Vendégkönyvünk

Kedves Ackermann Család! Jóideje nyomon követem honlapjukat és elolvasok bármit is,ami fiuk eltűnésével kapcsolatos...,legyen az egy régebbi cikk a neten,egy új hozzászólás a vendégkönyvben...vagy bármi...bármi ami új információ lehet.Megnéztem minden interjut Önökkel stb..Végigolvastam szerintem mindent IS már arról,mi minden történhetett Dáviddal.A különböző variációkhoz sem hozzátenni,sem abból elvenni nem lehet úgy hiszem,mert ahány ember,annyiféle gondolatmenet.Vélhetően minden eshetőség fel lett sorolva már.Én ezekhez nem gondolnék hozzászólni,mert mindenkinek megvan a maga véleménye,ami valahol azért egy idő után ismétlődik.Újat mondani pedig nem tud senki.Főképp valami "olyan újat",ami Önöknek is valódi segítség lenne.Segíteni én sem tudok sajnos,bár megtehetném,azonnal megtenném.Engem is csak ki tudja mi vezetett arra,hogy leírjam a gondolataimat.Tulajdonképpen csak annyi a mondanivalóm lényege,hogy mélységesen együttérzek Önökkel.Én egy 48 éves anyuka vagyok,a fiam 17.De higyjék el,fogalmam sincs hogy az a tizenX év hogy tudott elröppenni...pedig nemrég még csak 4-5-6 éves volt...Elképzelni nem tudom,Önök min mentek/mennek keresztül,csak egy töredékét éltem meg amikor a fiam még kicsi volt és elkóborolt a kisbiciklijével,más útvonalon közlekedett mint amit megbeszéltünk.Fél órán át kerestem,mire megtaláltam.Kérdezgettem az embereket az utcán,nem láttak-e egy szőke kisfiút,zöld-sárga biciklivel...Senki nem látta,majd egyszercsak tekert-tepert felém és mondta:"bocsi anya,kicsit változtattam az útvonalon"..Tudják azért bármikor visszagondolok arra a fél órára,könnyek szöknek a szemembe.És azt az érzést nem kívánom senkinek.Az a fél óra,"tudom", Önöknek idén már 15 év.Ez ép ésszel felfoghatatlan.Nem is lehet erre semmit mondani.Talán Ő is változtatott az útvonalon és tovább tart míg találkoznak...