány évvel ezelőtti interjúban, hogy az éjszaka császárának ügye felszínre hozhat olyan információkat, amelyek magyarázatot adhatnak a gyilkosságra, amelyben több szálat is vizsgáltak. Korábban annak is felmerült a gyanúja, hogy volt iskolatársa, az alvilágban jól ismert Ragyás Tóni sokat tudhatott a 26 éves rendőr megöléséről. Őt azonban erről már nem lehet megkérdezni, mivel 2003. augusztus 27-én a fekete sereg vezérének, Magyar Róbertnek az utasítására több lövéssel kivégezték. – -– Úgy tudom, már a rendőrség is vizsgálta a férfi által elmondottakat – árulta el az ügyvéd. A ValóVilágból megismert Novozánszki Fanninak tavaly novemberben veszett nyoma, eltűnését a szülei jelentették a rendőrségen. Pár nappal később már előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki azóta is a rácsok mögött várja, hogy döntsenek sorsáról. A gyanúsított tagadja, hogy megölte volna Fannit. Félelmetes egybeesés A jelenleg is börtönben ülő férfi további részleteket is elárult a társaságról, ezzel próbálva igazolni az állításait. – Az elítélt szerint az sem kizárt, hogy ennek a rossz hírű társaságnak köze lehet a Hajógyári-szigeten történt eltűnéshez is – mondta dr. Lichy József. Mint ismert, évekkel ezelőtt rejtélyes körülmények között tűnt el egy fiatal a Hajógyári-szigetről. Furcsa egybeesés, hogy pár hete a rendőrség új bizonyítékok alapján újra megnyitotta az ügyet, és jelenleg emberölés miatt nyomoznak. -Korábban a férfi azt vallotta, hogy az eszméletlen állapotban lévő lányt az autójába tette, majd pár száz méterre Fanni lakásától átadta őt két ismeretlen férfinak. Hogy ezután mi történt, arról állítása szerint nem tud. – A rab szerint a lány teste egy olyan társasághoz kerülhetett, akikről az a hír járja, ha kell, nyom nélkül eltüntetnek bárkit. Módszerük, hogy elégetik a testet – mondta Lichy József. – A rab elmondta, Fannit berakták egy autóba, és elhajtottak, hogy megszabaduljanak tőle. Valahol a határ környékén álltak meg – tette hozzá az ügyvéd, aki azonnal tájékoztatta a nyomozás vezetőjét az elhangzottakról -– Nemrégiben hívott egy férfi, aki azt mondta, mindenképpen beszélnünk kell – kezdte lapunknak dr. Lichy József, a család ügyvédje. – Sokkolt, amit mondott: „mindent tud Fanni ügyéről”. Elárulta, hogy börtönben van, így a beszélgetést a rácsok mögött tudjuk folytatni. Nem is volt kérdés, hogy meglátogatom. Pár nap múlva az ügyvéd bement a rabhoz, aki megdöbbentő információkkal szolgált. – Mint kiderült, nem én voltam az első, akit megkeresett: nem sokkal korábban a rendőrségnek is jelezte, hogy perdöntő információja van arról, mi történt Fannival. Elmesélte, hogy az éjszakai életben sokan ismerik azt a férfit, akit a lány megölésével gyanúsítanak. Állítása szerint mindenki tudta, hogy rajongott Fanniért, imádja őt, és csak magának akarja. A lány halála estéjén felment Fannihoz, intim kapcsolatba kerültek, ám valami balul sülhetett el. -Információnk szerint egy titokzatos, jelenleg a börtönbüntetését töltő férfi jelentkezett a rendőrségnél, valamint a Novozánszki család ügyvédjénél is, azt állítva, pontosan tudja, mi történt a lány halálának estéjén. Sőt, azt is elárulta, hol lehetnek Fanni maradványai. -Várok Véleményeket….

Kinga – 10-27-2018, 18:28
Nem zavar, hogy a másik – nagyon sajnálatos esemény – egy másik szigeten, szórakozóhely közelében történt? Teljesen más sztori…nem hinném hogy bárkinek a pesti éjszakából köze lenne Dávid eltűnéséhez.

Kingának válasz
Mimóza – 10-28-2018, 13:39
Tisztelt Kinga! Azoknak a emberei a Margit szigetre is jártak, és mégis mivel tudná megmagyarázni, hogy nyomtalanul eltűnt,semmi nyom nincs, és, akkor fentebb is többször lehetett olvasni, hogy nem nagyon foglalkoztak a rendőrök a ügyel, mint ahogy azt állították, hogy nincsenek kamerák a szigeten, és a többi dolog,mind arra utal,hogy igenis ennek köze lehet a Vizioczkiékhoz, hisz köztudott volt,hogy lefizették a rendőröket a magas rangú tiszteket, is. És ők tudnak nyomtalanul eltüntetni embereket! Lehet elgondolkozni….

Mimózának
Kinga – 10-28-2018, 17:52
Biztos tüntettek el embereket, akik az útjukban volt vagy balhéztak valamelyik szórakozóhelyén, és lefizettek rendőröket, hogy üzemeltethessék a klubokat, ezt nem kétlem. De hogy random fiatalokat, például Dávidot, aki lehet, hogy soha meg fordult a pesti éjszakában, feltételezem nem volt konkurens klubja, nem hajtott rá senki nőjére, nem küldte a NAV embereit rájuk stb. ami okot adott volna, hogy bármit is tegyenek vele .- ebben semmi ráció nincs. Még ha lány lenne és eladják prostinak, az elképzelhetőbb lenne. Bár jómagam gyakran megfordultam a Hajógyárin, nekem többnyire pozitív tapasztalatom volt a biztonságiakkal: Egyszer például a parkolóban az autónknak nekiment egy másik autó, kisebb kárunk keletkezett. A károkozó természetesen elhajtott, az egyik biztonsági lefotózta, mikor elhajtott és mondta, hogy tanúskodik is, ha kell. Az elképzelésemet, hogy mi történhetett, még 2018. februárjában leírtam. A rendőrök sajnos más esetekben is bénák, (vagy mivel felnőtt korúról van szó egyszerűen nem foglalkoztak vele forró nyomon) nem csak ez a két fiatal esete van, akik a két szigetről tűntek el nyomtalanul, hanem sajnos több,felnőttek is, az ország más részén is.

Kingának írom
Mimóza – 10-29-2018, 01:18
Nekem nagyon gyanús az, hogy nyomtalanul eltűnt, és még mindig semmi hír felőle! Azt gondolom, hogy ott a többiekkel ittak, és talán drogoztak is, amikor Dávid odaért már ott voltak többen is akiket nem ismert!Ági is ott volt akit ő barátnőjének nevezett, de a Ági nem is foglalkozott vele,amíg a volt barátjával volt elfoglalva végig, amikor elindultak a Arc kiállítására, akkor Dávid lemaradt,mert gondolom megsértődött nem tetszett neki az amit ott Ági tett! Fura,hogy hagyták azt,hogy elmaradjon és nem is keresték! Ha azok tettek volna valamit Dáviddal akikkel ment biztosan megtalálták volna már Dávidot! De szerintem ,ők csak ott hagyták és nem is törődtek vele,hogy mi lesz majd.. Dávid tehát ott maradt,és ki tudja merre ment vagy dühében mit csinált, mivel ittas is volt, meg lehet drog hatása alatt is volt csinálhatott akármit is. Arra gondolok, hogy épp a Margitszigeten volt Vizoviczki ember vagy emberei és össze találkoztak Dáviddal miként épp dühöng, és akkor bele kötöttek Dávidba, és majd ők eltüntették!Nem értem azt, hogy ki tehette másnap oda a személyi igazolványát a rendőrség elé a padra… Valaki direkt oda vitte, hogy Dávidnál ne legyen igazolvány,nagyon rejtélyes ez a egész már 9 év telt el, és semmi nincs,nem értem miért, nyomtalanul nem tűnhetett el.nem értem miért nem tesznek már valamit a Rendőrök,hogy nyomra akadjanak, bár sok idő eltelt, de akkor is amikor eltűnt fiatal volt még, és nem úgy kellett volna hozzá állni a dologhoz ahogyan tették anno. Dávid szülei is mondták, hogy nekik is feltűnt sok minden,hogy olyan mintha direkt nem akarnának foglalkozni a ügyel, és nem is akarnák megtalálni Dávidot! Kérték a Dávid szülei,hogy újból kérdezzék ki azokat akik a szigeten voltak,de nem történt meg a kikérdezés!A legtöbbet ők tudhatnak akik ott voltak, és mégse beszéltek,nem értem miért is!Szép napot!

Kinga – 12-29-2018, 19:11
Nyilván, ha valaki bántalmaz valakit (vagy aki tud a bántalmazásról) és elveszi az iratait, hogy az ne legyen a bántalmazottnál, azzal egyenesen a legközelebbi rendőrörs elé sétál és ott leteszi. Ez aztán logikus és hihető is egyben. 🙂 Igen, a rendőröknek komolyabban kellett volna kutatni, hiába már nagykorúról volt szó. Ha a többiek lelkiismeretét valami nyomná, szerintem már elmondták volna. Ha nem is rögtön, de az elmúlt lassan 10 évben biztosan. Olvass utána, többen tűntek el nyomtalanul,nem csak Budapestről, sok sok embert várnak haza. Csak bízni lehet abban, hogy mihamarabb viszont látják/hírt kapnak róla a szeretteik. nagyon nehéz lehet. 🙁

Afoyem – 03-10-2019, 01:01
https://ripost.hu/cikk-megtalaltak-a-10-eve-a-margitszigeten-elt-nt-fiut

Evi – 05-20-2019, 00:00
Kedves Mindenki! A Jakupcsek műsoron teljesen más elszomorodtam. Nem tudom elhinni, hogy ha valakinek szerető családja van, ne térne haza hozzájuk. De azt végképp nem tudom megérteni, hogy az emberekben semmi együttérzés nincs. Minden információ segítség lenne, akkor miért hallgatják el a szülők elől? Majd ha Áginak, vagy Zsófinak vagy bárki másnak gyereke lesz, kíváncsi leszek mennyire fogják félteni a gyereküket. Ha Ági is képes volt másnap elutazni és azóta se reagálni, mélységesen dühít….igen, lehet fiatalok voltak, nem volt felelősségtudatuk….bár én úgy gondolom, aki rendes nevelést kap, annak már 18 évesen nem így kéne a dolgokhoz hozzáállnia….és hogy bárki képes ennyi időn át információt elhallgatni….fáj, szörnyen fáj, hogy ilyenek az emberek. Az meg egyenesen rémisztő, hogy beteg, gyilkos, gonosz, rossz, bántó emberek között élünk, és hogy ennyi ember eltűnik a világban. :'( Egy egész család élete ment tönkre 10 éve, nagyon szeretném, ha minél előbb pont kerülne az ügy végére. A bizonytalanság valóban a legrosszabb dolog és az hogy az emberek így állnak egmáshoz. Nagyon remélem, hogy Zsófi vagy bárki megnyilik, aki tud bármit is. Másrészt valóban jó lenne tudni, hogy nézhet ki körülbelül 10 év után a fiú. Facebook-on én is kerestem és találtam hasonlóságot, de valószínű nem ő, különben már felvették volna vagy fel is vették ezzel a névvel előforduló felhasználókat. Én csak azt kívánom, hogy most már ne teljen el több év és megoldódjon ez az egész! Azt kívánom, hogy bárki bármit tud, adja a szülők, rendőrök tudomására.

DoGengszter – 07-02-2019, 16:47
Dávid még fent van a mY VIP-n

Vera – 07-24-2019, 23:13
https://index.hu/belfold/2019/07/24/hableany_aldozat_kutatas_holttest/ Dávid nincs köztük?

Fáncsi – 08-05-2019, 19:26
Jó estét! Még valaki egyáltalán szokott ide járni? régóta nincs nagyon ki írás! Vajon a rendőrség még foglalkozik a ügyel? Valaha lesz újbóli ki hallgatás azokkal akik akkor ott voltak? Nagyon olyan ez a egész,hogy mintha direkt nem akartak a rendőrök segíteni,mintha direkt át néztek volna ezen a ügyön!Felháborító,hogy eltelt 10 év és senki nem jelentkezett , és a kamerák felvételét is eltusolta a illetékes, a kutyás keresést se indította forró nyomon ,és akkor nagyon későn szinte feleslegesen nézte meg a Dunát a rendőrség 1 hónappal később 😀 😀 ! Induljunk már ki a Hableány áldozatait is már 2-3 nappal később mennyire messzire sodorta a víz! Teljesen nevetséges és felháborító,hogy ennyire nem foglalkoztak Dáviddal! Ennek biztosan oka volt!

Fáncsi – 08-05-2019, 19:35
2019. 06. 06. – 15:36 2019. 06. 06. – 17:49forrás: MTI Érdnél újabb holttestet találtak a Dunában Az egy hete történt dunai hajóbaleset tizennegyedik áldozata lehet az Érdnél most előkerült holttest – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel. -A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval -A Hableány áldozatain kívül hat másik holttestet is találtak a Dunában –

Sziszi – 10-28-2019, 23:11
Evi – 05-20-2019, 00:00 Kedves Mindenki! A Jakupcsek műsoron teljesen más elszomorodtam. Nem tudom elhinni, hogy ha valakinek szerető családja van, ne térne haza hozzájuk. De azt végképp nem tudom megérteni, hogy az emberekben semmi együttérzés nincs. Minden információ segítség lenne, akkor miért hallgatják el a szülők elől? Majd ha Áginak, vagy Zsófinak vagy bárki másnak gyereke lesz, kíváncsi leszek mennyire fogják félteni a gyereküket. Ha Ági is képes volt másnap elutazni és azóta se reagálni, mélységesen dühít….igen, lehet fiatalok voltak, nem volt felelősségtudatuk….bár én úgy gondolom, aki rendes nevelést kap, annak már 18 évesen nem így kéne a dolgokhoz hozzáállnia….és hogy bárki képes ennyi időn át információt elhallgatni….fáj, szörnyen fáj, hogy ilyenek az emberek. Az meg egyenesen rémisztő, hogy beteg, gyilkos, gonosz, rossz, bántó emberek között élünk, és hogy ennyi ember eltűnik a világban. :'( Egy egész család élete ment tönkre 10 éve, nagyon szeretném, ha minél előbb pont kerülne az ügy végére. A bizonytalanság valóban a legrosszabb dolog és az hogy az emberek így állnak egmáshoz. Nagyon remélem, hogy Zsófi vagy bárki megnyilik, aki tud bármit is. Másrészt valóban jó lenne tudni, hogy nézhet ki körülbelül 10 év után a fiú. Facebook-on én is kerestem és találtam hasonlóságot, de valószínű nem ő, különben már felvették volna vagy fel is vették ezzel a névvel előforduló felhasználókat. Én csak azt kívánom, hogy most már ne teljen el több év és megoldódjon ez az egész! Azt kívánom, hogy bárki bármit tud, adja a szülők, rendőrök tudomására

LR – 12-09-2019, 18:26
Egyszerűen hihetetlen hogy 10 év alatt nem jelentkezett egy szemtanú sem, vagy akar az, aki leadta a pénztárcát. Gondolom belenézett azért, hogy mi van benne,látta hogy iratok, így valakinek szüksége lehet rá. De hogy ne hallott volna Dávid nevéről, ez nekem nagyon fura. És a csupa csupa dühítő körülmény, hogy a rendőrség ennyire teszetosza, hogy nem nézi meg egyből a térfigyelő felvételeit…nagyon sajnálom a családot, borzasztó lehetett ez a 10 év bizonytalanságban. – Sok erőt és kitartást kívánok Önöknek, bízom benne, hogy az ügy végére pont fog kerülni.

Válaszolnék LR.-nek. K.K – 12-15-2019, 23:27
Nagyon sokat gondolkodtam már Dávid fura eltűnésén. Miért nem akarták a rendőrök a kamera felvételeket vissza nézni? Miért mondták azt,hogy nincsenek kamerák,mikor köztudott,hogy van több is? Miért csak 3 nap után vették fel,hogy eltűnt,és miért nem keresték kutyákkal forró nyomon? Miért nem lehetett azokat rendesen kihallgatni,akik ott voltak a szigeten vele? Kizárt dolognak tartom,hogy ők semmit se tudnak… Nagyon sok év telt el, és fura az,hogy semmire se jutottak, de az még furább,hogy egyetlen egy tanú se senki se jelentkezett aki valamilyen formában tudott volna segíteni. És biztos forrásból tudom,hogy ha a kamera felvétel már letörlődött, de van akkor is lehetőség arra,hogy vissza lehessen keresni, és megnézni,de valamilyen okból kifolyólag olyan ez a egész,mintha direkt kész akarva nem akartak volna segíteni a rendőrök. És az még furább,hogy el telik egy hónap ami rengeteg idő, és majd EGY HÓNAP UTÁN NÉZIK ÁT SZONÁRRAL A DUNÁT A ORSZÁG HÁZIG!!! – Oh Istenem,mikor a Duna sodródik,már akár pár nap alatt oly messzire sodorhatta a víz,hogy akár elhagyhatta Budapestet is. Nem 1 hónap után kellett volna át nézni,hanem akkor még mikor csak pár napja tűnt el. Valahogyan azt érzem,hogy a rendőrök nem is igazán akarták megtalálni… keresni őt…. DE mindenképpen ki kellene derülnie mi is történt Dáviddal. És aki majd félt,és nem beszélt… akkor majd csak egyszer beszélni kezd,és kiderül minden! Sok kitartást kívánok Dávid szüleinek! Mozgassanak meg mindent,és érjék el,hogy újra nyissák a aktát, és foglalkozzanak Dáviddal is, mert egy focista fiú aki eltűnt annak is 2018-ba újra nyították a aktáit… – Emberölés miatt nyomoznak a Hajógyári-szigeten tizenkét éve rejtélyesen eltűnt fiatal focista ügyében Emberölés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást néhány hete a Hajógyári-szigeten 2006 februárjában eltűnt 17 éves focista, Strehó Gergő ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, az eljárás megindítására azért került sor, mert a rendőrök olyan adatok birtokába jutottak, amelyek a rejtélyes eltűnés megoldásához vezethetnek. A 17 éves labdarúgó, Strehó Gergő 2006. február 11-én este fél 10 körül tűnt el nyomtalanul. Aznap egyik osztálytársával szórakozni indult a Mogyoródi úti középiskolai kollégiumból. A Hajógyári-szigeten található Studio diszkóba, ahova tartottak, még nem lehetett bemenni, ezért Gergő inkább hazaindult. Barátja az Árpád híd budai hídfőjénél látta utoljára, azt hitte, a fiú taxiba ült és hazament. Később osztálytársa hiába próbálta hívni, nem vette fel a telefont, amely hajnalban már ki sem csörgött. A keresés először Strehó Gergő lakhelyén, a Nógrád megyei Szécsényben kezdődött. A rendőrök meghallgatták a családtagokat, majd sorra vették azokat, akik utoljára találkozhattak Gergővel. Azonban hiába kérdezték ki a fiú ismerőseit, a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek biztonsági embereit, a környékbeli boltok alkalmazottjait, az aznap dolgozó taxisofőröket és az éjszakai buszok vezetőit is, a keresés nem vezetett eredményre. VIZOVICZKI LETARTÓZTATÁSÁIG AZ AKKORI RENDŐRSÉG “ELFELEJTETT” NYOMOZNI A nyomozóhatóság ezek után közigazgatási eljárásban vizsgálta az eltűnést, mivel a rendőrség akkori tájékoztatása szerint a széles körű adatgyűjtés során nem merült fel annak a gyanúja, hogy a fiatalember bűncselekmény áldozata lett. Édesapja szerint ugyanakkor az akkori rendőrség nem tett meg mindent a megtalálása érdekében. Szerinte íróasztal mögül intézték a dolgokat, és „komolyabb hozzáállással” kellett volna nyomozni. Gergő eltűnését hat évvel később, 2012 nyarán kezdték újra vizsgálni, miután Vizoviczki Lászlót és több magas rangú rendőri vezetőt 2012. május 31-én őrizetbe vettek. Az eset ugyanis annak a szórakozóhelynek a közelében történt, amelynek Vizoviczki volt a tulajdonosa. Márpedig a vállalkozó remek összeköttetései révén egészen letartóztatásáig és birodalma megtépázásáig el tudta érni, hogy szórakozóhelyeit ne zargassák „feleslegesen” a hatóságok. Strehó Gergő eltűnése mellett több, a Szigeten történt rejtélyes halálesetet is megvizsgált a rendőrség, ám ezek az eljárások nem igazán vezettek eredményre: Haraszti Géza feltételezett gyilkosait a bíróság felmentette, Rajnay Zoltán ügyében pedig vádat sem emeltek. Vizoviczki birodalmában több rejtélyes eltűnés és haláleset történt. Fotó: PS MEGÖLHETTÉK A HAJÓGYÁRIN ELTŰNT FIÚT Kedves valaki, aki lassan 10 éve őrzöl egy titkot. Te vagy az, aki tudod a kérdésekre a választ. Te vagy az, aki hosszú ideje tudsz valamiről, amiről senki vagy csak nagyon kevesen. Mi ez a dolog? Tudod, hogy mi történt 2006. február 11-én éjjel Strehó Gergővel. Lehet, hogy te tettél valami szörnyű dolgot, és teszel azóta is, vagy lehet, hogy csak láttál valamit, ami kulcsfontosságú és elhallgatod. Egy biztos. Mindkét esetben rendkívül nagy hibát követtél és követsz el. Lehet, hogy még sincs késő. Bármilyen szörnyű dolgot is követtél el, vagy csak elhallgatod, amit tudsz, még mindig jóvá teheted. Olyan kulcs van a kezedben, amivel rendkívül jó dolgokat tehetsz! Jót tehetsz Gergővel azzal, hogy nem hagyod a semmibe veszni. Jót tehetsz egy anyával, apával, szerető családdal és barátokkal, hogy válaszokat adsz kérdéseikre. Hitet adhatsz az embereknek azzal, hogy egy ilyen reménytelennek tűnő ügyet megoldasz. Ne félj, tegyél és adj csodát az embereknek! Nincs késő, hogy jóvá tedd a dolgokat – ezt a szívszorító üzenetet tette közzé az egyik közösségi portálon Strehó Gergő testvére az eltűnés után tíz évvel abban a reményben, hogy talán valaki megszólal az esettel kapcsolatban. Nos, nem tudjuk, hogy történt-e ilyen, de az tény, hogy információink szerint néhány héttel ezelőtt emberölés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Strehó-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Úgy tudjuk, az eljárás megindítására azért került sor, mert a nyomozók olyan adatok birtokába jutottak, amelyek segíthetnek a rejtélyes eltűnés megoldásában. Megjegyzendő, hogy a Hajógyári-sziget egykori urának, Vizoviczki Lászlónak a védelmét az éjszakai életben jól ismert és az alvilágban széles kapcsolatrendszerrel rendelkező Tanyi György látta el a tragédia idején. Az a Tanyi György, akinek, miután jogerősen elítélték a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlet ügyében, megeredt a nyelve és terhelő vallomást tett megbízójára, Portik Tamásra. Megírtuk azt is, hogy Radnai László után ő a második olyan, egykoron jelentős befolyással rendelkező bűnöző, aki segíti a rendőrök munkáját, és aki a volt keresztapához hasonlóan rengeteget tudhat a rendszerváltás utáni Magyarország legsötétebb eseményeiről, azaz, ha más ügyekben is beszélni kezd (vagy kezdett), akkor több olyan gyilkosság és leszámolás végére pont kerülhet, amiket eddig nem sikerült megoldania a hatóságoknak. Így tehát még az sem elképzelhetetlen, hogy Tanyi Strehó Gergő ügyében is rendelkezhet bizonyító erejű információkkal… AZ ALVILÁG TITKAI 2018-09-17

Andrea_1980 – 01-12-2020, 13:31
Kedves Joli és József, immár 10 éve, hogy értetlenül, dühösen, de reménykedve követem a Dáviddal kapcsolatos híreket. Nem hiszem, hogy tudok olyan tippet írni, ami még ne jutott volna az Önök eszébe, de hátha…; A rendőrség hivatalból nem rendelheti el a barátok, különösen Ági poligráfos hazugságvizsgálatát? Ha esetleg erre az a válasz, hogy nem, mert nincsenek semmivel sem gyanúsítva (gondolom, közigazgatási eljárás keretében történt a nyomozás), akkor nem lehet ezt megoldani egy feljelentéssel? Emberrablás vagy annak kísérlete stb. A rejtély megoldása ott van a lányban, amit jópár eldöntendő kérdéssel ki lehetne belőle szedni, akkor is ha hazudik. (Hiszen ez a vizsgálat lényege.) Tisztelettel, Andrea

Kacs3003 – 02-15-2020, 10:23
Üdvözlet Ackermann Családnak, Az esetleg nem jött még szóba, hogy csónakkal vagy hajóval vitték valahová Dávidot, és ezért nincs semmi nyom?? Szerintem nem akart a társasággal tartani, ezért maradt le, vagy fordult vissza. Mindenesetre érdekes egy történet. Minden jót, és kitartást!

Kacs3003 Válasz
Kira – 02-19-2020, 01:45
Szia. Igazad van! Én gondoltam erre amit írtál. Tele van rejtéllyel ez a egész történés. A miérteknek a miértjét jó lenne tudni… Rendőrség is ludas a dologban.

Rock – 02-24-2020, 16:40
Üdv mindenkinek, A hajós/csónakos megoldás nekem is eszembe jutott mint lehetséges megoldás. Dávid akár egy szerencsétlen dulakodás/lökdösődés áldozatává is válhatott. Úgy tudom a barátnője előző barátja is velük volt aznap este. Nem akarok gyanúsítgatni, de gondolom nem különösebben kedvelték egymást. Lehetséges, hogy Dávid elesett és beverte a fejét. A fiatalok alkohol hatása alatt nem merték kihívni a rendőrséget és inkább elrejtették Dávid testét a Szigeten. Még aznap éjjel segíséggel visszatértek és hajón/csónakon elvitték Dávidot a Szigetről. Ez mind csak spekuláció a részemről, de minden esetre az, hogy valaki köddé váljon a Margit szigeten az számomra elég hihetetlen. Remélem egyszer kiderül az igazság.

névtelen 03-13-2020, 00:40
Tudom hogy ilyet nem illik ideírni, de hátha ezzel a lehetőséggel ki lehetne zárni bizonyos körülményeket, de nincs arra lehetőség, hogy a szülők felvegyčk a kapcsolatot a környező országokkal, és DNS minta alapján a Dunában talált ismeretlen holttesteket megvizsgŕlják. Sajnos nem tudom mi ennek a menete, csak hangosan gondolkodom. Borzasztó lehet ez a tétlenség, sok erőt a szülőknek! 🙁

Kira – 05-24-2020, 00:05
Sziasztok! Nagyon szomorú dolog,hogy a rendőrök nem nyomozták ki rendesen mi történt Dáviddal. És remélem egyszer hamarosan kiderül. Nem tudom el hinni,hogy senki se tud semmit,hogy csak úgy nyomtalanul tünt el… Ti mit gondoltok?

Gangster – 05-27-2020, 17:32
https://index.hu/belfold/2019/07/24/hableany_aldozat_kutatas_holttest/ Dávid nincs köztük?

Ackermann Géza – 06-24-2020, 16:45
ACKERMANN JÓZSEF JÁR MÉG IDE ?

…………&&&& – 06-26-2020, 01:45
Te ki vagy Géza? Lehet jar ide Józsi, de írni nem ír.

névtelen 07-26-2020, 01:06
Sokszor jut eszembe David. Vajon hová tünt? Miért nem veszik elő újból a ügyet? Valaki,valakik,tudhatják… De homály fed mindent. Várom a napot,hogy kiderüljön minden.

Mnvbkhg – 11-03-2020, 23:15

Rekonstruálták a Balatonnál talált koponyát – nem kislányt, hanem fiút keresnek a rendőrök

Ackermann József – 11-06-2020, 19:03
Kedves olvasók, hozzászólók, üzenetet írók! Igen mindennap megnézzük Dávid eltűnését, keresését terjesztő honlapunkat. Sajnos nem tudunk új információkat. Nagyon köszönjük mindenki üzenetét, hozzászólását, mert ez azt jelenti, hogy nem merült feledésbe Dávid története, és vannak, akiket érdekel mi történhetett vele. Amit biztosan tudunk, hogy sosem adjuk fel!!!! A Balaton közelében, Szántódpusztánál talált csontokkal kapcsolatban MI KERESTÜK MEG a rendőrséget, mivel a megadott adatok alapján (10-18 éves fiú, 20 éven belül történt halál) egy DNS összehasonlító vizsgálat indokolt, SZERINTÜNK. Az illetékes kapitányság VÁRJA, hátha valaki felismeri az általuk készített, feltételezett kinézet alapján az eltűnt fiút. NEM ÉRTJÜK, miért nem ők keresik meg a rendelkezésre álló adatokkal az azokhoz illő eltűnt gyerekek hozzátartozóit? Nincs belőlük olyan sok, hogy ez elakassza a szervek működését. Nos, MI MEGKERESTÜK az üggyel foglalkozó illetékeseket és most várunk. 11 év 1 hónap és 26 nap várakozás után 2-3 hét kevésnek tűnik, mire megtudjuk Dávid az vagy sem, de ez a 2-3 hét most ebben a percben iszonyú lassúnak tűnik. Ha valami biztos eredményre jutunk ebben, tudatni fogjuk. Addig is nagyon köszönjük mindenkinek az együttérzést, a biztatást, az ötleteket. Továbbra is kérjük mindenki ossza meg, terjessze honlapunk címét, hogy minél nagyobb körben tudjanak róla, egyszer eljut olyanhoz, aki tud valamit, vagy megszólal a lelkiismerete olyannak, aki eddig elhallgatott valamit. Köszönjük!!! Az Édesapa és az Édesanya

Ackermann József – 11-06-2020, 19:07
Szeretnék kérni mindenkit, hogy a Dávid keresését terjesztő facebook oldalt is osszák, osszátok minél szélesebb körben. https://www.facebook.com/Ackermann-D%C3%81VID-ot-keress%C3%BCk-417726864930735 Köszönjük szépen!!! Az Édesapa

Hun Buda – 11-08-2020, 00:34
Kedves Édesapa Édesanya! Terjeszteni fogom a Honlapot, és a Facebookon található oldalt is! Legjobbakat kívánom.

névtelen 12-16-2020, 01:14
Kedves Édesapa. Szeretném megkérdezni, hogy a DNS vizsgálatnak a eredménye megérkezett már? Köszönöm. Mindig gondolok Dávidra.

Boglárka – 01-23-2021, 19:49
Már akkoriban is hallottam Dávid eltűnéséről, és a Csellengők adásra is emlékszem… Aztán nemrégiben újból eszembe jutott az ügy, mert néhány éve oda járok futni a szigetre és leesett, hogy ott történt az egész… 🙁 Pontosan ismerem a helyet és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy tűnhet el onnan valaki nyom nélkül… Nem tudom, hogy a fent említett szántódpusztai nyom hozott-e eredményt, de akármi is van, nagyon sok erőt kívánok a szülőknek!!!

Kedves Boglárka!
névtelen 01-24-2021, 02:32
Szép hajnalt. Végre egy normális hozzászólás ! Többi idióta irományokat ki kellene törölni. Egyet értek veled… nem értem én se, hogy tűnhetett el nyom nélkül. Lehet be ült egy kocsiba vagy bele tették erőszakkal, és elvitték. Ugye a kamerák nem lettek vissza nézve. Nekem egy ismerősöm azt mondta aki érti is a dolgát számítástechnika terén, hogy akkor is vissza lehet hozni a kamera felvételeket ha már eltelt az a 7 nap mert ha törli is akkor is még tárolódik…

Whiskey – 01-30-2021, 15:21
Dávidon kívül vannak még más eltűnt személyek, akiknek a Margit-szigeten veszett nyoma? Korábban lehetett hallani rejtélyes körülmények között eltűnt, vagy éppen a Dunába fulladt fiatalokról, akik a Hajógyári-szigethez voltak köthetőek, de én személy szerint nem hallottam Dávidon kívül más személyről, aki a Margit-szigeten tűnt el. Nagyon különös eset, kevés a nyom és nagy a bizonytalanság. A fiúnak csak a telefonja és a pénztárcája került elő a személyes irataival. Úgy gondolom, hogy valaki szándékosan vette el ezeket a holmikat Dávidtól és nem hinném, hogy a fiú saját maga veszítette csak úgy el. Elvégre mobiltelefon nélkül nem lehet bemérni a tartózkodási helyet, a személyes iratok hiánya pedig megnehezíti az azonosítást. Egy biztos, a fiú nem válhatott köddé. Ha a szigeten nem találták meg, akkor valahogy kijutott, vagy kijuttatták onnan. A kérdés az, hogy élve, vagy..

Whiskey.-nek…
Furalány – 02-02-2021, 01:23
Szia! Nagyon érdekes dolgokat írsz, hogy csak nem tűnhetett el nyom nélkül . Én is azt gondolom, hogy valaki vagy valakik direkt vették el Dávidtól a iratait meg a telefont is.Tudod nem is kezték el öt időben keresni, nem mentek ki kutyákkal, nem lett a kamera se vissza nézve…nekem nem tetszik ez a egész dolog. 8 an voltak a szigeten…azt senki se tud semmit mi ,hogy történt hm…ez se tetszik. Zavaros itt minden.Aztan amikor eltünt Dávid a egyik lányt akit a Dávid barátnőjének nevezett másnap hagyták elutazni a rendőrök külföldre,fura ez is…meg minden. Időd van olvass itt vissza sok mindent megtudhatsz… Remélem megtudjuk mi történt. Volt egy eset, hogy nemrég a találtak csontokat ami kb 20 éve lehetett es fiúé volt DNS mintát is vettek,hogy esetleg nem e Dávid volt…de azóta semmi hír. Dávid szülei se írnak róla,hogy mi is van lett a DNS eredménye.

Furalánynak
Whiskey – 02-02-2021, 22:51
Szia! Igazad van, ez az egész történet nagyon zavaros. A szülők elmondása szerint a rendőrség sorozatos hibákat vétett a nyomozás során…mintha nem is igazán akartak volna segíteni megtalálni Dávidot. Nekem mégis leginkább a fiú pénztárcájának előkerülése az egyik legfurcsább. Valaki, vagy valakik leteszik a tárcáját az irataival a szigeten lévő rendőrségi épület elé. Ez nekem azért is fura, mert kevesen tudnak a rendőrségi épületről a Margit-szigeten, mert elég félreeső helyen van. Talán azok ismerhetik jobban a helyet, akik rendszeresen járnak futni a szigetre (ha jól emlékszem a futópálya egy szakasza pont a rendőrségnél halad el), vagy talán még azok, akik régóta rendszeresen kijárnak a szigetre és ismerik minden zugát. Azt akarom ezzel mondani, hogy szerintem a pénztárca nem úgy került a rendőrség előtti padra, hogy egy járókelő/ turista megtalálta és becsületesen elvitte a rendőrségre, hanem szerintem szándékosan rakták le a rendőrség elé…mégpedig az a valaki, vagy valakik, akiknek közük van Dávid eltűnéséhez. De miért pont oda? Ez egy kicsit nekem olyan, mintha szándékosan fel akarták volna hívni a figyelmet a fiú eltűnésére… Vagy csak figyelemelterelés volt az egész, hogy a rendőrség azt feltételezze, hogy semmi extra, csak egy szétszórt tini elveszítette az iratait és majd jelentkezik értük valamikor…

Whiskeynek
Furalány – 02-06-2021, 00:57
Szia. Teljesen egyetértek veled. Ugyanis nekem is az jutott eszembe, hogy direkt tette vagy tették oda a pénztárcáját a Rendőrség elé. Pontosan azt gondolom,hogy amit te is, hogy akiknek köze volt a Dávid eltűnéséhez. A rendőrség olyan volt , mint aki időt húz, és meg se akarja találni. Fura,hogy eltelt 20 év és semmi nyom senki nem látott semmit vagy nem akarnak beszélni. Akik akkor ott voltak a mólon 7 en Dáviddal 8 tán és egyik se tud semmit se hmm. Sőt 2 féle verzió született a elmondásuk szerint….melyik a igaz? Rendőrség miért nem vitt ki kutyákat keresni? Miért mondta,hogy kamerák nincsenek a szigeten? Igazad van csak az tudhassa,hogy hol van ott rendőrség aki jól ismeri a szigetet. Sok dolog arra utal, hogy nem is akarták megtalálni Davidot vagyis a rendőrség nem…de miért? Akit Dávid barátnőjének mondott az nem is akart segíteni még a telefonszámát is megváltoztatta és a facebook-on meg felfüggesztette magát. Milyen szerelem ez? A lány a szigetre hívta a volt pasiját is. Lehet nem is tudott erről Dávid,csak ott szembesült a dologgal. Több mint valószinű, hogy italoztak vizi pipáztak a pipába volt fű szerintem na meg lehet mások vittek meg valami tudatmódosító szert, aztán kinek, hohy hatott… Lehet Dávid nem is tudott magaról, mert a szerek hatása alatt állt. A Dunát is több hét után nézték meg a Országházig…nevetséges, addig messze sodorhatta a ár vagy bele akadhatott valamibe ami ki tudja hova sodorta de az is lehet, hogy kocsiba tették őt majd elhagyták a szigetet…nem tudni mi lett vele. Sok a kérdőjel. Jó lenne már ha valaki valakik elkezdenének beszélni.

Kinga – 02-26-2021, 14:12
A Netflix vagy az HBO készíthetne filmet Dávid eltűnéséről. Hátha az ő megkeresésükre mégis eszébe jut a társaságnak valami használható infó.

regike – 09-06-2021, 14:54
Kedves Ackermann család! Már rég kikívánkozott belőlem e gondolat; A facebookon található egy Ackermann Dávid nevű felhasználó. Piros pólóban, szőke hajjal és piros pohárral a kezében, úgy fest mintha egy étterembe/vendéglőbe készült volna a fotó. 1, 2013-ban posztolt utoljára, ekkor még nagyjába hozták le a cikkeket/riportokat/interjúkat arról, hogy szeretett gyermekük azóta sem jött haza. 2, Durván nagy a hasonlóság Dávid és a képen szereplő férfi közt 3, valószínűleg ez már egy inaktív fiók évek óta, és nem magyar bejegyzéseket posztolt, ebből következik elméletem, hogy egészen 2013-ig volt életben az egyetlen eltűnt A. Dávid ? Ki a képen szereplő férfi, hogy ennyire nagy hasonlóság ? Miért posztol egy magyar nevű facebook felhasználó, magyarnak tűnő férfi értelmetlen, semmitmondó hírvideókat, teljesen más nyelven mint mondjuk angol, német, vagy magyar..? Esetleg valaki próbálkozott már vele, felvenni a kapcsolatot a gyanús profillal ? Ui.: Elnézést kérek ha felzaklattam a családot, egyszerűen nekem ez a gondolatmenet jutott eszembe már jó pár hónapja. Üdv Dél-Pestről!

Gangster – 09-11-2021, 15:58
Már 12 éve….
gondolat

Buki – 09-13-2021, 22:38
Valahogy én végig azt gondolom hogy az a társaság, barátnő stb tudnak valamit vagy titkolnak…

Ildikó – 10-31-2021, 19:02
Kedves Ackermann család! Nagyon sajnálom, ami Dáviddal történt, és nem tudom megérteni, hogyan lehetséges, hogy 12 éve semmi hír róla. Elolvastam, illetve megnéztem minden felvételt az eltűnésével kapcsolatban. Egyetemisták nyilatkozták, hogy amikor találkoztak Dáviddal, félmeztelen és elég rossz állapotban volt. Na, most én azt nem értem, hogy még ha el is utasította a segítséget, miért nem hívtak rendőrt vagy a segélyhívót? Csak annyi lett volna, hogy betelefonálnak, és elmondják, hogy van a szigeten egy fiú, aki rossz állapotban van. És ne mondja senki, hogy ilyen nincs, mert van. Én és 2 barátom tettünk már ilyet. Sokszor csak egy hajszálon múlik egy élet. És ne felejtsük el, hogy ott a Duna. Elhiszem, hogy tudott úszni, de higgyék el, hogy aki vmilyen szer hatása alatt áll, annak teljesen mások a reflexei, illetve sokkal vakmerőbb ilyenkor az ember. Nekem az a véleményem, hogy a Dunában lehet, de ne legyen igazam, nagyon ne! Kitartást és megnyugvást kívánok a családnak!

Attila21 – 11-24-2021, 01:49
Kedves Ackermann Család! Pár hónapja tudtam meg ezt a tragédiát. De őszinte legyek? Dávid él valahol. Ne adják föl soha! A szeretet ami a szívükben van Dávid iránt az majd egyszer utat tör és Dávid hazamegy! Az örök remény mindig a szívükben legyen. Faluban élek messze Budapesttől de sokat járok a városban de még vidéken is nagyon sas szemekkel figyelek minden embert. Hátha… Nagyon de nagyon szeretnék segíteni. Én tényleg érzem hogy valahol, de él. Ez lebegjen a szemük előtt. 20 éves vagyok és attól függetlenül hogy tízen akárhány év eltelt és nem ismerem de szivem kötelességének érzem azt hogy segítsek. Higyjék el meg lesz egyszer! Hogy mikor? Nem tudni. De a szeretet mindig győz. Ebben hinni kell. Csodákra képes–

Guppie – 12-05-2021, 10:30
Lehet hülyeség, de találtam egy 29 éves svájci rajzost akinek a neve egyezik és a gamerkedéshez köze van. A 2010-es mappa elég sok aggasztó öngyilkos témájú rajzot tartalmaz. Van egy érzésem,hogy ez nem nyom de ilyen helyzetben apróság fontos lehet. https://www.artstation.com/brokenmirror_art/profile

Lotti – 12-15-2021, 10:06
Kedves Család! Érdekelne, hogy a Facebookon a fiúk nevével egyező nevű fiú profiljáról sikerült-e megtudniuk valamit? A hasonlóság is szembeötlő.

Lotte – 12-15-2021, 10:39
Az előzőekhez hozzáfűzném még, hogy egy barátnőmnek mutattam Dávid régi képét és ennek az ismeretlen Facebookon lévő srácnak a képét is és szerinte ugyanaz a kettő. Az előttem kommentelő ŕltal megadott webcímen lévő grafikákat megnéztem és az ott lévő profilképe egy rajz, ami szintén hasonlít Dávidra. Ez a rajzos-gamer profil is David Ackermann néven szerepel és azt írja, hogy Thurgau, Svájc a lakóhelye. De lehet h a facebookosnak és ennek az art profilnak nincs köze egymáshoz. Rajta vagyok az ügyön.

Ildikó – 01-29-2022, 19:21
Kedves család! Nincs arra esély, hogy újra meghallgassák a társaságot? Eltelt majdnem 13 év, hátha..

xy – 04-20-2022, 23:15
Kedves Család! Hülyén hangozhat, de médiummal próbálták kerestetni/megtudni, mi történt? Egy amerikai, számomra kifejezetten hiteles médium Tyler Henry, csak egy tipp….

Tibor – 06-20-2022, 10:00
Kedves Szülők! Az elejétől fogva figyelemmel kísérem Dávid eltűnésének történetét, amelyet én az évszázad rejtélyének tartok. Kívánom, hogy egyszer kiderüljön az igazság, nagyon rossz lehet bizonytalanságban élni. Az én meglátásom szerint 2 verziót tartok valószínűnek. Az egyik az öngyilkosság, a másik pedig baleset. Mindkettőben közre játszhatott az alkohol és/vagy drogok fogyasztása. Ágival kapcsolatban az a véleményem, hogy Ági sosem volt Dávid barátnője, csak szerette volna, hogy az legyen. Valószínűleg szerelmes volt belé. A szigeten Ági egyáltalán nem foglalkozott Dáviddal, mondhatnám le se ……, egy másik fiúval töltötte az időt. Ezek után mikor a csapat elindult a szigetről kifelé, Dávid ott maradt a móló környékén és szerelmi bánatában a Dunába vetette magát, amit alkoholos és/vagy drogos állapotban könnyebb volt megtenni. Lehet, hogy józanul nem tette volna. A másik lehetőség baleset, amelyben az egyedül maradt Dávid alkoholos és/vagy drogos állapotban beleeshetett a folyóba. De ha mégsem így történt, akkor viszont a csapat tagjai tudhatnak valamit, amit valamiért nem mernek vagy nem akarnak elmondani. Nekem ez a véleményem az ügyről. Kívánok a családnak kitartást, és hogy kiderüljön az igazság! Tibor (Amúgy azt nem értem, hogy mi ez a sok orosz iromány itt a honlapon? Mit tudnak az oroszok hozzátenni ehhez az ügyhöz?)

Törpike – 07-20-2022, 23:25
Kedves Ackermann család ! Legyenek kedvesek kitörölni ezt a sok értelmetlen irományokat, és tiltani azokat akik ezt ide beírták! köszönöm.

Linda – 01-07-2023, 11:30
Kedves család, Pár éve akadtam rá Dávid ügyére, azóta nagyon sokat gondolok rá, és Önökre, imátkozni is szoktam. A barátaim körében megosztottam a weblapjukat. Kívánom, ha ennyi év elteltével is, de épségben előkerüljön a fiú, és átölelhessék őt.