Vendégkönyvünk

Kedves Édesapa! Azt hiszem, rosszul fogalmaztam meg a gondolataimat, ezért elnézést kérek. Nem én gondolom, hogy vállalhatatlan volt Dávid, hanem talán a fiatalok érezték úgy, hogy ciki lenne vele együtt mutatkozni HA (ismétlem: ha) olyan állapotban volt. Azt is írtam, hogy nem lett volna szabad otthagyniuk. Ez volt a kulcspillanat. Bármi is történt, Önöket értesíteniük kellett volna, és akkor minden minden másképp alakul. Teljesen felfoghatatlan ez a felelőtlenség és nemtörődömség. Dávid ügyét a kezdetektől figyelem. Akkor 29 éves voltam, mára 43 éves, egy kisfiú és egy angyallá lett kislány édesanyja. Az akkori fiatalok is érett felnőttek, talán szülők is lettek. Van annyi pszichológiai ismeretem, hogy tudom, hogy ők azóta is figyelemmel követik a híreket, és tudom, hogy ezeket a sorokat is olvassák. Most hozzátok szólok, akik ott voltatok az utolsó pillanatokban Dáviddal, és elsősorban hozzád, Ági! Történt, ami történt, talán ivott vagy használt valami anyagot, talán nem, talán csak összevesztetek, aztán otthagytátok, megtörtént a baj, és utána -fiatalok lévén- megijedtetek a lehetséges következményektől és inkább elbújtatok. Bizonyos szempontból érthető az ijedtségetek, de most már senki nem fog titeket felelősségre vonni. Felnőttek vagytok, talán szülők is már. Legyen bennetek annyi empátia, irgalom, könyörület, hogy a szülőket nem hagyjátok ebben az idegtépő, lélekpusztító bizonytalanságban. Ki vagyok én, hogy ezt kérjem, de mégis kérem: vegyétek fel a kapcsolatot a szülőkkel. Nem hiszem, hogy tudtok nyugodtan aludni, és nem hiszem, hogy a sírba akarjátok vinni, amit tudtok. A családot minden együttérzésemmel, szívből ölelem.